Szocialista Nevelés, 1975. szeptember-1976. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1976-06-01 / 10. szám - Mózsi Ferenc: Kedves Olvasó!
Kedves Olvasói Most a CSKP XV. kongresszusa anyagának tanulmányozásakor, az ott elhangzott gondolatok és megfogalmazott feladatok önmagunkra vonatkoztatása idején tudatosítjuk: A nevelömunka a szellemre tart igényt, magának követeli az élet minden rez- dületét, fenntartás nélkül. A tanító munkaideje az egész élete — tehát a nyári két hónap, a „szünet” is. Az alapvető feladat: a tanítás effektivitásának az emelése. Ezért a tartalmi kérdések kerülnek majd a 6. ötéves terv időszakán az előtérbe. Hiszen az ifjúság szocialista nevelése a tartalom, a tananyag elsajátítása — értése folyamatának az eredménye. A cél elérésének pedig elsődleges feltétele: a tanítók mélyebb ideológiai és szakmai tudása. Erről szóltunk lapunknak ebben a számában is — új színfolttal toldva meg a sokszor említett gondolatot — a „Legfőbb tanfelügyelőm”-mel. A tanítás-tanulás kétágú folyamat. A tanuló és a tanító közös munkája. Elképzelhető, hogy a tanulót és a tanítót egyazon cél vezeti, s ez — megfelelő áttétellel — tudatosodik. S ha a tanulni akarás és a többé, jobbá válás oly fokú, mint arról a moszkvai Pravda cikkében olvashatunk, úgy ez is egy mércéje lehet az effektivltás emelésének. S miért éppen mi figyeltünk fel erre a lehetőségre? Talán azért, mert a nemzetiségi iskola pedagógusa mindig érzékenyebben reagál arra, hogy őt hogyan értékelik. Hiszen munkájának, magatartásának pozitív értékelése egyik feltétele, hogy a szülő melyik iskolába íratja gyermekét. A növekvő kétnyelvűség pedig a döntést egyre szabadabbá teszi, hiszen az egynyelvűség egyre lazábban determinálja az egysíkú választást. Akkor, amikor a szülők-, illetve a szülőkké lett volt tanítványok — gyermekeik számára iskolát választanak, minden esetbein felmerül az iskola, a tanító értékelése. Ez természetes tény —, s ezért részünkre a moszkvai Pravda cikkének gondolata nem idegen. A lényeg a nevelés-tanítás eredményessége, mely az életbe került tanítványaink életének tartalmasságával mérhető. Boda Pál, a Košicei Ipari Szakközépiskola és Herdics János, a Seneci Gimnázium igazgatói ezt is figyelő szemmel követi. Az igazgatóság volt tanítványaik jelenlegi munkaadóival vitatja meg: mit kapott N. N. az iskolától. Ez is jó formája munkánk eredményessége mérésének és — minden bizonnyal — sok-sok pontértékelési forma és mérési módszer kialakulásának. A CSKP XV. kongresszusán elhangzott minden szó, az életünkről szóló eszmecsere viszonylatának gazdag szövevényébe ágyazódik, és természetes, hogy a korábban történtek színezik, magyarázzák. Az asszociációs gyűrűzés gazdag halmazával kell minden pedagógusnak megbirkóznia, hogy a részére legfontosabbra rátaláljon. Ehhez nagyon elmélyült stúdiumra van szükség. Mert a mi hivatásunkban nem elég csak a mesterfogásokat elsajátítani, nem elég a virtuozitás, hanem szükség van a teljes emberi produkcióra. Együtt kell élnünk társadalmunkkal. De nemcsak fizikai együtt- létről, hanem életünk egészével való azonulásról van itt szó, mégpedig nemcsak a múlttal, de jövőnkkel való azonnosulni tudásról is. Ezen dolgozunk most, a kongresz- szusi anyag feldolgozásakor és tanulmányozásakor. Mert a tanító munkaideje az egész élete — a nyári vakáció is, mert a tanítás ugyan szünetelhet, de a tanulás soha. Dr. MÖZSI FERENC 1976. május
