Szocialista Nevelés, 1975. szeptember-1976. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1976-01-01 / 5. szám - Mózsi Ferenc: Kedves Olvasó!
KEDVES OLVASÓ! Boldog újévet kíván egymásnak az óév végén és az újév küszöbén minden jóbarát, ismerős. Ősi, kedves szokás ez, melyet világszerte minden nép megőrzött és minden kor új formákkal gazdagít. Mivel minden új év más, mint az előző volt, tehát más — hiszen új és egyre több igényt támaszt velünk szemben —, ezért esik jól a jókívánság, hasonlóan, mint amikor a versenyzőnek is a verseny előtt sikert kívánunk. Az 1976-os év egyik jellemző jegye az emberi fejlődés egyre gyorsuló irama. A nagy verseny a gyorsuló idővel és a növekvő társadalmi igényekkel, szocialista világunkat építő lendületével minket, tanítókat érintően elsősorban a tudatformálást, a tanulás társadalmi rangjának emelését jelenti. Jelenti egyben a hatékony pedagógiai propagandát, azt, hogy minden szülő szilárd meggyőződéssel vallja — az iskola jól felkészítette gyermekét az életre. Az iskolában pedig jelenti többek között azt is, hogy a játék, a munka és a tanulás a gyermekkorban még egyaránt örömteli jellegét egy egész életre szólóan érvényessé tegyük. Ez pedig igényes tudatformáló tevékenységet követel tőlünk. Valami hasonlót, hogy igazán boldog akkor lesz az új év, ha tudatosítjuk: amit tavaly tettünk, az jó volt, de jövőre ez már kevés a versenyben való sikeres résztvételhez. A szocialista ember műveltségi színvonalát már nem az elsajátított ismeretek mennyisége határozza meg, hanem az, hogy mennyire igyekszik állandóan újabb és újabb ismereteket szerezni. Az új év velünk szemben támasztott egyik fontos követelménye az állandó önképzés készségének kiművelése önmagunkban és tanítványainkban. Meg kell tanulnunk és meg kell tanítanunk a gazdaságos tanítás-tanulás csínját-bínját, meg kell ízleltem a feladat-megoldó gondolkodást, s fel kell lelni az értelmi munka örömét, hogy aztán az iskolából már kikerült ifjú a mindennapi gyakorlatban sikeresen alkalmazhassa és kamatoztathassa az iskolában megszerzett, ismereteket, készségeket és szokásokat a társadalom javára és a maga hasznára. A termelés egyre igényesebb, gyorsan változó és sokrétűbb munkafeladatai, az új év, új problémák elé állítja a pedagógusok iskolai oktató-nevelői tevékenységét. Jókívánság helyett hadd írjak a Kedves Olvasónak egy könyvélményemről, Heller Agnes: Mindennapi élet c. .filozófiai-szociológiai tárgyú monográfiájáról, melyben találóan fogalmazta meg a szerző korunk kategorikus imperatívuszát. A mindennapi élet elégedettségéről ír, amit tevékenykedésünk „számunkravalóságnak“ nevez, és két lehetséges típusát különbözteti meg: a boldogságot és az értelmes életet. A „boldogság — írja a szerző — a mindennapi élet számunkravalósága a bárgyú beteljesülés értelmében“. József Attilával szólva: „... Láttam a boldogságot én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa ...“ A boldogság a szerző értelmezésében tehát negatív értéktartalmú kategória is (ez persze nem vonatkozik az élet nagy ünnepségeire!). Ezért hát nem a régi értelmezésben kívánok csak „boldog“ új évet a Kedves Olvasónak, hanem célratörő, munkával teli értelmes életet kívánok. Nem a fogyasztói társadalom boldogságát kívánom, hanem a társadalmi angazsáltság érdekében tudatosan megtervezett értelmes életet kívánok. Mert az értelmes élet a mindennapok számunkaravalósága egy nyitott világban, melyre a végtelen fejlődés lehetősége, a nemzetiségi létünkből eredő többlet megszerzése, a „szlovákiai és magyar“ elfogadása és elfogadtatása a jellemző. Az értelmes életet élő egyén nem szorítja személyiségét korlátok közé és maga választja tudatosan — az adott lehetőségek között — értékeit és világát, de mércéjét is, mellyel önmagát a társadalmi igényekhez méri és elemzi. S ennek eredményeként ilyen
