Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)
1974-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: Kedves olvasó!
KEDVES OLVASD! Két levélre szeretnék válaszolni. Mindkét bátorító hangú levélből érződik a jóieső tőszándék: „olvasmányosabbá tenni“ a Szocialista Nevelést, hogy lapunk „tanítványaink versenyképessé tétele hatásos eszközévé“ legyen. Az egyik levélíró azt kéri, hogy „őraleírásokat, a tananyag-átadás konkrét formáit“ ismertető írásokat közöljünk; a másik meg „lényeglátásra nevelést és elméleti írásokat“ kér tőlünk számon. Talán mondanom sem kell, hogy az „óraleírásokat“ javasló kartárs az alapiskola alsóugo- zatában tanít, az elvi-elméleti tanulmányokat kérő pedig az egyilk középiskolánk tanára. Ügy érzem, mindkét kartársnak igaza van, pedig kérésük diametriálisan eltérő. Körülményeink között „hiánytalanul“ eleget tenni mindkét igénynek (vagy egyiknem sem?) nyilván nen tudunk. Mit válaszoljak? Egyedül csak a kedves Olvasó segítségét kérhetem: válaszoljuk meg közösen a levelet, — majd az elkövetkező számok tartalmával... Addig is jó lenne azonban felmérni: vajon nem lenne-e célravezetőbb — éppen fordítva — ha az alsótugozat tanítója igényelné az elmé.eti cikkeket. Ök ugyanis általában jobban értenek az ismeretek átadásának művészetéhez; nem egyszer éppen az elméleti-elvi alapozottság hiánya akadályozza őket a továbbképzésben. A középiskolában viszont általában ismert a „didaktikai kulturáltság“ egy bizonyos fokú hiánya Tehát talán éppen a középiskolában kellene ezért többet beszélni a módszerekről, talán itt Irányoznak az „óraieírások“ .. Mindkét levél írója — más-más szavakkal ugyan, — azt fejtegeti, hogy az iskolának az életben és a továbbtanulásban „versenyképes ifjakat“ kell nevelniük. A skeres tanítás-tanulás legalapvetőbb kérdése: milyen a tanuló (és környezete, a szülők, a rokoni, ismerősi kör) viszonya az iskolához, az iskolai munkához. Ez végeredményben az önnevelés alapja, alapja a sokoldalúvá nevelés szocialista podagógiai kritériumának. Mivel érhtetjük ezt el, — „kész receptek“ nyújtásával, vagy a „fellegekben járó“ tanulmányokkal? Ügy véljük, a válasz egyértelmű: azzal, ha a jövőben sok jó írást kapunk a kedves Olvasótól, s ezt nyújthatjuk a csehszlovákiai magyar pedagógusoknak. A család és az iskola, a szülő és a pedagógus, a tanulás (illetve a tananyag) és a tanuló jó viszonyának megteremtése megköveteli a pedagógiai propaganda intenzitásának és a tanulás sikerélményének növelését. Oj formákat kell bevezetni as iskolai munkába (pl. Tiborc panaszát vagy a Toldit, a szülők iránti szeretetről írt dolgozatot fel kell olvasni a szülőknek!]. A tanítási órákon meg Ikell már végre honosítani az előadás-gyakorlat, előadás-szeminárium, előadás-laboratórium rendszert. Nehezen érthető ettől is és sok más újtól is az idegenkedés. Hiszen az életben vagy a főiskolán a tanuló az ismeretszerzésnek már csak ezekkel a módszereivel találkozik. Nyelvi szempontból pedig a gyakorlás, a szeminárium vagy a laboratóriumi foglalkozás miért ne folyhatna például szlovák nyelven is? Ha a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóit minden téren versenyképessé akarjuk tenni — s erről írnak a levél író, akkor ennek ez is az együk formája. Ez is az egyik eszköze a család és az iskola jóviszonya (azaz bizalma) kialakításának. Mert tudatosítani kell: az az iskola, melyben a szülő nem bízik, nem teljesíti társadalmi hivatását politikai értelemben sem. A „csak magyar iskolát végzett“ megjelölés, — még ha hamis élettény- ből fakad, akkor is káros. A nemzetiségi iskola minden politikai munkájának meggyőző és a tudatformáló tevékenységének egyik talpköve: tényekkel bizonyítani (akár többet-) munkával igazolni, hogy tanítványaink érvényesülnék. Érvényesülnek, hí szén két nyelvet beszélnek, hiszen két kultúrát ismernek és igényelnek, mert „szlovákiaiak és magyarok“. Ez a társadalmi tudatba beivódó egyenlőségérzet a marxi nemzetiségi politikának egyik fontos feltétele. Ez azonban nem alakul ki „csak úgy, magától“. Hasonlóan — visszatérve a didaktikához — a középiskolás tanuló sem tanul meg „csak úgy magától“ gazdaságosan tanulni. Nem egyszer tapasztalhattam mégis, hogy az érettségizett fiatalok nem képesek jegyzetelésre, nem ismerik a lexikális irodalmat és — sajnos — fogalmuk sincs, hogy pl. egy szemináriumon hogyan kell fellépniük. S hogy egyes pedagógusok mégis mennyire idegenkednek az „új“-től, arra példaként hadd mondjam el a következőket: a Pedagógiai Kutató Intézet gondozásában megjelent óraleírások „receptúra-gyűjtemenyében“ az egyik szerző megpróbált eltérni a megadott sémától. Petőfi monografikus tanítása-tanulására a 'középiskolában „tanulmányi kerettervet“ javasolt kidolgoztatni a tanulókkal és így javasolta summázni nagy
