Szocialista Nevelés, 1977. szeptember-1978. június (23. évfolyam, 1-10. szám)
1978-03-01 / 7. szám - Mózsi Ferenc: Kedves Olvasó!
KEDVES OLVASÓ.! „Tanítói Szemmel“, ez a címe a Szlovák Tankönykiadó n. v. kiadta módszertani sorozatának. Ezekben a figyelemre méltó kiadványokban a csehszlovákiai magyar tanítók saját munkájukról írnak. Az okos tanulmányokat, a szükséges cikkeket olvasva azonban feltűnt, hogy az egyes szerzők a problémáikat vagy az „így kell ezt csinálni!“, vagy pedig a „lám én ezt ilyen jól csinálom“ szemszögből látják-láttatják. Mi lenne azonban akkor, ha a szerzők mindezt — szemléletet változtatva — a tanulók szemszögéből mondanák el. Ha például felkeresnék volt tanítványaikat, s tőlük kérdeznék meg: hozzám iratod majd be a gyermeked? Mert minden jelenséget a túlnyomó többség szempontjából kell vizsgálni —, ez a szocialista humanizmus egyik alaptétele. A többség pedig az iskolában nem a tanító vagy az igazgató (!) hanem a gyerek és az ő érdekeit képviselő szülő. A kérdés tehát ez: vajon megte- szünk-e mindent annak érdekében, hogy a szülő elégedett legyen, hogy ismerje meg az ISKOLA munkáját, hogy reálisan, elfogultságmentesen tudja értékelni gyermeke teljesítményét. Vajon minden szülő abban a szilárd meggyőződésben él, hogy gyermekével szeretettel foglalkoznak, s szakmailag igen hozzáértően tesznek meg mindent azért, hogy a képességeinek maximumát csiholják ki belőle? A szülő szemével pl. egyik ismerősöm így látja az óvoda munkáját: „A négyéves Katóka nagyon szereti az egyik babáját. Katicával, így hívjuk a babát, órákig el tud játszani. Beszélget vele, öltözteti, fésülgeti. Amíg nem járt az óvodába, addig nagyon kedves volt a babához, dédelgette s kedvesen beszélt vele. Aztán, a most már óvodás kislánynak, a babához való viszonya is megváltozott. „Csúnya vagy, ne beszélj, menj a sarokba, nem hallgathatod meg a mesét, mert rossz vagy,“ mondogatta Katicának, sőt jónéhányszor a baba kezét is megverte egy vonalzóval. Feltűnt nekem ez a változás, érdeklődni kezdtem az óvodai foglalkozások, az óvónők munkája felől. Nem tévedtem —, „őket utánozta Katóka...“ Az „ügy“ azzal zárult, hogy a szülő egy másik óvodába tette be gyermekét, mert „nem kér az ilyen nevelésből...“ A szülő szemével is látni kellene munkánkat. Vajon hogyan értékelik azt ők? Persze, itt talán nem az anonim kérdőíves rendszer segít, (de adott esetben persze ez sem árt!), hanem a megfelelő szülő-pedagógus viszony kialakítása, a minél gyakoribb sokféle és -fajta kapcsolat megteremtése. Fontos, hogy a szülő bizalmat érezzen a pedagógus iránt, tanácsot tudjon kérni, és el tudja fogadni azt gyermeke érdekében. „Mert felülről — írja az egyik olvasónk — lehet jó tankönyvekkel ellátni az iskolákat, a járás irányítja az igazgatót, de az iskola iránti bizalmat, azt egyedül csak a tanító képes megteremteni. Márpedig ezen áll vagy bukik minden ...“ Az iskola és a család kapcsolatának alapállása: a szülők se akarhatnak mást, mint hogy gyermekük a lehető legjobban fejlődjék, hogy megállja helyét az életben. Mind a pedagógus, mind a szülő tudja, hogy eredményt csak együttes erővel lehet elérni. „Erről írjanak!“ — követelte az egyik tantestület tőlünk. Nos hát írunk erről. De ez kevés, mert tudni kell: — a pedagógusnak a szülőkkel végzett kapcsolatteremtő munkára nagyon fel kell készülnie. Hasznos ezért az általános nevelési problémák megbeszélése is, de ennél sokkal fontosabb, hogy a szülőknek a „hogyan“ kérdésre is konkrét választ tudjanak adni időben a pedagógusok! Mindez úgy vélem elérhető a jól tervezett családlátogatásokkal, népművelői többletmunkával, de azzal is, hogy pl. a fizikából gyenge- előmenetelű gyerek szüleit keresse fel a pedagógus és konkrétan magyarázza el odahaza, a szülők előtt a tanulónak (persze: nagy szeretettel és tapintattal), högy hogyan keli tanulni a fizikát. Vagy: felkereste-e már a matematikus a legtehetségesebb tanuló szüleit, kapott-e a család elismerő jó szót azért, mert fia, lánya jól szerepelt pl. a kémiai olimpián vagy a szavalóversenyen?
