Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)
1976-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: A csehszlovákiai közoktatás továbbfejlesztési tervezete nyomán
zám íratják-e be az iskolába, követe- lik-e majd ezek a most 12 évesek, hogy gyermekeiket én tanítsam, mert az irodalomoktatás életre szóló élményt jelent, — mert „ki mint vet, úgy arat.. A kérdést persze tágabb jelleggel, azaz tanítványainknak a szocialista társadalomba való beilleszkedése fényében kellene tüzetesebben megvizsgálnunk. Ehhez meg alaposabban kell figyelembe venni az iskola és a család, az ifjúsági szervezet és az üzemek helyét, a társadalom nemegyszer bonyolult láncolatát is. Persze nemcsak „ismerni“, hanem alakítani kell tanítványainknak a társadalomba való jobb, zökkenőmentesebb beilleszkedésre nevelése folyamatát. Az idézett gondolat annak a minden pedagógiai tevékenység értékét meghatározó folyamat irányításának lehetőségét rejti magában, melyet az irodalmi nevelés nyújt. A marxista társadalom- és történelemszemlélet segítségével az ilyen egyéni („egyes“) tapasztalatban az általános akkor ragadható meg, ha a tendenciákra, az átmenetekre, azaz —, ha a fejlődés fő vonalára figyelmeztet. Tehát a pedagógusnak az e- gyes olvasmányokat nemcsak a tanítványokra, hanem önmagára vonatkoztatva is újra kell olvasnia! 2.2 Érdekes észrevétel merült fel a magyar szakos tanárok nyári tanfolyamán. A vitát kiváltó kérdést az egyik pedagógus így fogalmazta: Mindenki jól tudja saját esztétikai tapasztalatából, hogy egy hatalmas esztétikai alkotás teljesen más esztétikai érzést vált ki bennünk, mint egy kis szobrocska. A monumentális falfestményt másképpen szemléljük, mint a kisméretű táblaképet stb... Az irodalomoktatás nem tesz kellő különbséget egy terjedelmes regény elemzése és a dal, mint „miniatűr műfaj“ között... A kérdés érdekes esztétikai problémát vet ugyan fel, de a kérdező mégis a fogalom több szintjét keveri össze. Ugyanis más a műfaj problémája (falfestmény, táblakép, „szobrocska“ stb.) és más a képi felnagyítás, a hiperbola esztétikai értelmezése. * A cikket az 51. lapon folytatjuk. Olvasmányaink, de tanítványaink olvasmányai során is, vita során kiderült, hogy erről az utóbbiról van szó, tehát a műfaj problémáját most nem érintem, mivel ez ismert. Gyakran találkozhatnak azzal, hogy a költő, az író mondanivalójának jobb hangsúlyozása érdekében egy-egy jelenséget, hőst vagy emberi tulajdonságot felnagyít. A mesékben például az ember- feletti erővel felruházott szereplők az emberi lehetőségek nagyságát fejezik ki. Andersen meséiben az emberi gyarlóságokat ( a Császár új ruhájában pl. a hiúságot) nagyítja fel. A János vitéz Óriásországának lakosai az emberi gyarlóságok óriásai is, akiket éppen ezért az emberi tökély „óriása“, János vitéz könnyűszerrel győz le. A valóság vagy egy-egy emberi tulajdonság ilyen felnagyításának segítségével kifejezni és hangsúlyozni a mondandót, ez korunk költészetére is jellemző. Például Eduardasz Benjamino- vics Miezelailis, Lenin-díjas szovjetlitván költő a kommuirzmust építő ember nagyságának eszméjét azzal fejezi ki — mint azt M. Kagan írja —, hogy azt a görög hitrege óriásához, az égboltot tartó Atlaszhoz hasonlítja: ... Megvetve lábamat a földtekén, Tenyeremen tartom a napfényt, — így állok égitest és bolygónk, Tűz és föld gömbje közt... így állok: Szilárdan, bölcsen, gyönyörűen, Vállasán, izmosán. Földből sarjadó a napig meredek És hintem a földre A nap mosolyát. Napkeletre, napnyugatra, Északra, délre, így állok: Én, az ember, A kommunista. (Dudás Kálmán fordítása) Miezalaitis a kommunizmus eszméjét, az osztálynélküli társadalmat építő ember nagyságát, erejének hatalmasságát, akinek minden törekvése, hogy a földgolyón valamennyi ember életét a lehető legszebbé tegye, s meghódítsa számunkra a világmindenséget, így fejezi ki: 46