Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1975-04-01 / 8. szám - Tankó László: Szemléltetés az irodalomtanításban

Az elmúlt évek során a gimnáziumok megnyitását kutatással, felmérésekkel kísértük nyomon, s meg kell vallani, a négy év alatt a szemléltetőeszközökkel csak nagyon ritkán, elvétve találkoztunk. Pedig a gimnáziumi tanterv most is előírja használatukat: „Az irodalomtanításban a szemléltetés elvét követjük. Az irodalomnak legalapvetőbb és sajátos szemléltető segédeszköze a művészi alkotás, a művészi szöveg. Az irodalmi mű eszmei és művészi szépségének a megköveteléséhez és szemléltetéséhez a tanárnak fel kell használnia egyéb segédeszközöket is, mint pl.: az irodalmi albumok, az írók művészi képmása, művészi plakátok a szervezőkről és műveikről, a szerzők műveit tolmácsoló gramofon- lemezek kiváló művészek előadásában, zeneművek, amelyek irodalmi művek hatására keletkeztek, képzőművészeti alkotások, amelyek szintén az irodalom hatására jöttek létre, rövidfilmek, diapozitívok, diafilmek, filmek (amelyekhez irodalmi művekből készítettek forgatókönyvet), magnetofon és egyéb. További fontos segítséget nyújtanak még a rádió és az iskolatelevízió irodalmi adásai. Annak ellenére, hogy hangsúlyozzuk az audiovizuális segédeszközök fontosságát, a tanárnak tisztában kell lennie azzal, hogy az irodalmi ismereteknek és az esztétikai érzelmi élménynek elsődleges forrása mindig a művészi irodalmi alkotás lesz.“ — Az irodalomtanításban is tehát számos lehetőség és alkalom nyílik a segédeszközök használatára, és azokat használni is kell mindenütt ott, ahol arra alkalom és lehetőség nyílik, ahol a tananyagot ily módon színesebbé, érthetőbbé és nem utolsósorban élményszerűbbé, vonzóbbá tehetjük.

A használathoz hozzátartozik azonban a kérdés második fele is: léteznek-e, és milyen mértékben állnak rendelkezésünkre? — Amikor erre a kérdésre keressük a választ, mielőtt egyértelműen azt felelnénk: léteznek, vannak — előre kell bocsátanunk, hogy az iskola ez irányú felszerelése, a segédeszközök bősége, gazdagsága mindenekelőtt a tanár (legtöbb esetben nem is csak egy, de több magyar szakos tanár) ügyességén, gondosságán múlik. Ugyanis a segédeszközök egy része az Učebné pomôcky nemzeti vállalat ajánlatára — csupán meg kell rendelni — szinte a tanár „ölébe hull“, míg másik részét kisebb utánjárással itthon vagy Magyarországon be lehet szerezni. Ez utóbbiak felsorolását, fejtegetését most mellőzzük, és azokra hívnám fel a figyelmet, amelyek hosz- szú évek fáradságos munkája során itthon készültek, s ma már komplett sorozatként állnak a rendelkezésünkre.

Az egyik, a Magyar írók arcképei — 1971-ben jelent meg, s összesen 40 magyar író-költő fényképét foglalja magába a legrégibb időktől kezdve a XX. század elejéig. Ezek pedig a következők: Janus Pannonius, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Apáczai Csere János, Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Fazekas Mihály, Kármán József, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Katona József, Vörösmarty Mihály, Eötvös József, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Jókai Mór, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Ady Endre, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Kaffka Margit, Nagy Lajos, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Szabó Lőrincz, József Attila és Radnóti Miklós. Az arcképekhez tájékoztató jellegű rövid életrajzi szöveg járul az író legfontosabb műveinek a feltün241