Szocialista Nevelés, 1986. szeptember-1987. június (32. évfolyam, 1-10. szám)
1987-05-01 / 9. szám - Miről írnak a szovjet pedagógiai lapok? / Figyelő
útmutatásai szerint dolgozó pedagógusokat. A kiváló tanítók mellett, sajnos, a többség meglehetősen közönyösen viszonyul a reformhoz, olyan sablonokhoz ragaszkodnak munkájukban, amelyek távolról sem elégíthetik ki a neveléssel kapcsolatos társadalmi igényeket. A reform irányelveiben olyan intézkedéseket irányoznak elő, amelyek biztosítják a nevelési folyamat harmonikussá tételét is. A nevelőmunka általános rendszerében nő a munkára nevelés részaránya, amely lehetővé teszi a nevelés valamennyi tényezőjének kiegyensúlyozott összehangolását. Az oktatási folyamatban optimális egyensúlyt kell teremteni a tudományosság és a taníthatóság követelménye között — ez a reform alapvető elvárása. Rendkívül fontosak azok az intézkedések, amelyek az oktatásban a modern tudományok új megismerési módszereinek széles körű bevezetésére vonatkoznak: számítástechnika, kompjúterek, az információátvitel és -átadás új eszközeinek és eljárásainak az alkalmazása. Már most is számos, módszertani szempontból alaposan kidolgozott segédanyag áll a tanítók rendelkezésére az alapiskola valamennyi tantárgyában, azonban szüntelenül ismételni kell, hogy a legtökéletesebbnek tűnő óravázlat is csupán egy a lehetséges változatook közül. A tanítónak mindig figyelembe kell vennie saját osztálya színvonalát, a helyi viszonyokat, az anyagi, tárgyi felszereltséget, a tantestület összmunkáját stb. A tanulók túlterhelésével kapcsolatban a szerző bevallja, hogy nem szűnt meg a következő okok miatt: 1. A tanítás törzsanyagát még nem mindenütt sajátítják el az iskolai oktatás folyamán, 2. Túlzottan sok házi feladatot kapnak a gyerekek, s ami a legnagyobb baj: nem magyarázzák meg nekik, hogyan lehet a legeredményesebben, a leggazdaságosabban, a legkisebb energiabefektetéssel elsajátítani a tananyagot, megoldani a feladatot. (Klucsevnüje voproszü nacsalnaj sko- lü, 1986, 9. szám, 2—5. o.j Szovjetszkaja Pedagogika Rendkívüli jelentőségű a pedagógia számára a reformdokumentumoknak az az elvi útmutatása, mely szerint, növelni kell a pedagógusok lehetőségeit az oktatás optimális módszereinek, formáinak és eszközeinek megválasztása terén. Ez az irányelv az iskolai tanításban tapasztalható formalizmus és sablonosság megszüntetését szorgalmazza és tükrözi a pedagógusoknak azt a jogát, hogy az adott helyzet ismeretében maga válassza meg az optimális tanítási stratégiát, munkaformákat, módszereket és eszközöket. Megóvja a pedagógust attól, hogy az óráin mindig éppen az oktatás akkor divatos módszerét, sémáját legyen kénytelen alkalmazni. Ez a felfogás minden kétséget kizáróan a tanárok módszertani kultúrájának, alkotókészségének fejlődését, az újítások, az új ötletek, racionális megoldások terjedését fogja eredményezni az iskolák életében. „Az eszmétől annak megvalósításáig“ című írásában T. V. Novikova foglalkozik a problémamegoldó oktatás kérdéseivel. Véleménye szerint sokan még ma is helytelenül értelmezik és magyarázzák egyes fogalmait, valószínűleg ennek következtében kerül sor annyi hibára az oktatómunka gyakorlatában. A tanítók sokszor összekeverik vagy azonosítják a következő fogalmakat: probléma, kérdés, feladat. Még mindig nem nagy az igazi problémahelyzetet teremteni képes pedagógusok száma. A szerző széles körű pedagógiai kutatást végzett e tárgykörben. A tanítókkal folytatott beszélgetések a sokrétű megfigyelések és a kérdőíves felmérés eredményei azt mutatják, hogy a tanítóság körében nagy az érdeklődés a problémamegoldó oktatás iránt (83 százalék], sokan meg is próbálkoznak vele. Hogy még mindig nem általános a problémamegoldó módszerek alkalmazása, annak okát a szerző az egyes tantárgyak problémamegoldó feladatai módszertani kidolgozatlanságában látja. (8. szám, 46—50. o.] Sz. J. 287
