Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)

1980-11-01 / 3. szám - Az óvodás korú gyermek nevelése / Figyelő

való felkészítésének problémakörét. A pszichológusok főként az iskolaérettség kérdését, a felkészítés feltételeit, módszereit kísérik figyelemmel. A pedagógiai elmélet szempontjából feltétlenül fontos más, a gyermekekkel foglalkozó tudományok eredményeivel összehasonlítva, szintézisben megvilágítani a problémát, s az eredményeket rendszerbe foglalva hatékonyan segíteni a gyakorlatnak.

(V. Mišurcová: Príprava détí na školu z hlediska spolupráce rodinné a inštitucionálni výchovy, 1979/80, 10. szám, 265— 67. о.)

Az óvoda elsősorban szociális szempontból formálja a gyermeket, hat társadalmi tulajdonságai kialakulására. Feltételezhető, hogy az óvodát látogató gyermekek szociálpszichológiai jellemzése eltérő lesz azokétól, akik csak a családban nevelkednek. Az elemi iskola gyakorló pedagógusai szerint az óvodából érkező gyermekek nehezebben kezelhetők, viszont tagadhatatlanul ügyesebbek.

A bratislavai Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Intézet széles körű vizsgálatokat végzett a gyermek szociálpszichológiai érettségével kapcsolatban. Többek között vizsgálták, hogyan képes a gyermek belekapcsolódni a játékba, menynyire aktívan jelentkezik a feladatok megoldására, hogyan teljesíti azokat, mennyire kapcsolódik be a beszélgetésbe, hogyan működik együtt a többiekkel, a játékban kezdeményező-e, vagy inkább passzív. Mindebben az óvodából érkező gyermekek lényegesen jobb eredményt értek el, mint a családban nevelkedők (az arány: 494/ 326). A családból érkezők fokozottabban igénylik az irányítást, gyakrabban vétenek a játékszabályok ellen.

Azt is megfigyelték, hogy ha a megkövetelt magatartás szabályainak a megtartásában az év elején lényegtelen különbség mutatkozott, az év végére lényeges különbség állt be, ez viszont a családból érkező gyermekek javára. Olyan kérdésekről van szó, milyen figyelmesen hallgatja az elsős gyermek a tanítónő magyarázatát, az elkezdett tevékenységet mennyire képes befejezni, milyen gyakran zavarja a többi gyermeket stb.

A gyakorlat számára aktuális problémát jelentenek ezek az eredmények olyan szempontból, hogy vajon hogyan lehet ösz- szehangolni az óvoda nevelő hatását az alapiskola követelményeivel. Azok a gyermekek, akik az iskolaköteles kor előtt kollektív nevelésben részesültek, nem éreznek félelmet az új helyzetből adódóan, hogy az iskolában tudvalévőén másképpen kell viselkedniük. A családból jövő gyermek szociális aktivitását kei!

mindenekelőtt fejleszteni az előkészítő időszakban.

(V. Diešková: Sociálnopsychologická charakteristika detí vychovávaných v materskej škole, 1979/80, 12. szám, 318—19. o.)

A beszédfejlődés nem megy minden gyermeknél egyformán. Az egészséges gyermek hároméves koráig megszólal. Ha nem, akkor ennek rendellenesség az oka. Laikusok a némaság okát többnyire a száj körül keresik, nemegyszer a nyelv fogyatékosságaira gyanakodnak. Néhány ritka, már csecsemőkorban is szembeötlő mozgássérülést kivéve [amely azonban sohasem korlátozódik kizárólag a beszédszervekre) a némaság oka másutt keresendő. Igen sok néma gyerek hallászavarban szenved, kisebb hányada pedig idegrendszeri elváltozásban.

Hallászavart említünk, mert szerencsére a teljes süketség ritka. A tökéletes beszédhez azonban tökéletes hallás szükséges, hiszen a beszéd utánzáson alapszik. Aki nem hallja tisztán az utánzandó példát, hibásan vagy egyáltalán nem utánoz. Nagy felelősség hárul a bölcsődékre, mert a tökéletes hallás diagnosztizálása sosem történhet elég korán. A foniátria (orvosi beszédgyógyászat) és az audiológia (orvosi halláskezelés) azt tartja, hogy a szükséges korai hallásnevelés később már pótolhatatlan. A hallásmaradványt igénybe nem vevő gyermek ugyanis „elfelejt hallani”, mivel a minimális ingerek iránt elveszti érzékenységét. Mindazonáltal bármilyen későn el lehet és el kell kezdeni a munkát. Ha előbb nem, hatéves korban, amikor a beiskolázás során a leghanyagabb szülők süketnéma gyermekét is megvizsgálják.

Az alália a beszédfejlődés zavara, melynek több formája van:

1. motorikus — a gyermek érti a beszédet, de ő maga nem beszél;

2. vegyes — a gyermek érti a szót, de nem érti meg az egész mondatot, szókincse nagyon szegényes, pl. baba, autó, mama stb.;

3. szenzorikus — a gyermek nem érti spontánul a beszédet, saját magától nem beszél, csak artikulálatlan hangokat ejt ki;

4. átmeneti — a gyermek érti a beszédet, de beszéde a gagyogás stádiumában megrekedt.

Az alália oka sokszor a szülés (túl gyors vagy túl hosszú ideig tartó), a beszédfejlődésre negatívan hatnak az emésztőrendszer zavarai, a bélhurut, a fertőző betegségek, az angolkór, az ingerszegény környezet. Megeshet az is, hogy a megkésett beszédfejlődést a gyermek lelki beállítódása okozza. Ilyen esetben nem mutatható ki idegrendszeri elváltozás, csupán a tüne95