Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1972-09-01 / 1. szám - Egri Ferenc: Magyar szakosok nyári szemináriuma / Az alapiskola felsőtagozata és középiskoláink számára

segítőkészsége erőt adott a hallgatóknak is, akik kitűnően bírták a „nagy iramot“ (öt napon át reggel nyolctól délután 4-ig napi három előadás). A hatodik napon kirándulást szerveztek a Szlovák Nemzeti Felkelés nyomában címen.

Az akarást és odaadást igazolják d r. Szabó László szavai, aki mint magyarországi vendégtanár először járt nálunk, és megkértük, mondja el észrevételeit, tapasztalatait.

— Valóban először veszek részt előadóként a szlovákiai magyar szakos nevelők nyári továbbképző tanfolyamán. Odahaza, Budapesten, azonban már évek óta részt veszek az Országos Pedagógiai Intézet által a csehszlovákiai, jugoszláviai és szovjetunióbeli magyar szakos nevelők számára rendezett kéthetes továbbképző tanfolyamon, sőt nemegyszer éppen a szlovákiai csoport vezetőjeként is dolgoztam. így tehát nem vagyok egészen „újonc“, ismertem már a kollégák gondjait, problémáit, ha nem is annyira közvetlenül és valóságszerűen, mint most itt a tanfolyamon.

Első és leglényegesebb élményem az volt, hogy a tanfolyamon való részvétel teljesen önkéntes volt, a nevelők a nagyon nehéz tanítási év után szívesen vettek részt a tanfolyamon. Az önkéntesség elvének ilyen fokú érvényesülése azt mutatja, hogy a szlovákiai magyar szakos nevelőkben megvan az igény, sőt áldozatvállalás is, hogy szakmai-módszertani fejlődésük továbbépítése céljából önként kapcsolódjanak bele ebbe a munkába.

Másik komoly öröm volt számomra, hogy a hallgatóság nemcsak nagy figyelemmel és érdeklődéssel vett részt az előadáson, hanem aktív, élénk vitaszellemmel kapcsolódott be az előadásokat követő szeminárium jellegű megbeszélésekbe.

Biztosra vehető, hogy a résztvevők többsége a tanfolyamon mutatott aktivitását, „lendületét“ megőrzi, sőt továbbfejleszti a következő évek mindennapi gyakorlati oktató-nevelői tevékenységében is Példájuk és munkájuk remélhetőleg jótékonyan hat ki a nevelői kollektívák — elsősorban a magyar szakos nevelők munkájának továbbfejlődésére is.

Dr. Nagy János előadásai közül elsősorban a verselemzéssel foglalkozó ment élményszámba. Az ilyen és ehhez hasonló előadások hatására mondták a résztvevő nevelők: örülünk, hogy itt lehetünk, és

nem sajnáljuk a 300—400 km-es utat sem. Mi sem természetesebb, hogy dr. Nagy Jánostól az élményt jelentő verselemzés „titkáról“ érdeklődtünk.

— Hogy a verselemző órán az ismeretanyag az élmény fokára emelkedjék, annak véleményem szerint sok feltétele van. Ezek közül három a legfontosabb: az elemzés színvonala, a tanár bemutató olvasása, a tanulók részvétele az elemzésben.

A költő — Tóth Árpád megfogalmazásában — a „szavak szobrásza“. A vers — szavakból épített szobor. Hogy e szobrot jól megismerhessük, szét kell szednünk alkotó elemeire: a szavakra, a szavakból álló mondatokra és a szavakat alkotó hangokra. E szétszedés neve elemzés.

De a verselemzés nemcsak szétszedés, hanem összerakás is. Ez utóbbi szinte fontosabb az elsőnél. Az „összerakás“ adja meg a „szétszedés“ értékét.

Ha az „összerakás“ elmarad, ha az elemzés alacsony színvonalú, akkor a szép vers szépsége nem tudatosul a tanulókban, a szép vers az elemzés során elveszti szépségét.

A bemutató olvasás megelőzi az elemzést. Célja: a nyomtatott vers hangossá tétele, hiszen a költő nem a szemnek, hanem a fülnek írta a versét. A bemutató olvasás nem szavalás, hanem olvasás, ütemében visszafogottabb, a vers jellemzőit fokozottan kiemelő. Mindig a tanárnak kell végeznie. Senkire (még a legjobban szavaló tanulóra sem], semmire (még a legsikeresebb művészlemezre sem] ruházhatja át. Miért?

22