Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)
1973-06-01 / 10. szám - Kedves olvasó!
Kedves olvasó! / A nemzetiségi pedagógus munkájának természete olyan —- írja egyik olvasónk —, hogy csak abbahagyni lehet, befejezni nem . .. Érdekes gondolat, de a megfogalmazás korrekcióra szorul. En inkább azt mondanám: minden pedagógus munkájának természete olyan, hogy nem lehet befejezni, de a nemzetiségi iskola pedagógusának munkája még nehezebb, s ezért ezt abbahagyni sem lehet. S hogy miért kezdem rögtön ezzel levelem? Azért, mert az egyik kedves olvasó ezt írja: „lapunk az utóbbi időben előretört, olyan tanulmányokat is közöl, melyek a pedagógusok legjobbjait gyűjtik össze, mozgósítják őket, s így szervezik a közművelődés hatékonysága emelését. S nem az akármilyen közművelődését, hanem a sajátosét, a szlovákiait és magyart, mely a nemzetiség önismeretét, öntudatát fogalmazza meg. Lassan levetkőzzük az irodalomcentrikusság egyoldalúságát és a Szocialista Nevelés olvasótábora tudatában kialakul egy sajátos szlovákiai és magyar pedagógia Az elismerő szavak jól esnek, azonban figyelmeztetni szeretném a kedves olvasót: akkor, amikor mi sajátosat, a filozófia nyelvén az egyedit k e r e s s ük, az általános érdekében tesz ü k e z t. Az általános (az egyetemesség) követelményei ugyanis nem uniformizálnak, hanem az egyediségnek azokat a vonásait erősítik, melyek a közös érdekeket gazdagítják. Az egész, az egyetemes mindig a sajátos, az egyedi részeiből áll össze, miként a különböző és sokszor egymástól elütő színek összhatásából az idő és a korok múlását túlélő festmény. Levelének másik részében egy néhány kézikönyvet, módszertani levelet bírál, — konkrétan, hozzáértéssel. „... Ezek az írások nem élnek abban a közegben — írja amelyben a „csehszlovákiai és magyar“ ember él, és a két kultúrát áthagyományozó, hazánk szocialista társadalma számára nevelő-tanító iskola ténykedik." A csehszlovákiai magyar iskolaügy nem szakítja meg egységét akkor, amikor némely kérdésben sajátjaként kezeli a szocialista magyar iskolaügy tantárgyi koncepcióját és azt a mi sajátos helyzetünkhöz adoptáltan használja fel. Vagyis hasonlóan, mint ahogy a nemzetiségi irodalomnak is a két művelődés közötti híd szerepét szánják, hasonlóan a pedagógiának is lehet egy bizonyos területen ilyen híd. szerepe. „Kár — állapítja meg a továbbiakban —, hogy a mi iskolaügyünknek még nincs Fábry Zoltánju, aki klasszikus módon fejtette ki a szomszédos államokban létrejött magyar irodalmak közvetítő szerepének elméletét. A Szocialista Nevelés állandó meg- késettségével, mindenesi jellegével (az óvodától az egyetemig és a magyar nyelv és irodalomtól a testnevelésig kénytelen foglalkozni a problémákkal!f és kis terjedelmével ezt a feladatot nem teljesítheti.“ Nos, kedves Olvasó, úgy vélem — ezzel sem érthetek teljesen egyet. Ugyanis ez nem csak a „terjedelem“ kérdése. Sok esetben volt alkalmam tapasztalni, hogy a pályázatra beérkezett müvek, a tanulmánykötetekben (s ezekről se feledkezzen meg!) közölt tanulmányok sután uniformizáltak. Nyelvi nevelésről beszélnek, anélkül, hogy megemlítenék akárcsak az iskolák óratervi adottságából eredő kétnyel-
