Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)

1986-01-01 / 5. szám - Patócs József: A fejszámolási jártasságok és készségek fejlesztése az alapiskolában

Az 1979—80-as tanévben kezdődő felméréseink és vizsgálataink alapján azt tapasztaltuk, hogy a tanulók jelentős részének nehézséget okoz a fejszámolás. Az írásban végzett alapműveletek ismétlése és továbbfejlesztése során is olyan észrevételeink voltak, hogy a legtöbb hibát a fejszámolás tökéletes elsajátításának hiánya okozta.

Azt is észleltük, hogy az alapműveletek jártassági, illetve készségszinten való végzésének hiánya a fogalmak, a szabályok, a definíciók és tételek pontatlan alkalmazásához vezet, vagyis az alapműveletek elsajátítása és a becslési készség nélkül szinte lehetetlen a további matematikai készségek kialakítása.

Meg kell említenünk még azt a negatív jelenséget is, amit több iskolaévben tapasztaltunk, hogy az új koncepció követelményei szerint sem tudtuk biztosítani a matematikában az alsó tagozatról a felső tagozatra való zökkenőmentes átmenetet.

Nem részletezem az eredményeket, amelyekkel nem voltunk elégedettek. Több mint 30 iskolában érdeklődtünk az 1981/82-es tanévben az év eleji ismétlések és felmérések után az 5. és 6. osztályokban matematikát tanító kartársainknál a járásban és a járáson kívül, akik tanulóink fejszámolási készségszintjével kapcsolatban hasonló vagy még gyengébb eredményekről nyilatkoztak. (A fejszámolási készségszint hiányosságainak analizálásakor (II/4.) az alsó tagozatos tan- terv követelményeit vizsgálva a bevezető részből kihangsúlyoztunk jó néhány fontos tanulságot, pl. hogy a tanítási folyamat első fázisának célja elsősorban a tananyag megértése, a második a tananyag emlékezetbe vésése (automatizálása). A tantervi feladatok alapján újra tudatosítottuk, hogy a matematikatanítás fő célja a gondolkodásra való nevelés, a problémamegoldásban való jártasság megszerzése. De ezekhez nélkülözhetetlen az emlékezés fejlesztése, az emlékezeti tudás, a tantervben javasolt alapműveletek jártassági, illetve készség- szinten való elsajátítása.

A fejszámolásra fordítható időre vonatkozóan az volt az észrevételünk, hogy az alsóbb osztályokban — főképp a második és a harmadik osztályban — nagyon sok időt igényelt az egyes alapműveletek, egyenletek és egyenletrendszerek halmazdiagramokkal való szemléltetése és a számítás menetének leírása. (Ezekkel a kérdésekkel tovább nem foglalkozom, mert a definitív tanterv és a tankönyvek ezeket részben kiküszöbölik.) A negyedik osztálytól kezdve azt tapasztaltuk, hogy az írásbeli műveletek bevezetése után a tanulók hajlamosak az olyan feladatok írásban való megoldására, amelyeket fejben is köny- nyen meg tudnának oldani. Ez viszont azzal okolható, hogy a pedagógusok és a felsőbb szervek részéről is megnyilvánult és még most is megnyilvánul bizonyos írásbeli tendencia, pl. körülményesen fogadjuk el vagy értékeljük a feladat megoldását (felmérésekkor, felvételi vizsgákon), ha a tanuló fejben számította ki a feladatot, és csak az eredményt írta le. Nagyon gyakran követeljük a fejszámolással elvégezhető műveletek írásban való elvégzését. Ez a tendencia veszélyes, főképp ha még a becslést is mellőzzük, mert az előző osztályokban szerzett fejszámolási jártasság vagy készség sorvadni kezd ahelyett, hogy tovább fejlődne.

Az alapműveleti fejszámolási készségek naponkénti módszeres gyakorlását a régi pedagógiai nézetek elítélése is gátolja. A régi iskolában ugyanis gyakori volt az értelem nélküli mechanikus gyakorlás. Ezért a pedagógusok félnek korszerűsített formában való alkalmazásától is. Pedig a matematikusok és a pszichológusok világszerte hangsúlyozzák a fejszámo148