Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)
1988-12-01 / 4. szám - Szeberényiné Z. Judit: Korszerűsítés a tanítási órán / Figyelő
Korszerűsítés a tanítási órán MÓDSZERTANI KÖZLEMÉNYEK Reform és gazdaság, reform és hatékonyság, reform és oktatás — halljuk naponta. Persze, nem a jelszó, hanem az eredmény a lényeg. Az iskolai gyakorlatban, a tanítási órán és azon kívül a korszerűség érdekében a pedagógus azt kutatja, hol tart a többkönyvűséggel, mit tehet az olvasóvá nevelés érdekében az órán, a szakkörben, a közművelődési játékokban való részvételre történő felkészülés alkalmain, azt keresi, hogyan építheti be folyamatos munkájába a könyvtárat, a színházat, hogyan érheti el, hogy tanítványai tudjanak válogatni a tévé és a rádió műsorai között, hogy igényeljék az olvasottakról, a l 'tottakról való beszámolás lehetőségét. A szerző az ajánlott olvasmányokra is igyekszik önálló órát szánni, amely nyitottabb a többinél. Bemutat egy ilyen órát, amelyen Mikszáth novellafüzéreivel foglalkoztak, elsősorban Az a fekete folt című novellagyűjteményével. Előzetes feladat volt a kötet elolvasása. Az óra folyamatos ismétlésként a műnemek és a műfajok átismétlésével kezdődött. Elidőztek a novella tanult típusainál, majd a romantika és a realizmus legfontosabb jegyeit elevenítették fel azzal a megjegyzéssel, hogy bár ellentétesek, gyakran mégis egy művön belül keverednek egymással. Ezután — bemelegítésként — a következő fiktív levelet olvasta fel a pedagógus: Kedves Tanár Nénit Sajnálattal hallottam, hogy megbetegedett. Bizony, most én is ebbe a helyzetbe kerültem, szánkózáskor eltört a lábam. így most bőven van időm egy hosszabb levélre. Azt tetszik tudni, hogy szeretek olvasni. A kényszerpihenőm alatt egy nagyszerű könyv akadt a kezembe. Most erről szeretnék beszámolni. A főhőse a falu árvája, aki szereti a pap lányát, Arankát. Egyik alkalommal, amíg találkozott a kedvesével, a nyája elszéledt. Ebből később nagy baj keveredett. A legény erejét így jellemzi az író: „Hárman se bírnátok súlyos buzogányát, parittyaköveit, öklelő kopjáját; elhűlnétek látva rettenetes kardját és kit csizmáján viselt, sarkantyúját”. A fiú — bár szelíd természetű — akarata ellenére felgyújtott egy aklot, gyilkosságba keveredett, ezért menekülnie kellett. Sok kalandja közben beállt egy huszárezredbe szolgálni, amely hazafelé tartott, fárt a grundon, a Héttoronyban, a Királyerdőben megvívott régi ellenfelével, Palvicz Ottóval. Jutalmul a pesti polgárok csak egy darab májat vetettek oda neki. De ő nem hagyta magát, mindenképpen győzni akart, jóvátenni bűneit. Bátorságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kiszabadította Vicuskát a törökök rabságából, és visszaszerezte a zászlót a vörösingesektől. Mindehhez nemcsak erejét és eszét használta fel, hanem szívét-lelkét is. így a regény végén igazi hőssé vált: feláldozta magát egy nagy eszméért a bátyja helyett, akinek csupa kisbetűvel írták le a nevét. 124