Szocialista Nevelés, 1985. szeptember-1986. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1985-12-01 / 4. szám - Markó Emil: A nyelvkészség és az értelem együttes fejlesztése
A nyelvkészség és az értelem együttes fejlesztése A tanítási-tanulási folyamat rendszerint valamilyen nyelvhasználati mód útján bonyolódik le. Az esetek bizonyos hányadában elégséges a tanuláshoz a gyermekek nyelvi fejlettségének adott szintje. Az alsó osztályokban azonban tapasztalható, hogy az eredményes tanulásnak, értelmi tevékenységnek anyanyelvi korlátái vannak (például a fejletlen szó- és kifejezéskincs, kezdetleges nyelvhasználati jártasságok stb.j. Ilyen esetekben különösen fontos a nyelvfejlesztő tevékenység; nélküle sem az értelmi nevelés feladatait, sem általában a személyiségfejlesztés programját nem tudjuk megvalósítani. Az összefüggésekből korántsem következik, hogy az anyanyelvi nevelés egyet jelent az értelmi neveléssel, avagy egyik a másikkal minden további nélkül helyettesíthető. Teljes azonosításuk verbalizmushoz, illetve egyoldalú inteliek- tualizmushoz vezetne. Ha pedig mereven elkülönítjük egymástól az anyanyelvi és az értelmi nevelést, mindkettő kis hatású marad. Az 1—4. osztály állandó feladata, hogy megteremtse a tanulók anyanyelvi és értelmi fejlődésének egységét, nyelvi ismereteik és érelmük összhangját. Az anyanyelvi és értelmi nevelés hibás azonosítása vagy egymástól való elszigetelése helyett összehangolt, integrált anyanyelvi nevelésre van szükség: a nyelvfejlesztésnek és az értelemfejlesztésnek ugyanolyan szerves egységben kell folynia, mint például az egyes nyelv- használati módok (beszéd, olvasás, írás, fogalmazás) elsajátításának. Azok a tanulók, akik igen alacsony nyelvfejlettségi szinten állnak, puszta nyelvi ráhatásokkal, nyelvfej- ' lesztő gyakorlatokkal bajosan hozhatók magasabb nyelvi szintre, ha közben értelmük fejlesztésével (például megfigyelő, emlékező, gondolkodási tevékenységeik tudatos végeztetésével keveset törődünk. Az észlelés nyelvűsége A valóság megismerésének alapját képező érzéki tapasztalatok a dolgokkal végzett cselekvések során igen pontosakká, részletesekké válhatnak. Bármily sok is azonban az érzéki tapasztalat, belőlük csak akkor lesz tudás, ha a szemléleti képekhez rendre hozzákapcsolódnak a második jelzőrendszer megfelelő szimbólumai: az anyanyelv szavai, kifejezései. Ha valaki nagyon aprólékosan észleli például egy óra számlapját (aranyozott mutatóit, számait stb.j, nem fogja tudni az időt, amíg meg nem fogalmazza: „Fél nyolc múlt öt perccel.“ A nyelv nélküli észlelés a látszatot tükrözi csak. Az iskolai munkában mindig alapvető feladat az érzéki tapasztalatok nyelvi általánosítása, a szemlélet és beszéd ösz- szekapcsolása. Összetett feladat ez, mert a valóság megismerése is nagyon sok irányú: a dolgokon kívül azok tulajdonságaival, részleteivel, térbeli-időbeli változásaival, más dolgokkal való kölcsönhatásaival stb. is tisztában kell lenni. Mindezek alapján az észlelés nyelviségét, nyelvi tudatosságát legalább négyféle módon fejleszthetjük: 1. a dolgok észlelési képét (képzetét) összekapcsoljuk a megfelelő nevekkel, a dolgokat jelölő szavakkal; 2. pontos megnevezésekkel társítjuk a dolgok tulajdonságait, alkotórészeit stb; 3. megfogalmazzuk a dolgok helyzetére, mozgására, változásaira, más dolgokkal való kapcsolataira utaló helyes 107
