Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)

1982-11-01 / 3. szám - Szép Ferenc: Az új koncepció és a tervezés

Az új koncepció és a tervezés Az új tervezet hetedik évébe lép­tünk, egy kicsit sarkítva úgy is lehet­ne mondani, hogy a vele foglalkozó tanítók beiratkozhatnak az első osz­tályba, illetve a jól dolgozók, az ered­ményesek felsőbb osztályba léphetnek. A tanítók többségéről elmondható: sokszor nehéz körülmények ellenére is teljesítették kötelességüket. Elsősor­ban azt értették meg, hogy saját te­vékenységüket tudatosabbá, összehan- goltabbá kellett tenni osztályokon be­lül és kívül, közösen kell dolgozni, kü­lönben megszakad a folyamatosság, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Azt is jól látták, hogy állan­dó vitában, nézetek ütköztetésével le­het, kell a „hogyan“ kérdését szinte napról napra meghatározni. Megértet­ték, hogy a tanulók közreműködése, a szülők bevonása nélkül nehéz, sőt le­hetetlen jó munkát végezni. Tehát nem volt közömbös, hogy a tanuló a jövő­jével, boldogságával, ha úgy tetszik „életével“ fizethet az iskola, a tanító szellemtelen munkájáért. A tanterv nem szellős, kevés az „át­járó“, minden órának, percnek jelen­tősége van. A tanítónak alaposan át kell gondolnia az egész évi tananya­got, le kell bontania rövidebb időszak­ra, ebből tevékenységet kell kreálnia de nem akármilyent, hanem olyat, amely fejleszti a tanuló képességeit alkalmassá teszi még komolyabb, bo­nyolultabb feladat megoldására. Át kell gondolni, hogy ez vagy az a tevé­kenység milyen képességeket fejleszt. Elsősorban olyan alapvető képessége­ket, mint az írás, olvasás, számolás, beszéd, manuális, gondolkodási cselek­vések stb., vagyis olyan tevékenysé­gek, melyek végzésekor „az agy, a szív és a kéz“ együtt dolgozik. Mindebben sokat segítettek azok az előadások, tanfolyamok, amelyeket a pedagógiai központok szerveztek és szerveznek. Jók voltak arra, hogy a ta­nítók elméletben, beszélgetések során közelebb kerüljenek az új anyaghoz vitatkozzanak, elgondolkodjanak rajta. Ezek az előadások azonban igen sok esetben — sajnos — nem jutottak messzebb az előszó ismertetésénél, el mondták a bevezetőket, általánosságo­kat. Azok az előadók segítettek sokat, akik alkotó, kutató módon anyagot gyűjtöttek, gondolkodtak, saját előadá sokat állítottak össze, könyvek törne gét lapozták át, hogy ne kelljen „üres fejjel“ a hallgatók elé állni. Ez azt je­lenti, hogy az előadók zöme a leglé­nyegesebbet nem nyújtotta. A lelkiis­meretes előadónak nem egy álmatlar éjszakát okozott, ha jó előadást akart tartani. Aki nem gyűjtött, alkotott, a? felmondta a leckét, felolvasta a mód szertani útmutatót — amit a pedagó­gusnak otthon kell elolvasnia. Sok elő adásból hiányzott a „hogyan“. A „mit“ benne van a tantervben, azt nem kel1 ,,agyonmagyarázni“, de újra és újra magyarázni kell a hétköznapi teendők hogyanját. Nem mindenütt van párhuzamos ősz tály. A tanító nagyon egyedül van olyan iskolában, ahol nincs kihez for dúlnia. Sokszor belefásul, mert nem tud váltani. Ha azután nem sikerül ki- evickélnie a kutyaszorítóból, meg még ezer más gondja is van, legyint: úgyis hiába, nem küzd tovább. Az új mindig próbára teszi az em­bert mind fizikai, mind pszichikai téren. Nem kevés önuralom, akarat kell ah­hoz, hogy ne forduljon szembe, ne le- gyintsen és menjen a régi, megszokott úton. Ezért fontos a hogyan kérdése. Sokat segíthet e területen a pedagó giai tanácsok munkája, a módszertan! közösségek konkrét útmutatása, ahol a legfontosabb hétköznapi kérdések ke *7

Next

/
Oldalképek
Tartalom