Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1974-05-01 / 9. szám - Horváth István: Megjegyzések az orosz melléknév középfokának képzéséhez / A középiskola számára
net, határeset jelzi“. (A mai magyar nyelv rendszere. I. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1961. 555. old.) A magyar viszonyragokat amellett, hogy lazábban függnek össze a tővel, még jellemzi, hogy vannak köztük egyalakúak (—ig, -kor), kétalakúak (-ban, -ben, -ból, -bői) és háromalakúak (-hoz, -hez, -höz.) A két- és háromalakúság a hangrendi illeszkedésből adódik. A szlovák esetvégződések a főnevek nyelvtani neméből kifolyólag döntő részben egyalakúak, ritkán előfordulnak kétalakúak (sad — sad-mi, záznam — záz- nam-ami, rok — rok-a, rok-u, piatok — piatk-a, piatk-u), háromalakú esetvégződés mncsen. A szlovák esetvégződések nagyobbára rövid hangtestűek, ezt a nyelv flektáló jellege adja. „Konečné jazyky s dominantnou flexívností mají krátké koncovky, ktoré splývají s kmenem slabičné. Tento rys jasné souvisí s velmi silnou voka- ličností: koncovky tvorené jen vokálem vyžadují pestrou paleto vokálú.“ (Vladimír Skalička: Vývoj jazyka. SPN, Praha. 1960. 98. old.) Az esetvégződések rövidségéből következik, hogy szorosan kapcsolódnak a tőhöz. Ezt mutatja az a jelenség is, hogy mind az egyes, mind a többes számban az esetvégződések eltérőek. S nem lehet a viszonyjelölést számban ugyanazokkal az esetvégződésekkel kifejezni. A szlovák nyelvben az alanyesethez nem járulhat elöljárószó. Az elöljárós eset (locativus), a neve is mutatja, nem fordulhat elő semmiféle szövegösszefüggésben elöljárószó nélkül. A többi esethez járulhatnak elöljárószók, de állhatnak nélkülük is. A magyar nyelvben az alanyeset után, amelynek nincs soha viszonyragja, a szlovákban több főnévnek van az alanyesetben is esetragja, állhat sokféle névutó vagy névutószerű kifejezés. Az esetek használatát nagymértékben befolyásolják az elöljárószók, valamint a főnévi, a melléknévi és az igei vonzatok. Ezek különösen a szószerkezetek kategorizálására vannak befolyással. A cikk elején említettük, hogy az eseteket vizsgálhatjuk alaktanilag és mon- dattanilag. A magyar nyelv hosszú időn keresztül ez utóbbinak tulajdonított nagyobb fontosságot. „Ez összefügg az általános tendenciával, amely a magyar morfológiát a mondattanban oldotta fel.“ (Antal László: A magyar esetrendszer. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1961. 93. old.) A szlovák nyelvtanok rendkívüli körültekintéssel már az alaktanban kiemelik az esetek jelentőségét, de ugyanakkor az esetek fontosságát méltóan elemzik a mondattanban is. Nem szabad, hogy számunkra közömbös maradjon a két esetrendszer alapos ismerete annál is inkább, mert az eltérések preventív felismerése az interferenciát erősen tompítja. MEGJEGYZÉSEK AZ OROSZ MELLÉKNÉV KÖZÉPFOKÁNAK KÉPZÉSÉHEZ* (Poznámky k tvoreniu komparatívu ruských adjektiv) HORVÁTH ISTVÁN Az orosz melléknév fokozása rendkívül bonyolult probléma. Hosszú évek tapasztalata alapján állíthatjuk, hogy az orosz alaktannak alig van még egy olyan részterülete, amelynek elsajátítása olyan sok nehézségbe ütközne, mint a melléknév fokozása. Azt mutatják többek között a főiskolánkra való felvételi vizsgák eredményei is. Véleményünk szerint e hiányosságok nagy részének forrását abban kell keresnünk, hogy tanítóink sokszor a melléknév fokozott alakjait is csak lexikálisán sajátíttatják el a tanulókkal, vagyis csak úgy, mint az ismeretlen szavakat, és nem ismertetik velük azokat a módszertani eljárásokat, amelyek ezen a bonyolult területen is még érvényesíthetők. A dolog lénvegéből adódik, hogy esek a teljesen rendhagyó alakokat kell lexikálisán elsajátítani. Az orosz melléknév középfokát kétféleképpen képezhetjük. Az egyik (összetett, körülírt vagy analitikus) fokozási mód abban áll, hogy az alapfok elé a mindig változatlan alakú boleje* (inkább, jobban) határozószót * Nyomdatechnikai okok miatt minden egyes orosz kifejezést átbetűzve közlünk. 281
