Szocialista Nevelés, 1984. szeptember-1985. június (30. évfolyam, 1-10. szám)

1985-06-01 / 10. szám

NÉGYSZEMKÖZT

kitüntetett pedagógusainkkal

Nehéz volt szóra bírni Stofko Ferencnét, a Királyhelmeei {Kráľovský Chlmec) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola magyar—szlovák szakos tanítóját.

Nem szereti a rivaldafényt, s olyan embernek tartja magát, aki nem vitt véghez semmi különöset, akiről nincs mit írni.

Más is ezt tenné az ő helyében — legalábbis ő ezt így gondolja —, példásan, pontosan, magas szinten végezné munkáját.

Nem tanítónak készült, jogász szeretett volna lenni.

Szerette és szereti az igazságot, s úgy gondolta, nincs annál szebb dolog, mint naponta megküzdeni érte.

Megvédeni azokat, akikkel rosszat cselekedtek, vigyázni a törvénytiszteletre.

Miért lett mégis tanító?

Családi okokból nem mehettem messzire (Bratislavába) tanulni, s mivel itthon maradtam, valamihez kezdeni kellett. Először könyvelőként dolgoztam; ez a munka egyhangúnak tűnt, ezért kezdtem el tanítóskodni. A katedrát köny- nyen és gyorsan megszerettem, a gyerekekhez hamar megtaláltam az utat, a tanítás nem okozott különösebb gondot. Azonban én is szerettem tanulni, ezért tovább képeztem magam, s elvégeztem a magyar—szlovák szakot. A tanítás nemcsak kenyérkereseti lehetőséggé vált, hanem életem céljává is. Ha nem szerettem volna meg ezt a munkát, akkor nyilván ennek is hátat fordítottam volna.

Mi szépet lát a magyar és a szlovák nyelv tanításában?

Embert formáló ereje van mindkettőnek. Kezdem talán azzal, hogy számos