Szocialista Nevelés, 1977. szeptember-1978. június (23. évfolyam, 1-10. szám)
1977-12-01 / 4. szám - Bdertók Imre: Az oppciós mondattanítás
oppozicios mondattanítás Az PhDr. Bertók Imre, a nyelvtudományok kandidátusa A korszerű idegen nyelvoktatás több objektív és szubjektív tényező függvénye. A korszerűsítés eredője a tartalmi, a módszertani és a didaktikai technika összetevőiből jön létre. Ebben a rövid írásomban a tartalmi korszerűsítéssel kapcsolatban szeretnék áttekintő vázlatot adni a szlováknak mint célnyelvnek, a magyarnak mint bázisnyelvnek az oppozíciós mondattani oktatását illetően. A korszerű idegen nyelvoktatás a beszédtevékenységi formák minél magasabb szintű kiművelésére törekszik, ennél fogva mondatcentrikus. A nyelvi rendszerek az analógiák (hasonlóságok] és az anomáliák (különbségek, szabálytalanságok] hálózatai. A bázisnyelv és a célnyelv közötti alapvető strukturális különbségek, amelyek tipológiai és genealógiai eredetűek, a divergenciák számában és mélységi fokában mutatkoznak meg. ,,Az is meggondolandó — nem volna-e hasznos a magyar nyelvtani oktatást legalább részben úgy átrendezni, hogy a tanulók —, éppen az anyanyelvűk struktúrájának megismerése révén — betekintést nyerhetnének az idegen nyelvek világába? Ehhez nyilvánvalóan az lenne szükséges, hogy a tanulók az anyanyelvi nyelvtant bizonyos távolságból szemlélhetnék: ha valamiképpen az a megsejtésük alakulna ki, hogy a magyar nyelv csak egy a lehetséges nyelvek közül: ha megérthetnék, hogy a nyelv a gondolkodás világában minden nép közös kincse, csak amikor kilép a gondolatok világából, s hangokká, szerkezetekké formálódik, akkor — a kifejezés burkában — válik sokszínűén különbözővé.“ (Fülei—Szántó Endre—Hegedűs József: A nyelvészet alkalmazása az idegen nyelvek oktatásában. Nyelvtudományi Értekezések, 75. sz. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1971. 37. 1.) A tartalmi korszerűsítést nagyban elősegíti az oppozíciók (szembenállások) bevezetése a célnyelvnek és a bázisnyelvnek kontrasztív oktatásában. Induljunk ki a saussure-i különbségelméletből, amelynek lényege, hogy a nyelvi rendszerben minden elem csupán mással való ellentétein keresztül él és nyer értéket. Ebből az alapállásból állította fel oppozíció-elméletét Vladimír Skalická is jelentős munkájában a Zur ungarischen Grammatikban. A nyelvtani alakokat nem elszigetelten, hanem a nyelvi rendszerben elfoglalt helyük szerint kell vizsgálni. „Alanyról csak akkor beszélhetünk, ha szemben áll vele az állítmány. Egyetlen szót sem a „magánvaló“ tulajdonságai tesznek alannyá, legyen az bármely típusú szó, főnév, névmás vagy egyéb, hanem az ellentét teszi azzá, ami közte ás az állítmány között áll fenn. Nincs tehát olyasmi, hogy alany általában vagy önmagában, mindig csak valaminek az alanyáról beszélhetünk, illetve alanyról valamivel szemben, valamihez képest. Jelen időről csak akkor beszélhetünk, ha szemben áll vele legalább egy másik — mondjuk múlt — idő. Esetről is csak akkor beszélhetünk, ha legalább kettő van belőle.“ (Antal László: Többféle elemzés, többféle nyelvtan. Magyar Nyelvőr. 1977. 2. sz. 213. 1.) Ha elismerjük a mondatcentrikus célnyelvi oktatást, akkor a minimális közlési egységek szintaktikai szerkezetét az oppozícióelmélet alapján nagy vonalakban így mutathatnék be: Az első oppozíció: verbális — nominális szembenállás A bázinyelvhez képest a célnyelvben (a szlovákban] uralkodó a verbális jelleg, de megszorítással, nem kizárólagos érvénnyel, ilyenformán: a szlovák 110
