Szocialista Nevelés, 1983. szeptember-1984. június (29. évfolyam, 1-10. szám)

1984-03-01 / 7. szám - Žbirková, Viera: Erkölcsi nevelés a szocialista iskolákban

Iában végzett nevelőmunkához nem elegendő. A konkrét nevelőmunká­ban a kódex követelményeit a CSKP XVI. kongresszusának határozataiból, az SZSZK Oktatási Minisztériumának pedagógiai-szervezési utasításaiból és a SZISZ Pionírszervezetének alapsza­bályzatából ránk háruló feladatok­kal kell kiegészítenünk. Magyaráza­tunknak pedig a tanulók számára ért­hetőnek, korukhoz mértnek kell len­nie. Mindez azonban megköveteli, hogy érvényesítsük a nevelési folyamat lé­nyeges kérdéseiről, az erkölcsi neve­lés folyamatának felépítéséről, vala­mint a tanulók erkölcsi fejlődésének törvényszerűségeiről szerzett ismere­teinket. „Ahhoz, hogy a tanuló az állam­ban polgárrá válhasson, időben át kell éreznie, hogy az iskola közössé­gének a tagja.“2 Ezt a megállapítást nagyon komolyan kell vennünk és meg kell keresnünk megvalósításá­nak lehetőségeit, a tanulók személyi­ségének általános fejlesztésében pe­dig alapos és sokoldalú tanulmányo­zás után érhetünk el jó eredménye­ket. Nézzük meg, hogyan olthatjuk be tanulóinkba a kódex következő meg­állapítását: „az emberek közötti em­beri kapcsolatok és a kölcsönös tisz­telet, valamint az a tudat, hogy az ember embernek barátja, elvtársa, testvére“. A pedagógus számára ebből az kö­vetkezik, hogy tanulóit állandóan az emberek iránti emberi és baráti vi­szonyra, a szülők iránti tiszteletre, az idősek, a nők és a gyerekek iránti fi­gyelmességre kell nevelnie, arra, hogy készek legyenek és igyekezze­nek őket segíteni és védelmezzék őket, továbbá hogy ne tűrjék meg az olyan magatartást, amely sérti a tár­sadalom érdekeit, hogy ne tűrjék meg az igazságtalanságot, az élősködést, a becstelenséget, a karrierizmust és a kapzsiságot. A tanulókkal végzett nevelő mun­kánkban a következőket hangsúlyoz­zuk: 1. Az emberek közötti kapcsolatok és kölcsönös tisztelet kialakítását mint az emberek közötti új, köl­csönös szocialista viszony, vala­mint az emberek új értelmezés szerinti kulturált magatartása alapjainak kialakítását (a szülők­höz, a testvérekhez, a tanítóhoz és az osztálytársakhoz, az idős, a beteg és a testi fogyatékos embe­rekhez való viszony). 2. A barátság és az elvtársiasság ki­alakítását (becsüld meg jó baráto­dat, légy hozzá őszinte, ne élj visz^ sza bizalmával, önfeláldozóan se­gítsd). Nagyra kell értékelni az igazi barátságot és elvtársiasságot, mert ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember örömteli életet él­jen és egyre magasabb célokat ér­hessen el. Készségesen részt kell venni minden hasznos tevékeny­ségben, a tanulóknak tudniuk kell, hogy mindaz, amit az idősebbek megteremtettek, mind fáradozá­suknak és munkájuknak az ered­ménye, ezért becsüljenek meg minden értéket alkotó munkát. A tanulóknak meg kell tanulniuk kü­lönbséget tenni a felnőttek jó és rossz cselekedetei között, arra kell vezetnünk őket, hogy maguk se cselekedjenek elhamarkodottan és meggondolatlanul. Habozás nél­kül hívják fel a figyelmet azokra, akik tudatosan okoznak kárt az embereknek és az egész szocia­lista társadalomnak. Védelmezzék a békét — az életet Földünkön. Az erkölcsi nevelés folyamatában az erkölcsi kódex említett elve alap­ján a nevelési folyamat minden té­nyezőjében (az iskola, a család, a napközi otthon, a SZISZ Pionírszerve­zete, a társadalmi szervezetek, a Szü­lők és Iskolabarátok Szövetsége, a patronáló üzem tevékenységében) a 199

Next

/
Oldalképek
Tartalom