Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-10-01 / 2. szám - Sziklay László: A kelet-európai összehasonlító irodalomtörténetírás néhány elvi kérdésről (XIX. század)
értelmű kitűzése, amelyek értelmében az igényes tanulmányi szakmákra olyan tanulókat vegyenek fel, akik sikeresen végezték el a kilencéves alapiskolát, továbbá a tanonciskolákon működő tanítók eszmei és pedagógiai felkészítésének rendszeres figyelmet szentelnek stb. Társadalmunk arra törekszik, hogy a széleskörű nyilvánosság számára tudatosítsa a tanoncképzés előnyeit, amit természetesen nem lehet megvalósítani az iskolaügy modernizációja nélkül, s anélkül, hogy a munkásutánpótlást magas szakprofesszionális és kulturális szintre ne emelnénk. SZIKLAY LÁSZLÓ A KELET-EURÓPAI ÖSSZEHASONLÍTÓ ÍROD ALOMTÖRTÉNETÍRÁS NÉHÁNY ELVI KÉRDÉSÉRŐL (XIX. SZÁZAD) (A Világirodalmi Figyelő Vili. évfolyamának 4. számából) I. Kelet-Európa népei1 a XIX. század folyamán vették fel a harcot a feudalizmus ellen, s lettek modern értelemben vett (polgári) nemezetekké. Amikor ez a harc elindult, egyiküknek sem volt önálló állama: valamennyien Kelet-Európa három feudális nagyhatalmának egyikétől függtek: a cári Oroszország, Ausztria és a Török Birodalom tartotta őket gyarmati vagy félgyarmati sorban. A XIX. század Kelet-Európábán az elnyomott kis népek felszabadító harcának jegyében állt; s ha a XX. század elejére a lengyelek, csehek, szlovákok, románok és délszlávok nagy többsége nem is tudta az önálló állami létet kiharcolni, Magyarország pedig — félgyarmatként — felemás „függetlenségben“ volt az Osztrák-Magyar Monarchia része, a nem egyszer igen heves felszabadító harcnak meglett az a következménye, hogy a XIX. század elején modern nemzeti öntudattal nem rendelkező vagy a nemzeti öntudatosodás útján éppen csakhogy elindult szomszédos népek 1900-ra kivétel nélkül öntudatos nemzetekké váltak. A XIX. században lezajlott függetlenségi harcnak a legtöbb szóban forgó nép életében megvoltak a sokszor több évszázadra visszanyúló előzményei; mindegyik itt élő nép hivatkozik is szabadságküzdelmeire a cárok, a török szultán vagy éppen Bécs ellen a XV—XVIII. század folyamán. De a feudalizmus korának fegyverzaja s a XIX. század önállósodási küzdelmei között egy ponton mégis igen nagy volt a különbség. Régebben egy vagy két oligarcha köré csoportosult nemesi felkeléseknek, szegénylegények lázadásának vagy végvári vitézek hősi, önfeláldozó küzdelmének a tanúi lehettünk ezen a tájon. A XVIII. század második felétől kezdve lett — éspedig legtöbbször lassan- fokozatosan — az elnyomott kelet-európai népek szabadságharca szervezettebbé, s jutott a nyugat-európai polgárosodás, a francia forradalom hatására elvi alapokhoz. Az elnyomó feudális nagyhatalom ellen vívott függetlenségi harccal ekkor párosult a polgárosodás jelszava; a nemzeti szabadság elérése és az új gazdasági-társadalmi rend felépítése — mint legfőbb célkitűzés — a XIX. században együtt szerepel a kelet-európai kis népek életében. 42
