Szolnok Megyei Néplap, 1953. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1953-01-09 / 8. szám

4 SZOLNOKOT.VEI nCPLAP 1953 nanuiÍT 9' Levél a Vöröskereszt munkájáról AT emrég tartottuk megyénkben a ' községi Vöröskereszt titkárok já­rási értekezletét. Itt munkatársaink fog­lalkoztak azokkal a kérdésekkel, me­lyekre pártunk Központi Vezetősége rámutatott, s meghatározta benne azt az utat, melyen haladnunk kell. Fel­hívta figyelmünket arra, hogy szerveze­teinkbe vonjunk be egészségügyi dolgo­zókat, azokat, akik részt kívánnak venni szervezetünk komoly és szép fel­adatainak megvalósításában. Lelkesen kezdtek községi és városi csoportjaink ehhez a munkához, a ma már az egészségügyi dolgozók me­gyénk minden táján hasznos, szép munkát fejtenek ki. Dr. Kővári Kál­mán mezőtúri orvos például sok eset­ben segít Katona Jánosné elvtársnő­nek. Ennek eredménye, hogy városuk az utolsók közül az elsők közé került az egészségvédelem terén. Dr. Papp András és dr. Pittner János orvosok is, akik a Vöröskereszt vezetőségi tagjai, nagyon sok segítséget nyújtottak az öcsödi és a jászárokszállási titkár elv­­társnőknek az egészségügyi tanfolya­mok szervezése és levezetése terén. Járási és városi titkáraink ver­senyben vannak egymással. Ez a versenymozgalom egyre szélesedik Itt a jászberényi és a tiszafüredi járások ér­tek el jó eredményt. Karcagi szervezetünknek a pártbizott­ság nyújt komoly segítséget, s így jó felvilágosító és kiképző munkát tudnak végezni. Eredményeiket mindenütt úgy tudják megtartani munkatársaink, ha a párt segítségére támaszkodnak, to­vábbra is tanácsot, véleményt kérnek tőle. Szükség van erre Karcagon is, mert Mezőtúr és Túrkeve az utóbbi hó­napokban szorosan felsorakoztak mö­géje, s a már régóta birtokolt vándor­zászló veszélyben van. Vöröskeresztcsoportjaink lelkes aktí­váit eddigi eredményeik lelkesítsék még jobb munkára, újabb sikerek el­érésére. FODOR GABOR Megyei Vöröskereszt szerv. titk. j&fmt tetgUJc a Néhány szó a FÜSZÉRT-ről Fejlődó iparunk és mezőgazdasá­gunk minden lehetőséget megad kormányzatunk gondoskodása révén népünk minél jobb ellátására. Falun a földművesszövetkezetek hozzák a forgalomba az Iparcikkeket és élel­miszereket, melyek — a FÜSZÉRT nagykereskedelmi vállalaton keresz­tül jutnak a boltokba. Nem tagad­juk, előfordul, hogy szövetkezeti boltvezetőink néha későn rendelik meg a szükséges árnt. Igen sok hiá­nyosság van azonban a FÜSZÉRT vállalat munkájában. Gyakran egy­általán nem, vagy késve érkezik a szállítmány és fennakadás van az ellátásban. Igen gyakori eset, hogy 3—4 napos késéssel szállítanak, akkor Is hiá­nyosan. Nem a megrendelt és szük­séges mennyiségben szállítják az árut. A karcagi lerakat a kunhegyest és tiszafüredi járást látja el — a lehető leggyengébben A szállítmány­ból egyszerűen kifelejtik az előké­szített ecetet stb._t és újabb fu­varra van szükség. A törökmlklósl lerakat romlott hidegételt küldött a tiszapüspöki földművesszövetkezet­nek. Semmibe veszik azt a rendelkezést, hogy a fióküzletek részére külön­­külön kell kiadni az árut a rendelés szerint. Az egészet lerakják a fő­­iizletben, ahonnan további késéssel jut. a fióküzletekbe. Éppen ideje, hogy a vállalat okulva a múlt év hiányosságain, ezévben javítson munkáján. MÉSZÖV. Készüljenek el végre a salakos kér ékpár ittak Novemberben kéréssel fordultam a Szolnok megyei Nép­laphoz n bútorgyári dolgozók nevében, hogy intézze el ré­szünkre a kerékpárút salakozását a Tisza-gáton és a József Attila, úton■ vDecember 21-re elkészül az úl“ — kaplam meg a választ levelemre. Ennek ellenére kérésünket még ezideig sem teljesítet­ték. pedig