Szocialista Nevelés, 1984. szeptember-1985. június (30. évfolyam, 1-10. szám)

1984-10-01 / 2. szám - Bertók Imre: A kontrasztív nyelvi elemek alkalmazása a magyar és szlovák nyelvtanban

Az alapiskola 5—8. osztálya részére készült magyar nyelv tanterve fontossági mutatók figyelembevétele nélkül ragad ki nyelvi jelenségeket az összehasonlításra: ,,A szlovák nyelv nem ismer jelkategóriát (Tanterv, 15. 1.); A szlovák nyelv hang- és írásrendszerének egybevetése az anyanyelvvel (Tanterv, 17, L); A szlovák nyelv eltérő igevonzatai (Tanterv, 17. I.); Az eddig tanult mondattani ismeretek, szófajok, szóképzés, szóösszetételek és helyesírási tudnivalók stb. egybevetése a tanult idegen nyelv, azaz a szlovák nyelv rendszerével, a kontrasztivitások bemutatása az erre alkalmas anyagrészek tárgyalásakor.“ (Tanterv, 29—30. l.J.

I чШ*

Ez utóbbi utasítással kapcsolatban felmerültek a kérdések és a kételyek: mi a helyzet akkor, ha a pedagógus nem magyar—szlovák szakos? A tantervnek ugyanis meg kell neveznie az erre alkalmas nyelvi fenoméni, különben minden pedagógusnál más lesz az alkalmas anyagrész a divergenciák számát, terjedelmét, mélységét és funkcióját illetően.

További képlékeny utasítás: ,,A határozók használatának hasonlósága, illetőleg különbsége a magyar és a szlovák nyelvben, tekintettel a tárgyra is a szlovák nyelvben (Tanterv, 38. L). Mindkét nyelvben a reciprocitás relációjában ez a legterjedelmesebb anyagrész. Pontosítani kellene az utasítást, mert a szlovákban van közvetlen és közvetett, a magyarban jelölt, jelöletlen, határozott és határozatlan, irány- és eredménytárgy, sőt még az eredménytárggyal rokon, annak fölérendelt tárgyfajtája, a létesített tárgy pl. Vettem egy autót. Hoztam egy kiló cukrot, A magyar határozók színes palettáját az alapiskolában nem tanítjuk, gondolok itt elsősorban a határértékekre és átcsapásokra.

A tantervek deklarative fogalmazzák meg a két nyelv „állandó“ egybevetését, de nekünk nem összehasonlító nyelvtant kell tanítanunk, csupán szilárd anyanyelvi ismeretekre kell építenünk az idegen nyelvek, elsősorban a szlovák nyelv oktatását. Az összevetés módszertani, nyelvi és ökonómiai kérdés. Módszertani és nyelvi kérdés a kontrasztivitások és ökonómiai az időráfordítás szempontjából, mivel az azonosságra nem pazaroljuk az időnket, az eltérések mélységét, terjedelmét, fontossági sorrendjét a tantervi cél- és feladatrendszernek kell alávetnünk, elsősorban funkcionális alapállásból.

A magyar tanítási nyelvű alapiskolák felső tagozatos szlovák nyelvi tankönyveit általánosságban jellemzi, hogy gyakran hivatkoznak a kontrasztivitá- sokra. A nyelvtankönyvek uralkodó vonása a kommunikációközpontúság, alapbázisuk jelentősen a konverzációra épül, ugyanakkor munkáltató tankönyvek is.

Minden tankönyvben találunk hivatkozásokat a szlovák—magyar nyelvi jelenségek összehasonlítására, kitűnik ez különösen a mondattan és a frazeológia területén. A sajátos szlovák kifejezésekre külön felhívják a figyelmet. Általában domináló jelenség minden nyelvtan szószedetében, hogy a főnévi igenév egyenértékesét a konvencionális használattól eltérően szintén főnévi igenévben adja meg, nem a jelentő mód egyes szám harmadik személyében, tehát hovorit = beszélni és nem hovorií = beszél. Ezzel a tanulókban feloldja a pisát = ír ellentmondást. Az igevonzatok esetében a niekto, niečo határozatlan névmást használják következetesen, csak elvétve fordul elő a dakto, dačo variáns pl. pochodiť dačo — bejárni valamit (Slovenský jazyk 8, 117. L), popraviť dakoho — kivégezni valakit (Slovenský jazyk 8, 152. L).

A szavakat a ľ.osztályos Slovenský jazyk részben monoligvális szemantizá- cióval végzi, a 8. osztályos Slovenský jazyk pedig ezen a területen már sokkal alaposabb munkát végez. Ez a módszer jó átmenet az alapiskola és a középiskola monolingvális szemantizációja között.

45