Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)

1989-03-01 / 7. szám - Hasák Vilmos: visszaemlékezéseim

lehetett egyszerű. Az iskolák oktatónevelő munkáját döntő módon befolyásoló dokumentumokért nem egyetlen ember, hanem a tapasztaltabb pedagógusokból összeállított szakbizottságok vállalták a kollektív felelősséget.

Rövidesen a Központi Pedagógus-továbbképző Intézetben is létesítettek magyar osztályt, és vezetésére engem kértek fel. Ebben a beosztásban elsősorban a magyar szakos pedagógusok továbbképzésével, a magyar tanítási nyelvű iskolák tanítóinak pedagógiai felolvasásaival, a bevált módszeres eljárások közkinccsé tételével, a pedagógiai tapasztalatcsere szemináriumi formáival és az oktató-nevelő munkában felmerült időszerű problémák megoldását segítő módszertani levelek, utasítások összeállításával foglalkoztam.

Ebből az eredményesebb iskolai munkát célul kitűző tevékenységből a kerületi pedagógiai intézetek — akkor még 6 kerületre oszlott Szlovákia — magyar kabinetvezetői: Dr. Mózsi Ferenc (később Valkó Józsefné), Balogh Márta, Polónyi Tivadar és mint külső munkatárs, Lóska Lajos derekasan kivették részüket. Volt munkatársaim érdeme, hogy a kerületükben tanító pedagógusok közül minden évben szép számban jelentkeztek olyanok, akik lelkiismeretesen végzett iskolai munkájuk mellett fáradságot nem ismerve és időt nem sajnálva pedagógiai felolvasásokban írták le értékes tapasztalataikat. Ezek a munkák eleinte csak a magyar nyelv és irodalom, de később már a többi tantárgy eredményes tanítása során alkalmazott módszeres eljárásokat is ismertették. A szerzők tevékenysége rendszeres irányításnak eredményeképpen nem egy írás a pedagógiai felolvasások szlovákiai, sőt országos döntőjében is megállta helyét. Kár, hogy a legjobb munkák anyagi eszközök hiányában nem jelenhettek meg nyomtatásban, a Szocialista Nevelésben azonban évről évre ismertettem

a díjnyertes műveket, és a folyóirat részleteket is közölt belőlük.

Nemcsak az iskolák száma nőtt, hanem az oktató-nevelő munka színvonala is fokozatosan javult. Lelkes magyar szakos pedagógusok, mint például Balogh Márta, Bódi Bertalan, Fóris Fe- rencné, Gerő János, Kanyar István, Dr. Kulcsár Tibor, Pék Lajos, Pollák Imre, Tarczal Zsuzsanna, Tolvaj Bertalan — és még soká folytathatnám a sort — szívvel-lélekkel végzett munkájukkal járultak hozzá a tanulók anyanyelvi ismereteinek gazdagításához. Az örvendetes fejlődést elősegítette a magyar szakos pedagógusok 1957 tavaszán Bratislavában megrendezett országos konferenciája is. A konferenciát előkészítő, több hónapig tartó munka során mindazokban a szlovákiai járásokban, amelyekben magyar tanítási nyelvű iskolák vannak, felmértem a magyartanítás helyzetét, és anyagot gyűjtöttem a nagy beszámolóhoz. (Abban az időben kétszer annyi önálló járás volt, mint ma.) A konferencia az elért eredményeken és a mutatkozó hiányosságokon kívül az orvoslásra váró problémákra is rávilágított. A kétnapos rendezvényen közel kétszázan vettek részt. A második világháborút követő évek legkiválóbb szlovákiai nyelvészei közül Dr. Orbán Gábor, Mayer Imre, Ozorai Ferenc, Pesthy Mária, Tóth Ferenc, az irodalmi élet legjobb ismerői közül pedig Dr. Csanda Sándor, Dr. Rácz Olivér, Dr. Turczel Lajos, Tolvaj Bertalan és még sokan mások érdeklődésre számot tartó hozzászólásokkal, értékes észrevételekkel és javaslatokkal járultak hozzá a helyzetkép kiegészítéséhez.

Az országos konferencia nyílt hangvétele és a Csehszlovák Rádió adásában elhangzott ismertetés rádöbbentette a magyar tanítási nyelvű iskolák pedagógusait arra, hogy a sokszor elhanyagolt anyanyelvet féltve őrzött kincsként kell kezelni. Még a kisebb iskolák is igyekeztek tanulóikat úgy

1ЭЗ