két kocsi gálákról lenne csak szó. A Vörös Had­sereg iá ja salakozásához ugyan hozzáfogtak, de abba is hagi/ták. Valószínű túlteljesít ette tervét a városi tanács közlekedési osztálya. Dccemb erben tanácstagi beszámoló volt üzemünkben. Ott is megemlítettük az út salakozását, de úgylátszik a jegyzetfüzet, amibe felírták, a fiók aljára került. Jó lenne, ha a városi tanács nagyobb gondot fordítana a dolgozók kér és're és tervük teljesítésére. RIOO T.ASZT.rt Tisza Bútorgyár. Kéthónapi munkáért nem 100 forint jár Öcsödön 1952 augusztusában megállapodás jött létre a kultúrliáz vezetői és a Mokép között. A két testület abban egyezett meg, hogy helyiséget cseréimet. Ennek megtör­ténte után megcsinálták a költségvetést, amit 4 példány­ban jegyzőkönyvbe foglaltak. __ A tömegszervezetek vezetői vállalták, hogy társadalmi munkával rend beli ózzák az új mozi hely iséget. A költségve' tésben a kőművesek, villanyszerelők, a festők munkabérére, ezenkívül egy nagy vasgerenda vízből való kivételére 1200 forintot irányoztak elő. ígéretük azonban papíron maradt, s mindmáig egyet­len tömespszar vezeti tag sem jött segédkezni az építésnél- Munkaerőt sehonnan sem kaptunk és így csak a brigádra voltunk utalva. Osaik két barátom segített, Komlós Béla és Zugor Lajos DISZ-ag. Traktor segítségével a vasgerendát kiemeltük a vízből, kiegyengettük és behoztuk a mozihoz. Felszedtük a padlót és több mint 25 köbméter földet hord lünk ki az épülő mozi' helyiségből. A földhordás után a közfalakat rendeztük el, s többezer téglát tisztítottunk meg a maltertól. Minden mun­kát megcsináltunk a kőművesek helyett. Az asztalos KTSz vállalta, hogy lepadozzn a termet de csak húzta, halasztotta- Ezt is elvégeztük helyettük. TJgy gondoltuk, a padozásra előirányzott 800 forintot mi is megkapjuk, azonban csalódtunk. Mint ahogy a nádazásért nem kaptunk fizetést, épen úgy nem fizettek a vasgerenda kiemeléséért sem- A munka befejeztével — a MOKÍóP'től nagylelkűen felajánlottak hármunknak^ 100 100 forintot. ^— Természetesen mi ezt az alamizsnát kéthónapi munkánkért nem fogadtuk el. Amikor orvosolni akartuk a hibát és meg akartuk nézni a négy jegyzőkönyvnek legalább egy példá­nyát. kiderült, hogy azok elvesztek. Ezúton kérjük a MOKKP vezetőiemét, hogy fáradságos munkánkat ne 100—100 forinttal fizessék meg. hanem tart­sák he ígért szavukat és egyenlítsék ki a nekünk járt jogos munkabért. racz fajos Öcsöd, Rákosi utca 39. Időjárásjelentés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS péntek fig: Túlnyomóan borul*, rárás 1.15, többfelé eső, havaseső a hegyek. ii hó. Kissé élénkehb északkeleti, teleti szél. A hőmérséklet egy-két fokl:nT csökken. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére: péntek reggel mínusz 1 — plusz 2, léiben 1—4 fok között. A várba'ó ,iapi középhőmérséklet január 9_én, j pénteken négy fok alatt lesz. (MTI), j cfziWHÁZ 1953. évi január hó 9-én este fél 8 „Vízkereszt0 Gorkij bérlet 10-én fél 8 . .Vízkereszt“ József A . bérlet. 11-én d 1. u. fél 4 „Állami áru ház“ Bérlet szünet. 11 _én eslo 8 ,,Vízkc­reszt" Bérlet szünet. 