Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)
1982-09-01 / 1. szám - Sima Éva: Az irodalmi nevelés tanításáról a 7. osztályban
nem témák szerint csoportosított anyaggal dolgozunk, hanem időrendben haladunk. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy irodalomtörténetet tanítsunk! A tanterv rendkívül nagy anyagot ölel fel. Hogy a hét évszázadon át tudjunk száguldani, alaposan át kell gondolnunk, mit tanítsunk, hogy az év végén tanulóink megértsék: honnan indult irodalmunk, milyen utat kellett megtennie, milyen harcot kellett megvívnia ahhoz, hogy mai nyelve és formája kialakuljon. Az irodalmat mint folyamatot olyan módszerrel kell tanítványaink számára feldolgoznunk, hogy közben kialakuljon bennük az olvasás és a művészeti élmények iránti szükséglet s ennek nyomán az igény, hogy életüket szebbé, tartalmasabbá tegyék. Az új tankönyvben az anyag háromféle feldolgozásával találkozunk: о 1- vasmányokkal — ezek általános jellegű tudnivalókat tartalmaznak (bevezető a korhoz, érdekességek valamely íróval, művel kapcsolatban). Ezeket a részeket a tanulók elolvassák — akár otthon is —, megbeszéljük őket, de nem részletezzük, a tanulók általános műveltségét hivatottak bővíteni. A második csoportba a különböző korszakok irodalmából való szemelvények tartoznak. Ezeket olvassuk, elemezzük, általuk ismételjük vagy megtanítjuk az irodalomelméleti tudnivalókat (mivel elvünk, hogy minden ilyen ismeretet csak konkrét anyagon tanítunk, nem elszigetelve). A harmadik típus a monografikus feldolgozás: ilyet csak néhány nagy író esetében találunk. Ennél a feldolgozási módnál megtaláljuk az író életrajzára utaló adatokat és műveiből több olyan szemelvényt, amely munkásságára jellemző és a tanulók korához mért. Az életrajz tanítása során nem iehet cél, hogy bemagoltassuk az adatokat. Egyetlen dolog kötelező — a tanulónak tudnia kell, melyik korban élt, milyen irányzathoz tartozott valamely író, költő. A konkrét adatoknak — ha erre szüksége lenne — utánanézhet hátul a Kislexikonban vagy az Irodalmi lexikonban. A tankönyv az életrajzi adatokat vagy önéletrajzból veszi (pl. Aranynál), vagy irodalmi alkotásból (Illyés: Petőfi), vagy szépirodalmi műből (Fogságom naplója), esetleg az így élet sorozatból (pl. Vörös- martynál). Az életrajzot aszerint tanítjuk, hogy a tanulók már hallottak-e valamit az íróról vagy sem. Ha nem, a tanár vezeti be az órát. Ha igen: kérdések alapján közösen állítják össze az életrajzot, s ez pontokban felkerülhet a táblára, de előre is kiadhatjuk a csoportoknak összegyűjteni, amit a tanulók már tudhatnak (pl. Arany, Petőfi esetében). Mindazt, amit a tanuló már tud vagy tudhat, maga mondja el! Ezért kell hangsúlyoznunk, hogy a pedagógusnak ismernie kell az előző osztályok anyagát. Mindent, amit a tanulók már megtanultak, a felszínen kell tartani. Ugyanez vonatkozik а к ö n у v. nélküliekre is. Azokat a költeményeket, amelyeket a tanulók már tanultak, mondassuk el minden adandó alkalommal, s igyekezzünk mi is minél több könyvnélkülit megtanítani. A memoriter sokáig mostohagyereke volt a tanítási gyakorlatnak. Ma újra hangsúlyozzák fontosságát. Magyarországon 1981 áprilisában memoriter- konferenciát tartottak, melyen a felszólalók hangsúlyozták ennek jelentőségét. Vörös József1 szerint a tanuló 4—10 sort képes megtanulni nagyobb’ megerőltetés nélkül egyik óráról a másikra. A könyvnélkülieket többféleképpen adhatjuk föl: az egész költeményt valamennyi tanulónak (pl. Dózsa György unokája); csoportoknak, padsoroknak egy-egy részt, hogy ebből összeálljon az egész (pl. Zsugori uram, Tiborc panasza); mást a fiúknak, mást a lányoknak (részlet a Zsugoriból és a Reményből); csak néhány sort adunk fel mindenkinek — ezek olyan részletek legyenek, amelyek tudását elvárjuk egy általános iskolát végzett tanulótól (Kölcsey: Emléklapra, a Huszt utolsó két sora, a Himnusz első versszaka, Petőfi: А XIX. század költőiből 2—2 sor); a tanulók választanak tetszésük szerint 8—10 sort. Fontos, hogy memoriternek csak 8
