Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-10-01 / 2. szám - Hajtman Kornélia: A természetes természetvédelemért / Hírek
kanap, de minden perce annyi örömet, annyi élményt jelent, hogy egyetlen évben sem maradok távol. Ott megint különleges napirendet kell kidolgoznunk és bevezetnünk, mégpedig lehetőleg úgy, hogy a gyerekek pihenjenek, de tanuljanak is. Pótórákat is tartunk, amelyeken igyekszünk behozni a diákokkal lemaradásukat. Egyénileg is foglalkozunk velük, hiszen az egyiknek a matematika, a másiknak az olvasás okoz gondot. Szeptemberben aztán jólesően tapasztalom, hogy érdemes volt heteket áldozni rájuk, nincs kiesés, van mire építeni, sokkal jobban bírják az iramot. Külön szakköröket szervezünk, az ügyes kezek körének tagjai kézimunkáznak, az ,.egészségügyisek” a higiénia, az elsősegélynyújtás alapjaival ismerkednek, a tánckör tagjai népi táncokat tanulnak. S közben rengeteget barangolunk, túrázunk, járjuk a környéket. A táborozás egy napján pedig autóbusszal elmegyünk Bratislavába. A legtöbb gyerek ekkor lát először igazi nagyvárost. Elképzelhető, mekkora élmény számukra. Sokszor meg is bámulnak bennünket, csodálkoznak, honnan ez a nagy csapat kíváncsiskodó — mondja. Felelősségteljes, szép és nehéz hivatás a pedagógusé, különösen azoké, akiknek a pálya nehezebb fele jutott. A gyorsuló világban a megismerés, a felfedezés útján járó gyerkőcök lépteihez kell mérföldjáró csizmát szabni, együttműködni mindazokkal, akik társak, segítők, és egyben felelősek a felnövekvő nemzedékért. Rendek Erzsébetet is sokan segítették, támogatták munkájában, hiszen egymaga képtelen lett volna a rengeteg teendő elvégzésére. — Nemcsak én, hanem az egész iskola jó kapcsolatot alakított ki a helyi nemzeti bizottsággal. Macvalda Károly hnb-elnökhöz, majd az őt követő Hlincsík Józsefhez bármikor bizalommal fordulhattunk. Tantestületünk pedig olyan, mint egy család. Mezőlaki Tibor igazgató elvtárs pillanatok alatt felméri, ha csüggedünk, ha fáradunk. Egy-két okos, biztató szó, egy kis tréfa, és helyreáll a lelki egyensúlyunk. A kollégákkal, Dankó Andrásnéval, Kálnai Győzőnével, Halász Erzsébettel minden szünetben a gyerekekről, tanítványainkról beszélgetünk, közösen tervezgetünk. Hogyan is neveljük őket az érté. kék tiszteletére, miként serkentsük őket szép, valós távlatok elérésére, hogyan magyarázzuk meg nekik, hogy a szabadsághoz a rend és a fegyelem is hozzátartozik, hogy a munkát nehézségeivel együtt kell megszeretni. Ezek olyan pedagógiai problémák, amelyeket csak itt, ezzel a közösséggel együttéive és küzdve lehet megérteni és megoldani. Viszont örülök, hogy már ilyenekkel foglalkozhatunk, s nem azzal, hogyan kell mosakodni, fogat, fejet, fület mosni... — A pályával járó ügyes-bajos dolgai mellett mire jut még ideje? — kérdeztem tőle. — Léváról (Levice) járok naponta Sáróba. Az utat olvasással töltöm. A pedagógiai, pszichológiai tárgyú szakirodalom mellett főleg szépirodalmat olvasok, állandó érzelmi feltöltődést jelentenek számomra a világirodalom gyöngyszemei. Gyakran hívnak a he. lyi agitációs központba segédkezni az évfordulókra, politikai, társadalmi eseményekre készülő műsorok összeállításában. A CSEMADOK helyi szervezetében valamikor tánccsoportot vezettem, jelenleg a daloscsoport tagja vagyok, összeállításainkkal gyakran szerepelünk a faluban és a környéken. A család, a fiam nevelése mellett a munkámon kívül erre futja időmből. Az első azonban a tanítás, a tanítványaim. Ök az életem. Ha végignézek rajtuk, önkételenül kimondom: legnagyobb kincs a gyerek. De tudom, hogy több annál. A kincs értéke felbecsülhető — a gyereké nem. Hát van szebb dolog, mint őket tanítani, nevelni? benyAk Mária