12-én Nincs előadás, TÁJELŐ ADÁSOK: 1953. I. 9. Kunmadaras: „ .Ukrajna mezőin“ I. in. Martfű „Ukraina me­zőin“ — fll-én Mezőtúr: „Ukrajna mezőin*’* — 13-án Törökmiklóson: „Ukrajna mezőin*4. A I Iáztartásban is snkL °”n , |— ------------------------- a fa lé a téka jj ágnak „Ahhoz, hogy felemelt ötéves ter­vünket sikeresen megvalósíthassuk, sikeresen fejleszthessük és tovább egész népgazdaságunkat, minden té­ren a legszigorúbb takarékosságot kell megvalósítani“ — • mondotta Gerő elvtárs november 29-én, a Központi Vezetőség ülésén. Nem­csak az üzemekben, gyárakban és hivatalokban lehet takarékoskodni, hanem a háztartásban is. Ezen a' téren igen komoly eredményeket lehet elérni. Háziasszonyainknak ébereknek, körültekintőknek kell lenniük és saját háztartásukban azonnal megtalálják azokat az apró, csaknem jelentéktelennek látszó dolgokat, melyekkel rengete­get tudnak megtakarítani. Nézzünk meg egy háziasszonyt otthonában. Hogyan takarékosko­dik. Biró Eerencnét kerestük fel, a volt Nerfeld-házban lakik. Első utunk a szobába vezetett. Itt mind­járt szembeötlött, hogy a három­égős csillárban csak két égő van. Nyomban meg is kérdeztük, hogy miért hiányzik egy égő. A mosoly­gós háziasszony nyomban megadta a választ: — „Takarékoskodunk. Férjem a Titásznál dolgozik,. Mindig mondja, ha itthon van, FÖLÖSLEGESEN NE HASZ­NÁLJATOK AZ ARAMOT!“ Nálunk nem is fogy el sok áram, pedig főzéshez is ezt használunk. — Hát ez igazán érdekel ben­nünket, mesélje el — kértük, — Először is talán azzal kezdem, — mondja Bíróné — hogy kicsi égőket használunk. A konyhában 25-ös, az éléskamrában 15-ös égő van. A főzésnél nagy gonddal ügye­lek arra, hogy ha az étel felforr, a* egyes fokra kapcsoljam. Fedőt nem teszek az edényre, hanem egy tálat vízzel. Ez annyira megmeleg. szik, hogy mosogathatok vele, de még kisebb darabok mosásához is elég. A rádiót reggel és este hall­gatjuk, így nem fogyasztunk sok áramot. Ez valóban nagy takarékosság. De szeretnénk megtudni, más vona­lon hogyan lehet ilyen jó eredmé­nyeket elérni! — Nagyon egyszerű — folytatja tovább mosolyogva Birőné. — Min­dig annyit főzök, ami elfogy. Soha nem megy tönkre egy csepp étel sem. Zsírt csak annyit használok, amit az étel megkíván. A burgonya héját pedig elteszem. Malacot sze­retnénk venni, ezzel is kevesebb pénzt kell kiadni a malac koszt­jára. Beszélgetésünk további részéből megtudtunk még többet is. Például Biróné nem reggel gyújt be. hanem délben. így csak 8 kg szenet hasz­nál el csak naponta. Az AJTÓK ALATT SZIGETE­LŐK VANNAK, hogy teljes legyen a légzárás. Ez rengeteg hideget fog fel. Reggelre nem hűl ki a szoba és másnap kevesebb tüzelő kell. De nézzünk meg egy másik házi­asszonyt is. Pivarnyik Andrásné ugyanebben a házban vájjon ho­gyan takarékoskodik otthonában! Az árammal komoly összegeket ta­karít meg ö is. A szobában egy égőt használ. A konyhában egy 25-ös ég. Éléskamrájában pedig nem használ égőt. — A konyhából elegendő fény megy be az éléskamrába, fölösleges volna itt is égetni, — mondja Pi­varnyikné. — A hat helyiségben négy égőt használunk, egy hónap­ban sok áramot tudunk megtakarí­tani. — A tüzelő terén is komoly ered­ményeket érek el, mióta takarékos­kodók — folytatja tovább Pivar­­nyikné. — Valamikor 40 mázsa szenet használtam el, ma már ott tartok, hogy 20 mázsa elég egy té­len. Különös gonddal ügyel a család a vízcsapra is. A napokban nem zá­ródott jól és azonnal megcsináltat­ták, hogy FÖLÖSLEGESEN NE CSE­PEGJEN. Az itt felsoroltakon kívül még igen sok mód van a takarékosko­dásra. Azok a háziasszonyok, akik eddig nem sok gondot fordítottak arra, hogy egy-két perccel keve­sebbet égjen a villany, vagy fölös­legesen ne folyjon a csap, gondol­janak arra, mennyit pazaroltak. Ha csak egy félórát égetik fölöslegesen a villanyt, hatalmas árammenyiség megy kárba. A városban hozzávetö. legesen 24.000 égő van. Ha nan->nta csak félórát égnek hiába, 500 kilo­wattóra vész el naponta. Egy hó­napban 15.000, az öt téli hőnap alatt 75.000 KILOWATT ÓRA áram pocsékolódik el. Gondoljunk arra, hogy egy kilo­wattóra villamosenergia egy tonna súlyt 367 méter magasságba emel fel, vagy 50 kg hengerelt fémet készít, 42 kg cukrot