Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)
1976-10-01 / 2. szám - Könyvekről / Könyvekről
Baji Ferenc Munkalapok az iskolára előkészítő foglalkozásokhoz Az iskolára előkészítő foglalkozások szervezésével sok-sok nevelési és szoktatási probléma megoldható már az iskolába lépés előtt. A közösségi nevelés hatásaiban, az iskolai munka alapjainak lerakásán bizonyos képességek fejlesztésében, az egészségügyi, magatartási és közösségi élet szokásainak kialakításában azok is részesülhetnek, akik nem jártak óvodába, vagy nem vettek részt az óvoda iskolára felkészítő munkájában. Ezt kívánja segíteni ez a munkalapsorozat. Korszerű eljárások az általános iskola első oszályában Tanítók kézikönytára 8; Tankönyvkiadó Bp. 1976; 39,— Ft Óriási a jelentősége az első osztályban folyó lelkiismeretes alapozó munkának, a képességek, szokások, kialakítása időben való megkezdésének, mert a gyermeket az ilyen korban ért hatások jobban elraktározódnak, sokkal mélyebb nyomot hagynak. A módszertani felkészüléshez, gyakorlati megvalósításhoz nagy segítséget jelent ez a könyv az első osztályban tanító pedagógusoknak, mert a legjobb tanítók gyakorlatából merített megoldásokat, ötleteket, fogásokat tartalmazza. Imrecze Zoltánná: Nem nehéz a matematika RTV-Minerva, Bp. 1976; 33,— Ft A könyv szerzője a modern matematikaoktatás szenvedélyes és hivatott művelője. Könyve 10—14 éves gyermekeknek készült, de komoly haszonnal forgathatják a szülők és a pedagógusok is. Matematikai témáit kis történetek keretében mondja el a szerző, és ezzel teszi mondanivalóját nemcsak tanulságossá, hanem vonzóvá is. Minden fejezet a legmodernebb módszerekkel tárgyalja a maga anyagát, de különösen figyelemre méltóak azok a részek, amelyek a matematikaoktatás reformjaként kerültek az alapiskola tananyagába: a halmazok és a relációk. PE Könyvekről A Szlovák Pedagógiai Kiadó 1976. április 30-tól július 30-ig megjelent publikációi 1. Dr. Juraj Brt'ka: Munkalapok a kisegítő iskolák 1 osztálya számára (Pracovné listy pre 1. roč. osobitných škôl maď.) 2. Ladislav Zelina—Imrich Lečko— Jozef Brož: Számtankönyv 3 (Poč- tovnica pre 3. roč. ZDS mad.) 3. Szabó Gyula—Mózsi Ferenc—Brünett Elemér: Képes nyelvkönyv II (Obrázková učebnica II) 4. Macko: Képzőművészeti nevelés a magyar tannyelvű alapiskolák 1. osztályában módszertani segédkönyv (Výtvarná výchova v 1. ročníku základných škôl mad. metodická príručka) 5. Ivanics—Krecsko—Mórocz: Cvičebnica slovenského jazyka pre 6. roč. ZDŠ maď. 6. Ing. Ladislav Franko—Ing. Tomuš Hajach: Az elektrotechnika alapjai az elektrotechnikai szakközép- iskolák 2. osztálya számára (Základy elektrotechniky pre 2. ročník str. elektrotechn. škôl) 7. Tomáš Slouka a kol.: Polgári nevelés 6 (Občianska výchova pre 6. roč. ZDŠ maď.) 8. Kanyar—Patassy: Maďarský jazyk pre 5. roč. ZDŠ maď. (Magyar nyelv 5) 9. J. Kurfüst—J. Cejka: Számtankönyv a kilencéves alapiskolák 4. oszt. számára (Počtovnica pre 4. roč. ZDŠ maď.) 10. Pásztor a kol.: Műszaki konverzá- ciós szöveg az ipari középiskolák I—IV. osztálya számára (Odborné konverzačné texty zo slov. jazyka pre 1—4. roč. str. priem, škôl mad.) 11. Mózsi Ferenc: Irodalmi nevelés, munkafüzet az alapiskolák 6. osztálya számára (Pracovný zošit z lit. výchovy pre 6. roč. ZDŠ maď.) 12. Havlík—Pindroch—Tesár: Számtankönyv az 5. osztály számára (Počtovnica pre 5. roč. ZDŠ maď.) 62