Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)
1974-09-01 / 1. szám - Sz.J.: Figyelő / Figyelő
szerző megállapítja, hogy a gyermekek „tévégyerekek“, mit mondhat nekik a legszebb diafilm ahhoz a nap-nap után látott képözönhöz viszonyítva, amely leszoktatja őket a csodálkozásról — és a kérdésről, aminek megválaszolása a gyorsan futó képsorok mellett nem is lehetséges. A valóság, ami a kisgyermeket érdekli, egy manipulálható valóság, egy olyan valóság, amivel „csinálni lehet valamit“. Vagyis csak azt a tárgyat látja érdekesnek, amivel kezével, szájával manipulálva ismerkedhet meg. A pedagógiai tanulság nem az, hogy a gyermeknek az óvodában vagy az iskolában ne nyújtsunk látnivaló új ismereteket, hanem az, hogy ne csupán a „látnivaló“, a megfigyelni való motiváló erejére támaszkodjunk. 2. Mi motivál elsősorban? A tevékenység, mégpedig a motorikus, részben manipulációs, mozgással egybekötött tevékenység. A pedagógust nem szigorú céltudatossággal vezetett játék esetében az a veszély fenyeget', hogy a „keret“ válik tartalommá, a mozgás és játék öröme úrrá lesz a kevésbé kívánt információn. A középső csoportban jól megfigyelhető ez, a- mikor például a gyermekek között nyári és őszi jelenségeket ábrázoló képet osztanak szét, s azt mondják, „azok a gyermekek mutassák fel a képeiket, akiknél valamilyen ősszel látható dolog van“ — mindig egy sereg gyermek is felmutatja. Kérdésre kiderül, hogy nagyon jól tudják, hogy a zöld levél, a napozó a nyári dolgokhoz tartozik, egyszerűen nem tudtak az aktivitás vágyának ellenállni. 3. A mozgásos tevékenységnek még a nagyobb gyermekeknél ás jelentős a motiváló ereje, bár ezt a középső és nagycsoport motivációs sorrendje nem olyan mértékben igazolja, mint a kiscsoportoké. 4. A nagycsoport „motivációs értékrendjének“ élén egy vétélkedő áll. Ez felveti a vetélkedésnek és az önérvényesítésnek mint motivációs alapnak a kérdését. Izgalmas kérdés: mikor csap át a gyermekek tárgyi (vagy mondjuk most már cselekvőén megközelített tárgvi) érdeklődése az önérvényesítés motívumába. A kiscsoportban a versengésnek, a másikon túl tenni akarásnak még nincsenek jelei. A szerző beszámol egy élményről a középső csoportban, ahol egy nyári strandot ábrázoló kép bemutátását kitörő ö- römmel fogadták, egymást túlkiabálva kezdtek beszélni nyári élményeikről. Ekkor az óvónő helyreküldte őket azzal: csak az beszéljen, aki jelentkezik, s az jelentkezzék, aki felelni tud arra, amit kérdezek. Nemcsak az érdeklődés izzása lohadt le, hanem a tárgy iránti érdeklődést az önérvényesülés vágya váltotta fel. Sokan jelentkeztek, mielőtt a kérdés elhangzott volna, s a felszólításkor nem tudtak mit mondani. A vetélkedés szelleme a levegőben — vagy mondjuk a felnőtt emberek alapállásában van. Az önérvényesülés motívumának a kikapcsolása sem lehetséges nem volna, sem valóban kívánatos: az ember vágya megmutatni, hogy mit tud, az én erejéből sarjadozó és komoly erőfeszítésekre buzdító erő. A sajnálatos helyzet csak akkor következik be — iskolában és munkahelyen —, ha az érvénysítésnek ez a motívuma kiszorítja a valódi érdeklődésnek, a tevékenységben való-örömnek a motívumát. Hogy ennek így kell lennie, azt az óvodában is láthatjuk, amikor a gyermek bizonyos foglalkozásokban elmerülve, szinte megfeledkeznek arról, hogy abban ők tűnjenek ki. Dr. Sz. j. Felhívás Felhívjuk az oktató nevelő munka korszerűsítésével komolyan foglalkozó pedagógusok figyelmét, hogy a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó külön kiadást tervez a korszerűsítéssel foglalkozó pedagógusok eredményes eljárásait ismertető munkáiból. Az érdeklődők 1974. december 14-ig jelentsék be a téma címét és terjedelmét (kb. hány gépelt oldal) az alábbi címre: Slovenské pedagogické nakladateľstvo (redakcia maďarských učebníc) 891 12 Bratislava, Sasinkova 5. 26