főz és készít, 88 kg pékárut készít és süt. Kép­zeljük el, mennyi munkát lehetne elvégezni a téli hónapok alatt el­­pazarlódó 75.000 kilowattóra áram­mal! Jßeoeleink nyomán Igaza volt Toré Arpádnénsk A Szolnokmegyei Néplapban Tori Arpádné kartsársnö írt egy levelet, melyben megbírálta a kunhegyest járás Pedagógus Szakszervezettnek hanyag munkáját. Területi bizottságunk megvizsgálta a levél nyomán a karlársnö panaszát. Megállapítottuk igazát és tagságának folytonosságát. Kiutaltunk részére 150 Ft rendkívüli segélyt. HAJNAL MARGIT, Szolnok Pedagógus Szaksz. Tér. Biz. I A nnilt hét folyamán levelet Írtam a Néplapnak arról, hogy a Kórház melletti utakat sóderral töltik fel. A levélben azt írtam, hogy a 62/6-os Any apelláló Vállalat szállítja a fel­­töltéshez a sódert. Most alaposabban megvizsgáltam és be kell látnom, hogy az előző levelemben, amit a Néplap közölt nem írtam pontos adaíokat. — A 62/6-os Anyagellátó Vállalat szállított ugyan feltöltő anyagokat, de az nem sóder volt, hanem egyéb kőzúzalék. Ezúton kérem az Any? gellátó Vállalat dolgozóit, tekintsenek el a holy tel0*1 bírálattól, melyet nem alapos Információk alapján gyako­roltam. IVANICS JÓZSEF levelező, Szolnok. pillám------------1______> Igen helytelen a jászherényi Pe­tőfi tszcs vezetőségének magatar­tása. Nem törődik az állatteLyész­­téssel. Nem néznek az állatgondozó körmére, azt sem tudják, miképpen látja el feladatát. E héten, hétfőn egész nap nem adott senki eleséget az anyakocáknak. Vasárnap a jő­­szággondozó alaposan felöntött a garatra és másnap beteget jelen­tett. Felé se nézett munkahelyének. Az állatokat egy kis gyermekre bízta, aki természetesen nem tudta ellátni feladatát és a jószágok egész nap nem ettek semmit. A tszcs vezetősége vonja felelős­ségre a hanyag jószággondozót. Ho­gyan akarják egyáltalán végrehaj­tani a minisztertanács határozatát, ami az ő számukra is kötelező, ha nem gondolnak az állatállomány megfelelő kezelésére. cSeat no lent eyyti NÉPLAP poétikai napilap A Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Felelős szerkesztő es kiadó: DAVID FERENC .Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. ReJohrcinisz-iitca 7. 1. emele* Telefon: Szerkesztősig: 2Ó—93 Kiadóhivatal: 20-94 Egyszáinlaszám; 04ÍS7S-C63—40 Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Malinovszkl utca 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor. Megyénk labdarugó sportja a bajnokság tükrében Hullámzó, megleoo eredményekkel tarkított volt a Mező­túri Lokomotív szereplése a megyei bajnokságban A Mezőtúri Lokomotív tavasszal is, ősszej is a 7. helyen végzett a megyei bajnokságban. Egsrike volt azoknak a csapatoknak, amely a leg­­íweglepöbb eredményeit szolgáltatta az 1952. évi bajnokságnak. így töb­bek között a bajnokságot nyert Szó. Kinizsit ősszel is. tavasszal is le­győzte. De két vállra fektette tavasz­­szal a Szó. Dózsát is Szolnokon. (0:3). Ugyanakkor a kiesés ellen küzdő Tiszafüredi Petőfitől a két forduló­ban mindössze egy pontot tudott szerezni. Az őszi forduló két szélső­séges eredményét két egymást kö­vető októberi vasárnapon ugyancsak a Mezőtúri Lokomotív szolgáltatta. Az egyik vasárnapon 7:0-ás veresé­get szenvedett a kiesés ellen küzdő Jászberénytől s a rákövetkező va­sárnapon 10:l_re győzött a közép­csapatnak számító Ujszászi Loko­motív ellen. Mindezek az redmények azt bizonyítják, hogy nem volt elég kiegyensúlyozott a mezőtúri együt­tes. Igaz ugyan hogy több élvonal­beli játékosát elvesztette a mezőtúri csapat. Tgy Mikes, Iván, Máté, Fe­­renezi vált meg az egyesilet szí­neitől és egy-két játékost szolgálati beosztása is akadályozott