Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1974-05-01 / 9. szám - Bertók Imre: A magyar és a szlovák esetrendszer összehasonlítása / A középiskola számára
datok fonetikai alakját és belső szemantikai tartalmát, azaz kifejleszt magában valamit, amire mint speciális nyelvi kompetenciára fogunk utalni. Éppenilyen világos azonban az is, hogy a nyelv ténylegesen megfigyelt használata — a tényleges performancia — nem tükrözi egyszerűen a nyelvi szabályrendszer által létesített belső hangjelentés kapcsolatát. A performancia sok más tényezőt is tartalmaz még ezen kívül.“ (Naom Chomsky: A nyelv formális természete. A nyelvtudomány ma. Gondolat, Budapest, 1973. 215— 216. old.]. Egyszerűbben meghatározva a nyelvi kompetencia lényegében véve a szókészlet és a nyelvtan, a nyelvi performancia pedig a nyelvi beszédtevékenységi formák összessége, más szóval a nyeívtudat. A nyelvek sajátosan felépített rendszerrel rendelkeznek. Sajátosságukat sokféle tényező határozza meg. Számukra ismert tény, hogy a szlovák nyelv indoeurópai származású és a flektáló felépítésű nyelvek kategóriájába tartozik. A magyar nyelv ugyanakkor származását illetően ural-altáji, szerkezeti felépítését tekintve pedig agglutináló. A célnyelvi tanuláskor akarva — akaratlanul nyelvi jelenségekbe ütközünk. A nyelvismeret a már elmondottakból megítélve szinte lehetetlen nyelvtani alapok nélkül. E rövid cikkben a magyar és a szlovák esetrendszert hasonlítjuk össze, hogy lássuk azdkat az eltéréseket, amelyek két szerkezetileg homlokegyenest eltérő nyelv esetében fennállnak. Fontos ez azért is, mert a nyelvtankönyveink erről a fontos anyagról még elvétve sem tettek említést, s az eset kategóriájának fogalmát nem tartották szükségesnek megmagyarázni. Az esetet már az ókortól vizsgálták a nyelvészek. Bonckés alá vetették elszigetelten, más esetekkel összefüggően a minta — alaksorokban (paradigmákban) és a mondatban betöltött funkciójában. A szláv nyelvek esetrendszerét többen vizsgálták. Csak a legismertebbeket említve hivatkozunk: Miklosichra, Vondrákra, Gebauerra. Jakobsonra, Skaliőkára, Mi- hálra. Paulinyra és újabban Durovičra és Mikóra. A magyar esetrendszer vizsgálatában jeleskedtek Sylvester János, Szenei Molnár Albert, Komáromi Csipkés György, Pereszlényi Pál, Földi János, Gyarmathi Sámuel, Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Fo- garasi János, Szvorényi József, Klara Maj- tyinszk-aja, Tompa József és újabban Antal László és Zsilka János. Az általános nyelvészet területéről az esetrendszerrel kapcsolatban jelentős munkákat írtak Blake, Godel, Groot, Hjelmslev, Kurylovicz, Vogt és Sebeok. Az esetek alaki és szerepköri vizsgálata mutatja meg, hogy a két nyelvben milyen azonosságok és eltérések vannak. Ha e két tényező teljességében vizsgáljuk a nyelveket, akkor konfrontációs nyelv- szemléletről, ha pedig csupán csak az eltéréseket vetjük egybe, akkor kontrasztív nyelvszemléletről beszélünk. Az indoeurópai nyelvek, ilyen a szlovák is, nagyobbára fejlett esetrendszerrel rendelkeznek. A fejlődés folyamán azonban itt is mélyreható változások jöttek létre. A szláv nyelvek közül az orosz és a szlovák kihatárolt, szilárd esetrendszernel és minta-alaksor-rendszerrel rendelkezik. Ugyanakkor viszont az ugyancsak szláv, bolgár és a macedón nyelvben az esetek és minta-alaksorók ©Utalóban, vannak. (Vladimír Skalička: Vývoj jazyka. SPN, Praha. I960.) A magyar nyelv esetrendszere még a jelenben is le nem zárt vita tárgya. A magyar nyelvet illetően vannak nyelvészek, akik tagadják az esetrendszer lét- jogosultságát, s vannak nyelvészek, akik 17 usque 28 esetről beszélnek. A magyar névszók viszonyragos alakjának a száma a nyelv agglutináló jellegéből kifolyólag hatványozottan megnő, ha nemcsak az alapalakokból hanem a relatív szótövekből különféle jeles és birtokos személyragos alakokkal alkotjuk meg az eseteket. „A magyar főnév esetragozásában tehát az egyes számú alapalakkal együtt összesen 42 esetragokkal ellátható tő lehet a kiindulási alap. Mivel azonban az -nként, -nta, -nte, -stul, -stül esetrag csak az egyes számú alapalakhoz járulhat hozzá (nincs pl. házákostulj, a 24 eset közül csak 21 alkotha+ó meg mind a 42 ragozási kiinduló formából, elméletileg tehát 42x21 = 882, illetőleg az egyes számú alapalakból létrejövő említett 3-al -megtoldva: 885 esetragos alakja lehet a -magyar főnévnek. Természetesen ez csak elméleti lehetőség, a nyelvi valóságban ezen a számon mindig alul marad a megvalósult esetalaikok száma.“ (Bencédy—Fábián —Rácz—Velcsovné: A mai magyar nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest. 1968. 202. old.). A szlovák nyelvben a 12 minta-alaksor 6 esete az egyes és a többes számban 144 esetragos alakot hozhat létre, ha nem vesszük figyelembe az esetraghomonímiát. Az esetra-ghomonímia figyelembe vételével csökken az esetragos alakok száma a magyarban is. „Vannak továbbá kutatók, akik a rajta létet kifejező helyhatározói -n, -on, -en, -ön (pl. hajón) és a mód- és állapothatározói -n ragot (pl. feketén, 278
