Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)

1976-11-01 / 3. szám - Szeberényi Z. Judit: Pszichológia az iskolában / Figyelő

gesen többet nyújthat a pszichológia az iskolai nevelésnek annál, mint amennyire manapság igénybe veszik lehetőségeit. A gyakorlati nevelőnek mindig tisztában kell lennie azzal, hogy a pszichológia nem pedagógiai „csodaszer“, még kevésbé a „divat“ dolga. A pszichológiai kultúra pedagógiai alkalmazása és felhasználása önálló tájékozódást és szellemi erőfeszítéseket igényel, nem pedig egyszerűen valamilyen renyhe és passzív ismeretbefogadást.

Ha a nevelői egyéniség híjával van a finom gyakorlati pszichológiai érzéknek, a gyakorlati önismeretnek és emberismeretnek, önmagában mit sem és a pszichológiai tények puszta tudása. Az iskolában ható pszichológiának egyszerre kell magas szintű, korszerű tudásnak és egyúttal gyakorlati művészetnek, mesterségbeli ta- pasztaltságnak és tudatosságnak lennie. Az is biztos, hogy pszichológiai ismeretek és fogalmak, elemzések és eszközök híján nem beszélhetünk valamennyire is érdemleges pedagóigai diagnosztikáról, vagyis a nevelési helyzetek, konfliktusok, tények és eredmények biztonságos megítéléséről. Még szembetűnőbb a pszichológia jelentősége, ha a nevelés dinamikus, vagyis céltudatosan fejlesztő rendeltetésére függesztjük tekintetünket. A pedagógiai tevékenység végül is nem egyéb, mint a nevelő pedagógiai elemzéseinek, döntéseinek és műveleteinek a sora. E logikai sor minden elemének céltudatos kivitelezése megköveteli a „terep- és anyagismeret“, továbbá a társas hatások és az egyéni feldolgozásmódok, valamint a pedagógiai törekvések és követelmények közötti összefüggések általános és egyéni jellemzőinek átlátását és felhasználását.

A kutató pszichológus mintegy „mellette áll“ a vizsgálni kívánt folyamatoknak, önmaga hatását mindig a legkisebbre, sőt ha lehet, nullára igyekszik korlátozni. A pedagógusnak viszont úgy kell egyúttal gyakorlati pszichológusnak is lennie, hogy maga is a folyamat legfontosabb tényezője marad. Ezért a pedagógus pszichológiai kultúrájának talán legfontosabb

eleme és mutatója az, hogy mennyire tudatosan kezeli önmagát mint pedagógiai tényezőt és alkotó hatásforrást.

Mondják, hogy a pedagógus legfontosabb munkaeszköze tulajdon személyisége. Ma, sajnos, e tekintetben inkább ösztönös és rutinszerű, semmint tudatos „szerszámhasználat“ és szerszámkarbantartás dívik. Keveset tudunk a nevelői munka szellemi higiéniájáról, a nevelői személyiség céltudatos önfejlesztő műveleteiről, annak módszeres vizsgálatáról és felhasználásáról, hogy miképpen tükröződünk tanítványaink és kollégáink élményeiben. A pedagógus képzése és továbbképzése számára nehéz lenne időszerűbb és fontosabb szintetikus tananyagot elképzelni, mint azt, amelyiknek ilyesféle címe lehetne: „A pedagógusmunka pszichológiája“.

A lap további oldalain számos adalékot talál az olvasó a fenti megfontolásokhoz, melyek az MTA Pszichológiai Intézetének kutatásairól adnak némi ízelítőt. Olvashatunk a nyelvikommunikációs készség fejlődéséről, mely napjainkban az információáradás miatt igen fontos, hiszen a „gyorsuló idő“ épp a közvetlen emberi, vagyis nyelvi kapcsolatokon alapuló élmény- és cselekvési lehetőségeket leszűkíti. A létrejövő beszédkapcsolat sokat veszít egyediségéből, elnagyolttá silányul, egyre kevésbé tudja érvényesíteni funkciójának mindhárom, egyaránt fontos oldalát: a közlést, a ráhatást és a cselekvés szabályozását.

A nyelvi kommunikációs vizsgálatok célja az, hogy feltárja a beszédfejlődés és a személyiségfejlődés összefüggéseit és kölcsönhatásának törvény- szerűségeit, illetve az ún. beszélő magatartás fejlődésének és a személyiség szocializációjának összefüggéseit.

Igen érdekes a szerepelméleti kutatásokról beszámoló írás. A szerep első megközelítésben az egyéni viselkedésre attitűdökre) vonatkozó társadalmi természetű és társadalmilag közvetített normaegyüttesként határozható meg. A szerepek a társadalmi tagolás mentén létrejövő (családi, életkori, nemi, foglalkozási stb.) struktúrákban kijelölhető pozíciókhoz kap88