Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)

1978-10-01 / 2. szám - Kürthy Veronika: Balogh Márta emlékére

Vegyes karok kategóriájában is részt vettünk. Kötelező számként P. Philips: „Ascendit“, választottul pedig Cerno- horsky „Fuga“ című műve szerepelt. Igen nehéz számok voltak ezek. (Kü­lönösen a Fuga!) De kórusunk ezt az akadályt is sikerrel vette. О És az eredmények? — Folklórban az angolok és bolgá­rok után a harmadikok lettünk. Női kórusunk a negyedik helyet érte el. Vegyeskarunk a közönség és a 7 tagú zsűri elismerő tapsát érdemelte ki. О Mint kórustag hogy vagy megelé gedve az elért eredménnyel? — Visszagondolva corki, a lengyel- országi Medzyzdrojeban elért első he­lyezésünkre, a debreceni ezüst koszo­rúnkra, valamint finnországi, NDK-i és ausztriai sikeres szerepléseinkre, azt kell mondanom, hogy a mostani volt a legigényesebb és a legnehezebb. Ehhez mérten meg vagyok elégedve szereplésünkkel, úgy érzem, hogy ne­héz előkészületi munkánk meghozta a várt sikert. G Hoztál valamilyen élménymorzsát Angliából? — Az angol vendégszeretetet. Fél­tünk, hogy az angolok (hírük szerint) hozzánk ridegek és kimértek lesznek. Szállásgazdám (szintén pedagógus) meglepően szívélyesen fogadott. Míg náluk voltam, naponta elvitt tájbe­mutatásra. így ismerkedtem meg az ot­tani tengerparttal (ott szállt hajóra Cook kapitány földkörüli útjára) és a híres angol juhokkal. 3 Végül, mit éreztél, amikor fellép letek a fesztivál dobogójára? — Azt éreztem, hogy rajtunk van feletteseink, szeretteink szeme, és úgy kell helytállnunk, hogy emelt fővel térhessünk haza Csehszlovákiába. Va­lamennyiünk nevében állíthatom, mél­tóan képviseltük Csehszlovákia magyai tanítóságát és államunk fejlett ének- kultúráját. О Mik az énekkar köveli tervei? — Még az idén ősszel részt veszünk a szlovákiai minősítő fesztiválon (Zilinán) és elmegyünk a budapesti Vasas-kórus fennállásának 30. évfor­dulója alkalmából rendezendő ünnep­ségekre. A meghívást Vass Lajos tol­mácsolta. Mindnyájan örülünk a CSMTKÉ si­keres, derekas helytállásának. Jövőbeli munkásságukhoz kitartást és sok-sok sikert kívánunk. Kürthy Veronika Balogh Márta emlékére Balogh Márta lakása két szobából állt: a nappaliból és a hálóból. A be­rendezése antik. Az ablak alatt hatal­mas íróasztal, mellette a ,,fekete zon­gora“ . A süppedő fotelból gyakran pattant föl az érkező vendéget fogadni. Ilyen­kor szépszámú közönség verődött ösz- sze és a bőséges vendéglátás közepet­te megindult az „irodalmi kör“, mert ezt így is lehet nevezni, hiszen azzá alakult. De életének egy-egy mozza nótáról is szívesen beszélt. Ha Márta néni tudását dicsértük, akkor szülei emlékét idézte: „Amit tudok, azt drá да jó palóc édesanyámnak és túród édesapámnak köszönhettem, akit ko­rán elvesztettem“. Az özvegyen maradt édesanyámmal bizony nem kis gondot jelentett taníttatásom. De azért igye keztem ösztöndíjjal és diákok tanítá­sával enyhíteni. Az oklevél megszerzé­se után magyar, szlovák és német nyelvet tanítottam Kassán. 1956-tól a Kelet-szlovákiai Kerületi Pedagógiai In­tézetben nem kis feladat hárult rám. 1955-ben Hasák Vilmos, a Pedagógiai 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom