Szocialista Nevelés, 1977. szeptember-1978. június (23. évfolyam, 1-10. szám)
1977-12-01 / 4. szám - Sz. J.: Az anyanyelvi nevelésről, mint az idegen nyelv elsajátításának feltételéről / Figyelő
őszi napsugár aranyos ragyogásával bevont délelőttre, mint a tegnapi napra. Az orromban — ha rágondolok — most is ott érzem a frissen meszelt fal és a síkos padló olajos szagát. A ligetfalusi iskola fehérre meszelt falainak csupasz ridegsége, az ijesztően nagy, fekete tábla és a kényelmetlen szűk pad még azoknál a „híreknél“ is ijesztőbben hatott rám, mint a „nagyok“, a szomszédok másodikos Tibi- kéje éS a nagy „iskolás“ Lajkó információi. „Ott még csak hátra sem nézhetsz, mert ha hátranézel, a tanító akkorát üt nádpálcával a kezedre, hogy rögtön megkékül; borsót szórnak a sarokba és arra térdelsz“ stb. Sőt a nagymama is azzal ijesztgetett: „Megállj, majd az iskolában ellátják a bajodat!“ Meg azt is mondogatta, hogy csak játsszál fiacskám, mert maholnap az iskolába kerülsz, és akkor aztán vége a játéknak, ott tanulnod kell. Nagyon féltem, de azért örültem is, mert most én is iskolás voltam. Nekem is volt tolltartóm, meg táskám, könyveim, meg füzetem, ceruzám, meg radírom, mint a bátyámnak. Erre gondolva, nehéz szívvel ugyan, de kezdtem beletörődni sorsomba. Hiszen a tanító bácsi sem volt olyan, mint amilyennek Tibiké meg Lajkó lefestették. Ott állt az első pad előtt nádpálca nélkül, szép szürke ruhában, mosolygott és barátságosan beszélgetett velünk. — Hát téged hogy hívnak? — szólított meg engem is. S én, hogy legyőzzem izgalmamat, olyan hangosan mondtam a nevemet, ahogyan csak tüdőm, torkom megengedte. Aztán ijedten néztem rá, most biztosan megver, hogy így kiabáltam. Már jön is. De a tanító nevetve a kezét nyújtotta, és ezt mondta: —Az én nevem Manga János. Remélem, jó barátok leszünk. Én belenéztem meleg, barna szemébe, és akkortól „barátom“ volt a tanító. Ha mesélt, úgy éreztem, csak nekem mesél, ha hegedült, csak nekem muzsikált. És a népművészetek e rajongójától rögtön az első napon egy egész életre szóló élményt kaptam. Megtanultuk az „Egyszer egy királyfiét. Boldogan rohantam haza elújságolni a történteket. Rövidesen az egész család velem énekelte: ,,Egyszer egy királyfi Mit gondolt magába .. Már nem féltem az iskolától, sőt a meghitt családi fészek oly kedves játékait sem sajnáltam már, mert belekóstoltam egy új élet szépségeibe. És ez olyan szép volt, hogy egész életre eljegyeztem magam vele — pedagógus lettem. MÖZS1 FERENC Figyelő AZ ANYANYELVI NEVELÉSRŐL, MINT AZ IDEGEN NYELV ELSAJÁTÍTÁSÁNAK FELTÉTELÉRŐL KÖZNEVELÉS A III. magyar anyanyelvi konferencia 1977. augusztus 8—13-ig tartotta tanácskozásait Budapesten. A szórványmagyarság és a környező országok nemzetiségi magyarsága iskoláinak, klubjainak képviselői az együttes üléseken kívül a kulturális, valamint a pedagógiai munkabizottságokban vizsgálták meg az anyanyelv művelésének kérdését. Néhány ízelítő a pedagógiai munkabizottságban elhangzottakból: Franciaországban mintegy 100 olyan család él, amelyre a magyar oktatás épülhet. A családi körben való magyartanulás mellett két szervezeti lehetőség is adódik a magyar nyelv tanulására. Az egyik az egyetem, ahol 1960 óta működik magyar lektorátus, heti 9—12 órában folyik a magyar nyelv tanítása, valamint magyarságismertetés francia nyelven. A másik lehetőség egy gimnázium, amely UNESCO cserekapcsolatban áll 3 pesti gimnáziummal, heti 3 órán 5—10 diák tanul —az egyetemen 20—25 hallgató). A tanulók száma évről évre emelkedik. Az ok: családi kapcsolatok — gyerekek, akiket érdekel a szülők vagy az egyik szülő anyanyelve, házastársak, akik ezzel kedvükre akarnak tenni magyar párjuknak, de ok lehet a tudományos vagy művészi érdeklődés is, magyarországi turistaút stb. A francia tanszabályzat szerint, ha legalább az egyik szülő magyar, a diáknak joga van a ma124
