Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1978-10-01 / 2. szám - Bertók Imre: Az esethomonimia és az esetszinonimia a magyar nyelvben
— egy-két specifikus esetragmorfémát leszámítva pl. -szór, -szer, -szőr a számnevek esetében — azonos esetragmorfémák járulnak. A szlovákot mint flektáló nyelvet viszont az jellemzi, hogy a szófajok élesen elkülönülnek, a névszóknak pedig sajátos esetragmorfémáik vannak, itt tehát szűkebb értelemben beszélhetünk főnévi esetragmorféma-rendszerről. A szlovák nyelvre jellemzőnek tartják az esetragmorfémák homonímiáját és szinonimiáját. Az esetragmorfémák homonimiája azt jelenti, hogy különféle esetjelentést formálisan azonos esetragmorfémákkal fejezünk ki, pl. a chlap paradigma szerint ragozandó főnevek egyes számú genitivusát és accusativusát (chlap — chlapa], vlaamint a többes számú genitivusát és accusativusát] chlapov — chlapov] szintén azonos esetragmorfémákkal fejezzük ki, noha szemantikailag teljesen különböznek. Az esetragmorfémák szinonimiája azt jelenti, hogy ugyanazt az esetjelentést formálisan különböző esetragmorfémákkal fejezzük ki. Ez kétféleképpen nyilvánulhat meg: a] ugyanazon paradigmába tartozó főnevek egyazon esetének kettős alakjában, pl. többes számú genitivus esetében: čísel — čísiel, sukní — sukieň, kachlí — kachiel; b] különféle paradigmákba tartozó főnevek ugyanazon eseteinek eltérő eset- ragmorfémáiban, pl. egyes számú dativus: otcovi, dube, žene, ulici, srdcu, vysvedčeniu stb.; * Az esethomonimia és az esetszinonimia megtalálható a magyar nyelvben is, sajnos, nyelvtankönyveink ennek a jelenségnek nem szentelnek kellő figyelmet. Az esethomonimia a magyar nyelvben szélesebb alapon jelentkezik minden egyes paradigmatikus esetre (casus) vonatkozóan, mivel az esetragmorfémák az egyes és a többes számban azonosak, ennél fogva a számkategóriát leszámítva a szemantikai azonosság is fennáll. Szűkebb értelemben vett esethomonimia a magyarban kevés van, pl. az accusativus és a lccativus (-t), a dativus és a genitivus (-nak, -nek), valamint a superessivus és a modalis — essi- vus (-n) esetében. Az esetszinonimia viszont gazdag anyaggal szolgál különösen akkor, ha kiterjesztjük nemcsak az egyes esetragmorfémás, hanem a névutós esetekre is. A névutók ugyanis teljesen beleilleszkednek a viszonyjelölő rendszerbe. A névutókkal és a névutófélékkel a magyarban, az elsődleges és a másodlagos elöljárószavakkal a szlovákban a differenciáltabb viszonyokat is jelölni tudjuk. A magyar szakirodalom nem figyelt fel kellőképpen az esethomonimiára és az esetszinonimiára, pedig a konfrontációs nyelvszemléleten alapuló idegen nyelvek oktatásában a pozitív transzfert hathatósan elősegítheti. Némi utalást erre a nyelvi jelenségre vonatkozóan találhatunk egy jelentős tanulmányban, ahol ezt olvashatjuk: ,,S nem a szinonimika keretébe tartozik-e a -nak, -nek viszonya a számára, s e kettőé a részére elemmel? Nem a távolabbi szinonimika jele-e az, hogy az essivusok közt adessivus, superessivus stb van, de még az adessivuson belül is puszta fokozati, közelségi eltérésekre utal a -nál,- nél, a mellett, a táján különbsége?“ (Deme László: A saussure-i tanítások magyar visszhangjához. Nyelvtudományi Közlemények. Budapest, 1959. 1. szám, 17. 1.) A járulékos viszonyító elemek elsősorban a névszók alanyesetű alakjához kapcsolódnak, másodsorban az ige vagy névszó vonzatos esetéhez. A magyar főnevek Antal László 42 alanyesetű alakját sorakoztatja fel, Lotz János ezt 14-re szűkíti le. „A magyar köznyelv normál főnévi paradigmájának 14 bázisa van, amit úgy kaphatunk meg, hogy a tőhöz a következő 14 szuffixumot kapcsoljuk: 38
