Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)
1976-09-01 / 1. szám - MK: Az olvasóvá nevelés
Kontextus (téma) közlemény Adó (közlő) címzett (olvasó) kapcsolat kód (a nyelvi jelek állománya) A közmondás elemzése a fentiek alapján a kulcsa annak, hogy megértessük Majakovszkij versét (erről már szóltak a Szocialista Nevelésben!), „Mi leszek, ha nagy leszek“. Hiszen a vers, az irodalmi szöveg nem energiát közvetít az adó és a címzett között, hanem csak információkat. Azaz olyan jelsorokat, amelyek képesek energiát fakasztani egy eleve adott „energia- tartályból“: a címzett érzelem- és tudatvilágából. Tehát nem energetikai, hanem információs kapcsolat van az író és az olvasó (az adó és a címzett) között. Ahhoz, hogy az információ teljesebb legyen, van szükség a szövegértés megjelölt négy szintjének tudatosítására. így, ezután ugyanis sokkal könnyebb lesz helyesen értelmezni pl. a költeménynek ezt a versszakát: „Nem bánom a szélvihart, / hiába tép, szakít, / vár / reám / a Délisark, / felfedezem / az Északit.“ Csodálatos — ha valami szokatlanról, újról van szó, akkor ez általában nem a gyermekek számára „nehéz“, hanem inkább a pedagógusok számára szokatlan ... A Munkafüzet célja, hogy lényeglátásra neveljen, s ezáltal megtanítsa a tanulókat a vezérszavas jegyzetelésre, s ezen keresztül a gazdaságos tanulásra. A kérdés így merült fel egy tantárgybizottsági vitán: „ez még korai követelmény“. Barátom lapszéli jegyzete a kételkedőnek ezt válaszolta: „Nem lehet elég korán kezdeni... Valóban úgy vagyunk ezzel is, mint azt Kodály mondta a zenei nevelésről: a születés előtt kilenc hónappal kell már elkezdeni. Persze más kérdés, hogy hogyan. Játékosan, a tananyagra való rácsodálkozni tudással, erőltetés nélkül, de következetes rendszerességgel. Azért jó ez a munkafüzet, mert nem a tanulót fárasztja, hanem inkább a tanítót, ló azért is, mert benne az új meglátás és nem utoljára: minek olyat írni, ami természetes és szürke: Ez állásfoglalásra ingerel, s a lelkiismeretes pedagógust akarva-akaratlanul is önképzésre inspirálja. A tanulót szórakoztatva tanítja a legfontosabbra, az olvasás művészetére, a gazdaságos tanulásra ...“ 3. Szóval: „a tanulót szórakoztatja, de a tanítótól többet, s főleg újszerűt kíván“. Kérésünk tehát: ne azt vitassuk, mit, hogyan és miért nem lehet megcsinálni, hanem azt, hogy miért jobb és több ez így — (gondoljanak csak „az olvasásból mozgalmat, a könyvajándékozásból hagyományt“ kell teremteni gondolatára!) — ahogy a Munkafüzet ajánlja, követeli. Az újszerűséggel elsősorban a tantárgy nevelő hatásának intenzitását növelhetjük, hagyomány- és könyvszeretetre nevelhetünk a Munkafüzet segítségével. Erről azonban már többen és sokszor szóltak lapunk hasábjain is, pl. (hogy csak az 1976-os évet említsük!) a Szocialista Nevelés januári (Andersen: A császár új ruhája, Irodalmi nevelés a 6. osztályban, 137—9. old.; Anyanyelvűnk igényes művelésére nevelünk, 139—141 old.), februári (Ko- csisné L. Ilona: Hagyományteremtés és olvasóvá nevelés, 174—5. old.), márciusi (Az olvasóvá nevelés kérdéseihez, 212—4. old.), áprilisi (Olvasóvá nevelés? 237—9. old.), de a májusi és a júniusi és főleg az 1975. szeptemberi, októberi és novemberi számában találhatnak a kartársak éppen a hatodikos irodalmi neveléshez sok értékes útmutatást. Érdemes fellapozni az éppen most jubiláló Szocialista Nevelést, mert e téren is igyekezett pedagógusolvasóinak hathatós segítséget nyújtani. MK 29
