Szocialista Nevelés, 1975. szeptember-1976. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1975-11-01 / 3. szám - Bertók Imre: A magyar esetrendszer elemzése
f) a hangvesztés: varjú/varja g) a mássalhangzóvá válás: hamu/ham- va A tőhangváltozás azért érdemel figyelmet, mert speciális helyzetünkből kifolyólag el kellene gondolkodnunk azon, hogy a jövő magyar nyelvtankönyveibe a célnyelvi oktatás fogódzójaként nem lenne haszontalan bevenni az esetrendszer és a paradigmák tanítását az alaktanban. Ezzel csak könnyítenénk az eset, a minta — alaksor fogalmának a megértését magában a célnyelvben. A didaktikai engedmények és összehangolások szerény véleményem szerint nem sértenék a célnyelv és a bázisnyelv tudományosságát. Az esetekkel kapcsolatban számtalanszor felmerül az a kérdés, mitől függ végeredményben, hogy valamelyik főnév milyen esetbe kerül a mondatban, a szó- szerkezetben a szókapcsolatban. Induljunk ki abból a tényből, hogy az eseteknek jelentése, funkciója és formája van. Az eseteknek a jelentése azzal a valósághoz való viszonyukkal magyarázható, amelyet kifejeznek. A valósághoz való viszony azonban sokrétű. Az esetek jelentése több komponenes szövevénye. A legfontosabb szinte fundamentális a mondattani komponens, amely kombinálódik az esetek önálló jelentésével. Mellette kiemelkedik a helyviszonyt reprezentáló komponens. Ez egyes nyelvekben túlsúlyba kerül, más nyelvekben háttérbe szorul. Azok a további komponensek, amelyek adva vannak az elöljárószavak jelentésbeli rokonságával, mint a határozószóiak, az időbeliek és az okságiak, csak kiegészítik az esetek jelentését. A jelentés hordozója végül is a lexikai komponens, azaz minden egyes szónak a vonzata.* 7 Az esetmeghatározás legalapvetőbb tényezője tehát a vonzat, a rekció. „A vonzat a mondattani függőség kifejezési módja, amelyben a függő tag abban az alakban (leggyakrabban esetben) van, amit neki a fölérendelt tag kijelöl.”8 Oravec a vonzatot úgy fogja föl, mint az igei intenciónak (az igei cselekvés irányulásának) második komponensét, vagyis mint az igei cselekvés viszonyát a függő szubsztanciához. Ez a viszony lehet szoros és erős vagy laza és gyönge. Vonzatnak csak az erős viszonyt ismeri el. A vonzat hatásköre azonban az igével nem zárul le, hanem más szófajokra is kiterjed. Végső fokon vonzatnak csak azokat a kapcsolatokat, kötődéseket, illetve bővítményeket nevezzük, amelyek disztink- tív (megkülönböztető) jegyei az igének, a főnévnek, a melléknévnek, az appozíció- nak (elöljárószónak, névutónak), bizonyos mértékig az igekötőnek, pl. rálépett a padlóra, bement a kertbe, a tőszámnévnek és határozatlan számnévnek és a niet tagadószócskának. Az említett szófajok vonzatai a két nyelvben sokban megegyeznek, de vannak köztük eltérések is, pl. az igevonzatokban a tőszámnevek és a határozatlan számnevek, a niet tagadószócska vonzatúinak esetében. A vonzatok végső fokon állandósult bővítményei a fölérendelt szófajoknak és kötött esetalakban jelennek meg. Azok a bővítmények, amelyek a kötött vonzatokkal egyidőben előfordulnak a mondatban, tehát egymás használatát kölcsönösen nem zárják ki, nem tartoznak a rendelkező szófajok erőterébe. A vonzattal rendelkező szófajok erőtere ennél fogva nem egyéb, „mint kötelező és tiltó szabályok együtthatásából előállott oppozicionális struktúrák működési területe.”9 Ez azt jelenti, hogy egyes bővítmények a szófaji vonzat struktúrájában kötelezőek, mások pedig kizárják egymást, ily módon kölcsönösen meghatározzák egymás alkotó elemeit. IRODALOM: 1. Szvorényi József: Kisebb magyar nyelvtan. Heckenast Gusztáv, Pest. 1870. 46—60. 2. A mai magyar nyelv rendszere I. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1961. 553. 3. Vladimír Skalička: K maďarské gramatice. In. lingvistické čítanky III. Typologie — svazek. 1. Szerk.: Bohumil Palek. Štátni pedagogické nakladatelství. Praha. 1975. 17. 4. Vladimír Skalička: Poznámky k theorit pádü. Slovo a slovesnost, Praha. 1950. 134—160. 5. Lotz János: Das ungarische Sprachsystem. Stockholm, 1939. 63. 6. Tarnóczy Lóránt: A magyar nyelv hiányzó kategóriái. Nyelvtudományi Értekezések. 58. sz. 319. 7. Vladimír Skalička: Typ češtiny. Slovanské nakladatelství, Praha. 1951. 152. 8. Ján Oravec: Väzba slovies v slovenčine. Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, Bratislava. 1967. 17. 9. Molnár Ilona: Az igei csoport, különös tekintettel a vonzatokra. Általános Nyelvészeti Tanulmányok VI. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1969. 235. 79
