Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1978-11-01 / 3. szám - Simich Erzsébet: Csak egy szóra… / A csehszlovák közoktatás továbbfejlesztésének tervezete
is annak, hogy az ifjúság egyre ritkábban és egyre kevesebbet énekel, hogy távolodik és elidegenedik az embert a bölcsőtől a sírig elkísérő magyar népi muzsikálástól és dalolástól, annak egyik oka az is, hogy csak nagyon kevés dalt tud teljes biztonsággal énekelni. Az örömteli éneklés, egyik legnagyobb ellensége a bizonytalan tudás, a gyakorlatlanság. A ma már követelményként előírt, dalolással kezdő és végző tanítás legbevál- tabb módja, ha a gyermekek pl. pénteken az utolsó tanítási órán vagy hétfőn a tanítás megkezdése előtt határozzák meg, hogy melyik legyen a „kezdő“ és a „záródal“. Ezt egy tanuló jegyzi azért, hogy a dalok ne ismétlődjenek gyakran (általában csak hat hetenként ismétlődhetnek). Csakis az osztály által jól ismert és biztosan énekelt dalt, lehetőleg éppen a 15 kötelezően előírt dal valamelyikét, válasszuk erre az alkalomra. 3. Csak néhány, általam fontosnak tartott mozzanatot emeltem ki a tanítás új koncepciójából, főleg azt, amivel a mi több évtizedes gyakorlatunk gazdagította a zenei nevelés és ének tanításának országos gyakorlatát és amit az új óra- és tantervek, mint bevált gyakorlatot kötelezően írnak elő. A zenei nevelés és ének módszertani segédkönyvei ugyanis a tananyagot részletesen tárgyalják. „A minél több dal minél szebb dalolása “elvnek kötelezővé válásán túl is, továbbra is a tanító elsősorban azon mérheti le munkájának eredményességét, ha a gyermekek a tanítási órákon kívül is, játék közben, az iskola udvarán és főleg odahaza, szívesen éneklik a tanult dalokat. Az, hogy a szülők odahaza hallják, milyen szép dalokat, milyen szépen és örömmel énekel gyermekük, ez szorosabbra fűzhetné a család és az iskola, a szülő és a pedagógus kapcsolatát, emelhetné iskoláink társadalmi presztízsét és vonzóerejét. M. K. Csak egy szóra... Interjú Mózsi Ferenccel — Az SZSZK Oktatási Minisztériumában kapott tájékoztatás szerint Dr. Mózsi Ferenc kandidátust, a nemzetiségi iskolák osztályvezetőjét- érdemei teljes elismerésével, saját kérésére más, fontos feladatkörrel bízták meg. Mivel több olvasónk kérte levélben, hogy bővebben szóljunk e változásról, a legilletékesebbet, Mózsi Ferencet kértük meg, tájékoztassa olvasóinkat. — Az 1959-es, a csehszlovákiai magyarság helyzetével foglalkozó, valamint az ugyancsak abban az évben elfogadott- az iskola és az élet kapcsolatáról szóló párthatározatok alapján azt a feladatot kaptam 1960 februárjában, hogy a volt Megbízotti Hivatalban el kell foglalnom a nemzetiségi iskolák központi tanfelügyelői posztját. Több mint tizennyolc évi szolgálat ideje alatt gondolatban egy percre sem szűntem meg tanítóskodni, és mindig, minden emlékemmel az iskolához kötődtem. Ezt helyettesítették számomra előadásaim, cikkeim, tanulmányaim. Igazán otthonosan mindig tanítványaim körében éreztem magam. 1978 októberétől, Válek miniszter elvtárs eleget tett régi óhajomnak, és kérésemre professzori kinevezésével, ismét katedrához jutottam. 71
