Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1979-03-01 / 7. szám - Katona Róland: Gondolatok egy baráti találkozóról
túra nem szűkíthető le a szépirodalmi szövegek átélésének, megértésének kész ségére. Az ifjúságot képessé kell tenni a kézikönyvek, a folyóiratok, az alapvető információhordozók használatára. Mint ismeretes, Magyarországon a középiskolák végzős osztályaiban heti 3, illetve 2 órás változatban tanítják a Világnézetünk alapjai stúdiumot. A Tanterv szerint a tantárgy fő funkciója gyakorlati- politikai jellegű. A tudatos szocialista magatartáshoz szükséges képességek, szemlélet és meggyőződés kialakítására, illetve fejlesztésére törekszik. A jövőben egyre inkább kibontakozik a tárgy információt szervező, rendszerező, integratív szerepe. A szerző szerint az újságokkal, a tömegkommunikációs eszközökkel kapcsola tos nevelés eredményesebb kibontakozását az gátolja, hogy a tapasztalati adatok nincsenek kellőképpen feltárva, sok elméletileg és módszertanilag kidolgozatlan kérdéssel állunk szemben. A kommunikációelmélet új eredményeinek a népszerűsítéséért az eddigieknél többet kell tenni a pedagógus közvélemény formálása terén. Igen jelentős, lényegesen előremutató tanulmányok is jelentek meg már, pl. Da- róczy Sándor: Társadalmi-politikai nevelés középiskolás korban, Bp. 1973. Az újságolvasóvá neveléssel — mintegy sajátos olvasáspedagógiai feladatrendszerrel — kívánatos és lehetséges is foglalkozni, mert: 1. Az írott szó világa — a sajtó — még beláthatatlan ideig a legjelentősebb információhordozó tömegközlési rendszer; 2. Tömeges jellege szerint mindenhová eljut, s tartalma, formája szerint elemezhető objektivizációja a szellemi életnek. A tartalom sem érdektelen, hiszen állandó változásban levő társadalmunkhoz „köti” olvasóit, s közben a személyiségfor málás, a világnézetalakítás folyamatában értékes, a maga nemében nélkülözhetetlen készségeket tudunk kialakítani. A négyéves folyamatban realizálandó folyamatrendszer vázlata: I. Az első évben a megfelelő érdeklődés felkeltésén van a hangsúly. Alapvető eszközei az ifjúsági sajtó (Magyar Ifjúság, Világ Ifjúsága, Ifjúsági Magazin, Ifjú Kommunista, illetve a helyi diáksajtó). II. A második évben az elemzések fókuszába a megyei információs orgánumok kerülhetnek, foglalkozhatnak a Rádió és TV újsággal, a megelőző időszak „eszközei” tovább kísérik a folyamatot. III. A harmadik évben az országos po litikai lapokon legyen a hangsúly (Nép- szabadság, Magyar Nemzet, Magyarország Nők Lapja). Tartalmilag a gazdaságpolitikai összefüggések kerülhetnének előtérbe. IV. A belépő világnézeti tantárgyat is figyelembe véve az országos, illetve a nemzetközi élet elemző orgánumai kerülhetnének a munka fókuszába (Társadalmi Szemle, Világosság, Pártélet stb.). Tartalmilag a szocialista társadalom információs rendszerének mélyebb ideológiai megközelítése történne meg, pl. a Szovjetunió életét több magyar nyelven is megjelenő lap tükrözi, a szocialista országok magyar nyelvű sajtója elősegíti az internacionalista nevelést. Sz. j. Katona Róland Gondolatok egy baráti találkozóról A hagyományos baráti találkozóknak éppúgy, mint más iskolákban, nálunk is jó folytatása van. Itt a szovjet vendégekkel való találkozásra gondolok. A népek közötti barátságot az ilyen jellegű találkozók nég jobban elmélyítik és erősítik. E gondolat jegyében iskolánk pionírszervezete és a Csehszlovák—Szovjet Barát ti Szövetség iskolai csoportja szovjet vendégeket hívott meg hozzánk. A baráti találkozóra A. A. Tomin ezredest, a bratislavai szovjet parancsnokság képviselőjét és A. F. Zinoviev főhadnagyot hívtuk meg. A találkozó időpontja 1978. december 19-e volt. A baráti találkozónak és beszélgetésnek még az is külön súlyt adott, hogy ezen a napon emlékezhettünk meg szovjet vendégeinkkel Brezsnyev elv- társ születésének 72. évfordulójáról is. Vendégeinket a klubhelyiségben az iskola igazgatósága, a pionírszervezet vezetősége, a baráti szövetség elnöksége és a legpéldásabb úttörök fogadták. Pionírjaink virággal és saját készítésű ajándék- tárgyakkal kedveskedtek vendégeiknek. Majd ezt követően az iskola énekkara és szólistái magyar és orosz dalokkal tették e napot még emlékezetesebbé. A kiváló énekkar vezetője a szorgalmas Polák Im223