Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)
1983-01-01 / 5. szám - Zsilka Tibor: Az irodalom fejlődésének törvényszerűségei
specifikus valóságttikröződés. Ennélfogva nemcsak a jelentés determinálja a stílust, hanem a stílus egyúttal a jelentés része is, amely összefügghet a műfaj prediktabilitásával, illetve az ahhoz mért eltérésrendszerrel, vagy a művészi struktúra polifóniájának hordozója lehet. Diakronikus szempontból mindig annak az egyéni stílusnak van nagyobb jelentősége, amelyik az irodalom fejlődésének fő áramlatával korrespon- deál, vagyis azzal az áramlattal, amely a fejlődés irányát megszabja és meghatározza. A stílus tehát végképp nem írezisztens a fejlődéssel szemben, mint sokan gondolják. A stílus jelentőségének felfedése a szövegalkotó oppozí- ciók révén valósítható meg. Az idő mo dellálása a műalkotásban kétféleképpen történhet: vagy historizálással, vagy modernizálással. A historizálás azt jelent5, hogy a művész egy régebbi kort vesz alapul mondanivalójának kifejezésére, s elfogadja a tőle távol eső kor szokásrendszerét, problémáit, sőt kifejezésrendszerét is. A modernizálás a jelenre vonatkozó témák előnyben részesítését foglalja magában, vagyis az író ilyenkor nem a történelmi témák ábrázolására törekszik, hanem a jelenre összpontosít. A historizá- lás-modernizálás oppozíciója az irodalom fejlődésének szempontjából felbontható összetevőire, mégpedig azokra az összetevőkre, amelyek az irodalom fejlődésének jellegzetes vonulatát meghatározzák. Sémán mutatjuk be az oppozíció összetevőit. írói archaizálás intenció aktualizálás stjjus folklorizálás A historizálás tehát az irodalom fejlődésének bizonyos szakaszaiban vagy archaizálással, vagy aktualizálással jut kifejezésre. A téma mindkét esetben történelnr, csak az intenció változik. Az ábrázolás súlypontja az archaizálás során a kor koloritjának, atmoszférájának visszaadásában rejlik, s az író olyan kifejezőeszközöket választ, amelyek a témát az ábrázolt kor légköréhez kötik. S ehhez nem is feltétlenül szükséges egy nagyon régi kort választani az ábrázolás tárgyául. Ilyen esetben az irodalmi, a könyvízű kifejező- eszközök túlsúlya tapasztalható, s a műalkotásban az archaizáló, valódi his- torizáló tendencia uralkodik el. S ha ez valam lyen formában kötődik a jelenhez, akkor az író elsősorban az exkluzivitás, a fennköltség eszközeit használja fel a modernizálás tárházából. Az aktualizálás és a nép esedés csak másodlagos szerepet tölthet be ilyenkor. Az irodalom múlt ideje jut szerephez, az az idő, amelyik a jelenkort valóban megelőzte. A témának ugyan a jelen számára lehet jelentősége, ámde csak abból a szempontból, hogy művészi nyelven kifejezhesse a jelen előzményeit, a mai-mostani állapotok létrejöttét. Ilyen esetben historizálással van dolgunk aktualizálás nélkül. A kommersz irodalom alkotásai közül ezt fémjelzik Harsányi Zsolt regényei, de az esztétika;lag releváns alkotások közül is ide tartozik nem egy történelmi regény, például ide sorolhatók Krúdy Gyula királyregényei — a II. Lajos, A festett király (Szapolyai János), valamint Az első Habsburg (I. Ferdinánd). A választékosság jellemző a regényekre, sőt nem a történelmi pontosság a fontos, hanem a kor hangulatának felidézése, életre keltése. Az archaizáló historizálás így mindennél fontosabb! Ez az alapelv azonban nemcsak az irodalom .sajátja, hanem más művészeteké is. Ezt fémjelzi a pesti Országháza neogótikus stílusa az építészetben vagy Pálffy János kezdeményezése a bajmóci vár újjáépítésére, valamint annak neogótikus és neoreneszánsz jellege. De ezt mutatja a múlt századi magyar festészet múltba fordulása is — Székely Bertalan vagy Benczúr Gyula történelmi tárgyú festményei. Az effajta művészet az állapotok stabilizálására törekszik, a múltból fennmaradt emlékeket szentnek tekinti. Arra támaszkodik, anr a múltban dicső volt. s ami a jelen számára is érték. Am nemegyszer a hivatalos álláspont védelmezője és kifejezője az effajta művészet, s a fennálló renddel általában nem áll ellentétben, hanem éppenhogy harmonikus egységet alkot vele. A 155
