Szocialista Nevelés, 1983. szeptember-1984. június (29. évfolyam, 1-10. szám)
1983-09-01 / 1. szám - Kuszák Mária: Gondolatok a képzőművészeti nevelésről / Óvodai nevelés
őszön a fák rendkívül sokáig ragaszkodtak leveleikhez. Egy napon viszont már egyetlen levelet sem láttunk a fán. Ahogy befordultunk a ,,mi“ fánk utcájába, az egyik gyerek csodálkozással vegyes sajnálkozással fölkiáltott: „Szegény fa már egészen kopár lett!“) A megfigyelés mindig az ábrázolás előtt történjen. Ha a gyermek a tárgyakról, eseményekről, jelenségekről élményszerű ismereteket szerez, az ábrázolása is egyre tartalmasabbá lesz. Lehetőleg csak olyan témákat ábrá- zoltassunk, amelyekről bőséges ismereteik, élményeik vannak, melyeket már csak fel kell idézni. A gyermekekre külön-külön is odafigyelő, aktív pedagógiai munka eredményeként elérhetjük, hogy a nagycsoportos gyermek képes lesz elképzelései után mesevagy versillusztrációkat, történeteket, vele megtörtént érdekes eseményeket megrajzolni. Képes lesz rá, mert birtokában lesz az a bőséges formaismereti anyag, amelyet különféle változatban, más és más csoportosításban alkalmazhat. A rajzokban megfigyelhető változásokat vegyük észre, dlicsérjük meg, de tudjunk együtt örül- níi és gyönyörködni a gyerekkel az általa észrevett világnak, annál is inkább, mert ez számára nagyon buzdító hatású lehet. Szerencsére a legtöbb gyermek szeret rajzolni. Ha azonban évekig elmarad számára a rajzolás, festés lehetősége, megtorpan ilyen irányú fejlődése. A gyermek fél, sírva veszi kezébe a ceruzát. Gyakran tapasztalom ezt olyan gyermekek körében, akik ötévesen kerülnek az óvodába. Ilyen esetben segít a fokozott türelem, ia soksok dicséret, buzdítás, s elsősorban a technikai ismeretek átadása a lényeges. Számomra nagy-nagy öröm, ha a rajzolástól idegenkedő gyermek papírt kér, mert rajzolni akar. Kellő odafigyeléssel aránylag rövid időn belül — ami kb. 4—5 hónapot jelent —, pótolható a hiányosságok egy része. A gyermekek mindig örömmel fogadják a felnőttek rajzát. Rajzoljunk nekik, előttük bátran, de soha ne azzal a szándékkal, hogy /a rajzot másoltassuk. Ezt úgysem tudná teljesíteni, viszont az ilyen feladatokkal végérvényesen kedvét szeghetnénk. Gyakran találkozunk olyan esetekkel is, amikor a gyermek rájön, illetve hozzászokik egy bizonyos forma ábrázolására, és kizárólag azt alkalmazza. Ha huzamosabb időn át tapasztaljuk, hogy egy-egy gyerek rajza egyoldalúvá vált, a fejlődésben elakadt, igyekezzünk ebből kimozdítani. Többször elhangzott már: próbáljuk úgy irányítani a képzőművészeti foglalkozásokat, hogy az előírt harminc perc alatt minden gyermek befejezze a munkáját. Tudjuk, hogy az óvoda napirendjét be kell tartani, de ne feledjük, hogy a gyermekek nem egyformák. Vannak, akik lassabban, az apró részletekre is ügyelve, szinte minden másról megfeledkezve, örömmel rajzolnak, festenek. A sok fölösleges sürgetés, zaklatás nyugtalanná, idegessé teheti őket, s ha ez sorozatosan megismétlődik, ha újra meg újra átélik, hogy munkájukat nem fejezhetik be úgy, ahogy szeretnék, felületessé, kapkodóvá válhatnak. A pedagógus feladata, hogy megtalálja azt a megoldást, amely minden egyes gyermeknek a legjobban megfelel. Hagyjuk őket „alkotni“, örülni az alkotás folyamatának, s ne raboljuk el tőlük azt a 10—12 perc többletet, mely a napirend eltolódásában elenyészően keveset, a gyermek alkotó világában viszont sokat jelenthet. Azon fáradozzunk, hogy megtalálják a szépet a fákban, virágokban, felhőkben, az élő és élettelen természetben. Ne művészeket akarjunk nevelni; tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ezek a gyerekek olyan felnőttekké fejlődjenek, akik szeretik, megértik a művészetet. 26
