Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)

1982-11-01 / 3. szám

NÉSVSZEMK&ZT

kitüntetett pedagógusainkkal

Vannak emberek, akikkel szemben nem lehet közömbös

érzéseket táplálni.

Olyanok, akik színvallásra kényszerítik környezetüket, nem tűrik a langyos, határozatlan és óvatoskodó megnyilvánulásokat, hideget vagy meleget kívánnak.

Velük szemben nincs középút, csak szeretni vagy gyűlölni lehet őket.

Hasonlatosak ezek az emberek a sudár fenyőhöz, mely inkább törik, de nem hajlik.

Ilyen ember SZÉP FERENC,

Példás tanító, a Komáromi Munka utcai Alapiskola igazgatója.

Beszélgetésünk tulajdonképpen már rég elkezdődött, akkor, amikor első ízben látogattam el a Munka utcai iskolába. Figyeltem az igazgatót munka közben, követtem mozdulatait, hallgattam, mint oszt utasításokat, mint intézkedik, bámulhattam megfontoltságát, higgadtságát, s láttam: lénye döntő szerepet játszik abban, hogy az iskolának különösen kellemes légköre van. Egy „élő“ gépezethez hasonlítanám ezt az iskolát, melynek alkatrészei oly tökéletesen működnek együtt, hogy úgyszólván súrlódás sincs, s ha van, az sem az alkatrészek hibája. Bizonyára nem könnyű ilyen összhangot kialakítani.

— Vajon mi a legnehezebb dolga egy iskolaigazgatónak?

— Igen nehéz megküzdeni a maradisággal, beszűkültséggel, rosszindulattal, közönnyel. Ez a legnehezebb. Ha ezek nem volnának, igen könnyű lenne a pedagógiai élet szervezése. Sokszor és sokan nem akarták elhinni, hogy munkámat önzetlenül végzem. Pedig nem vagyok könyöklő típus, sosem felejtettem el, hogy nem árt a fejet használni könyök helyett. Jó tantestülettel jó eredményeket akartam elérni, jó iskolát teremteni, olyat, ahol a tanítónak lehetősége van megvalósítani önmagát, jó tanulói közösséget tud formálni.