Szocialista Nevelés, 1979. szeptember-1980. június (25. évfolyam, 1-10. szám)
1979-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Kedves Olvasó!
Kedves Olvasói Az új iskolai év sok új problémát vet fel, amelyet mindig, minden pedagógus becsülettel igyekszik megoldani. Most, ebben az iskolai évben a fejlődés egy magasabb szintjén kell a problémákat megoldanunk, hiszen az új tantervek, a korszerűsítési igények új formában vetik fel a szocialista iskoláért, a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák még teljesebb társadalmi megbecsüléséért és pedagógusai tevékenységének elismeréséért végzett munkát. Lapunk ezért továbbra is, az új iskolai évben is, ennek a gondolatnak a jegyében kíván munkálkodni. S ez a levél továbbra is karakterisztikusan offenzív lesz. Nyíltan és őszintén akarunk reagálni az élet és olvasóink ügyes-bajos dolgaira. Látva és láttatva a dolgok színét és fonákját, és elvetve azt az előítéletes hozzáállást, amely még véletlenül sem hajlandó vagy a jót vagy akár a hibát látni együtt, ahogy azt az élet produkálja. Az emberi beállítódásról, az előítéletmentességről, a szociológiai realitásokról akarunk szólni nyíltan, mert csak így érvényesíthetjük nem csak az objektivitást, de a segítő szándékot is. A szakmáról a szakmabelieknek szólunk, nem valami és valaki ellen, hanem célunk, a szocialista ifjúság nevelése érdekében. Tény, hogy már a múltban is szót emeltünk a mindennemű és akármilyen irányból érkező előítéletek ellen, mert az előítéletes ember merev és rugalmatlan szellemű. Márpedig ez a pedagógusi tevékenység halála. „Címkét“ akasztani valamire vagy valakire, ez csak egy mozdulat, amely nem kíván agytornát. Elítélni valamit alapos elemzés nélkül — nem művészet. Ennél sokkal igényesebb a másik ember, egy másik mű alaposabb megismerése, mert az nemegyszer követel komoly elmélyülést. Ezért szeretnénk meghonosítani az emberek közötti szocialista kapcsolat alaptételét: mindenki legalább olyan jó, tehetséges és becsületes, mint én vagyok, s ezt csak akkor nem hiszem, ha ennek ellenkezőjéről nyomós indokkal győzött meg. Persze, tudjuk, ez nem olyan egyszerű kérdés, mert nemcsak abban áll a különbség, hogy egyesek mást vagy más szinten tartanak mást értéknek, hanem abban is, hogy másképpen tartják annak, s ennek eredményeként előfordulhat, hogy az így nyert különböző értékek az értékelésük egész hierarchiáját mássá tehetik. Feladatunk éppen ezért olyan társadalmi tudat formálása, amely szocialista magatartásformát eredményez. Olyan magatartás- formát, amely mint a sivatagi homok a vizet, úgy szívja magába az újat, n korszerűt, amely nem riad vissza a nemzetiségi lét követelte többletmunkától sem. S éppen azért, mert a tanítás-tanulás kétágú folyamat, az iskola és a család, a pedagógus és a tanuló közös munkája, továbbra is propagálni fogjuk Nyikolaj Kortiskov, az U3ZSZK érdemes tanítójának jelszavát, aki — a pedagógus iegbensőbb lelkiismereti ügyeként — saját tanítványait és azok szüleit tekinti legfőbb tanfelügyelőjének. Ez a pedagógusi tevékenység legmagasabb mércéje, mert a tanítvány az új iskolában munkatárs, és éppen ezért egyben mindent látó és mindenről tudó bíró. A tegnap pedagógusa még autoritativ vezetője az osztálynak, a ma pedagógusa az osztályban „első az egyenlők között“. A tanítvány ma gyermeki szemű bírája és munkatársa tanítójának, s holnap, mint szülő, éltetője lesz az iskolának. Ezért is olyan időszerű részünkre Kortiskov gondolata.