a mérkő­zéseken való részvételben. Mindezek a koriul menyek azonban csak ma­gyarázzák a vártnál gyengébb sze­replést, de nem igazolják a szélső­ségesen hullámzó teljesítményeket. Ezrek a szélsőségesen hullámzó ered­mények nem szólnak a pótolhatat­lan játékosanyag veszteség mellett, hanem inkább arra mutatnak, hogy erősen hangulat csapat volt a Mező­túri Lokomotív együttese-. Jobb teljesítményt a támadósor nyújtott. Különösen Szabó volt len­dületes. Mellett© Magyar és a véde­lemben Rokoska és Gáspár voltak a csnnnt erősségei. Edzője csak októbertől volt a csa­patnak. Szloboda Ernő munkáját jó ifjúsági együttes szervezése di­cséri. A mérkőzéseket szépszámú, 1000— 1200 főnyi közönség látogatta. A kö­zönség sportszerűsége azonban nem egyszer sok kívánni valót hagvott maga után. Kedveno csapata játé­kának megítélésében bizony több­ször elfogult volt és ha az ered­mény nem úgy alakult, ahogyan remélték, a játékvezetőben s az ellenfélben keresték a nibát, leg­­töbször teljesen indokolatlanul. Ezen a téren még sok a javítani való Mezőtúron is. A labdarúgók az MHK teljesítésé­ben legtöbbjük az MHK II. fokozatát szerezte meg, segítették a vasútas dolgozókat az MHK próbázások le­tételében. Mezőtúron a közeljövőben, még az ötéves tervben, új pálya, amolyan szabványos kis stadion épül, ami bi­zonyára új lendületet ad Mezőtúr sportjának és ezen belül minőségi labdarúgó csapatának is. Vasárnap tartják Szolnok 1953. évi felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokságát A városi TSR 11-én, vasárnap dél­előtt fél 9 órai kezdettel rendezi meg Szolnok 1953. évi felnőtt férfi és női egyéni asztalitenisz-bajnokságait a Járműjavító Vállalat kulíúrházá­­ban. Az év első bajnoki versenye jé sportot és szoros küzdelmeket ígér. Az asztalitenisz sport kedvelői élvezetes küzdelmeknek lehetnek tanúi. Téli motoros terepversenyt rendez vasárnap délelőtt 9 órai kez­dettel a szolnoki városi TSB a ti­­szántúl Rákóczifalva felé vezető mű­úton és az attól a Holt-Tlsza felé eső töltés melletti részen. — A TSB szépszámú motoros rajtjára számít. RÖPLABDA A megyei röplabda terembajnok­ság — legutóbbi versenynapjának eredményei: Sz. Lokomotív — Sz. Petőfi 81:40 (43:18). Martfűi V. Lobogó—Sz. Pe­tőfi 97:32 (38:19). Jászapáti Loikomo­­fív—Munkaerőtartalékok 77:37 (3*1:22), Munkaerőtartaiékok — Sz. Petőfi 59:45 (33:21). A Munkaerőtartaflékok — Sz. V. Meteor. Jászapáti I<ok—Szó. V. Me­teor, Sz. Lokomotív — Sz. Lendület, Martfűi V. Lobogó—Szó. Lendület, Jászapáti Lók—Szó. Lendület, Szó. Haladás—Szó. Lendület. Szó. Petőfi —Szó. Lendület, Szó. Petőfi — Szó. Dózsa mérkőzések két pontját 80:0 arányban az előlállók javára írta a versenybíóság a hátulállók meg nem jelenése miatt. Jó munkát vége* a kunmadaras! Szolgáltató IÍTSz A kunmadarasi Szolgáltató KTSz Sztálin elvtárs születés­napjának tiszteletére 32.7 szá­zalékkal teljesítette túl válla­lását. így az évi tervet 11G százalékra teljesítette- Azért érték el a példás eredményt, mert az értékelt terv telj esi tűs­ről a dolgozóik naponta tudo­mást szereztek. A multévi terv sikeres befe­jezése további ösztönzést je­lent az illesztendő tervének megvalósításához- A KTSz dolgozói most újabb vállalá­sokat tettek, hogy bebizonyít­sák hátijukat pártunknak. Szűcs Gézáné Kunmadaras. Apróhirdetések ÉRTESÍTJÜK Szolnok város ingat. líuitulaj-doviosait, hogy az ingatlano­kat terhelő közüzemi díjakat a to­vábbiakban a szolgáltató vállalatok, oál kell kiegyenlíteni. Szolnokmegyei Díjbeszedő Vállalat. BUZASZALMÁT minden mennyiség­ben felvásáro-l a Törökmiklósi Ba­romfifeldolgozó Vállalat. Türökiniklós*

Next

/
Oldalképek
Tartalom