Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1973-02-01 / 6. szám - zt-: A pályaválasztásról / Figyelő

ben az iparitanulóközpontokban részesülnek a mesterektől és instruktoroktól.

A kilencéves iskola feladata közölni a szülővel, milyen pályára látja a gyermeket alkalmasnak és milyenek e téren a lehetőségek. Ugyanakkor a szervezetek, amelyek munkaviszonyt kötnek az ifjak- kal, kötelesek annak megkötése előtt a szülők beleegyezését kikérni, jóllehet a szerződés enélküi is létrejöhet. A törvény szerint az ifjú annak a naptári évnek a kezdetétől köthet szerződést önállóan, amelyikben befejezi a kötelező iskolalátogatást.

(Doc. JUDr. J. Filo: Kam po deviatom ročníku, kam po maturite? 292 možností. 1972. 5. sz. 163—165. old.)

A teljesen ép, egészséges gyermekek szinte valamennyi szakmában képezhetők, annál nehezebb az eqészségileq problematikus pályaválasztók helyzete. Az iskolák padjait minden évben elhagyják ugyanis olyan fiatalok, akik vagy mozgásszervi fogyatékosok, vagy belső szervi (szív-, vese-, epilepsziás, gyengénlátó) betegek voltak. Az e kategóriákba tartozókat szokták csökkent, megváltozott munkaképességűeknek vagy fogyatékosoknak nevezni.

Pályaválasztásuknál elsődleges tényező az orvosi vizsgálat, amikor is azt állapítják meg, milyen szakmára alkalmasak. E: fiataloknál külön gond, hogy szinte kizárólag a keresettebb, divatos szakmák jöhetnek számításba, mert könnyű fizikai, rendszerint ülő munkát igényelnek. Esetenként probléma az is, hogy tanulmányi eredményük nem éri el azt a szintet, melyet a kiválasztott iskolatípusban, szakmában általában megkívánnak. Mindezt figyelembe kell venni, hogy az egészségileg problematikus fiatalok a nekik megfelelő szakmában ugyanolyan eredményeket érjenek el, mint a velük egykorú, teljesen ép, egészséges tanulótársaik. Tehát ebben az esetben különösen fontos, hogy megtaláljuk az egyén számára a legoptimálisabb szakmát.

Mint a folyóirat 1972. évi 5. számában Váradi Lajos írja, a Fővárosi Pályaválasztó Intézet az utolsó években nagy erőfeszítéseket tett a megváltozott munka- képességű diákok továbbtanulásának, szakmatanulásának megkönnyítése érdekében. Nemcsak a fővárosi, de vidéki ifjaknak is segítettek a pályaválasztásban. Közöl néhány részletet a vállalatok válaszaiból, ahol megváltozott munkaképességű fiatalokat nagyobb számban képeztek. A műszeriparban pl. sok kedvezményben részesülnek, a beiskolázottak 20 O'o-a az első évben abbahagyta tanulmányait. A vendéglátóipar szerint mintegy 50 °/o-ban állják meg helyüket, a ruházati, bőr- és szőrmeipar, a nyomdaipar, a szolgáltató ipar egészbe véve pozitiven értékeli a beiskolázottak eddigi eredményeit. A lemorzsolódás persze 20—30 °/ü-os átlagban véve, oka jobbára tanulmányi eredetű. Ezt csökkenteni lehetne olyan — társadalmi aktívák bevonásával szervezett — bizottsággal, mely figyelemmel kísérné a pálya- választók működését a szaktanulás kezdetétől a szakmunkásvizsga letételéig.

A 15. számban „Jobb pályairányítást a nevelőotthonokban“ címmel arról olvashatunk, hogy milyen fokozott nehézséget jelent a pályairányítás a családi gondoskodást nélkülöző ifjúság eseteiben. Kevésnek adatott meg eddig, hogy oda iskolázzák be, ahova szívesen, kedvvel is menne. A nagy lemorzsolódásnak az egyes szakmákban elsődleges oka a gyermekek „tartásnélkülisége“. Nem tanulták meg, hogy nekik bármit is „el kell“ végezniük. A családban állandóan nő az elvárás a gyermekkel szemben, az intézetben bizony gyakran lent felejtik a mércét. Igen nehéz a jogok mellett a kötelességeket is tudni gyakoroltatni.

A nevelőotthonoknak fokozott gonddal kell a tanulók megismerésére törekedniük, mert megfelelő irányítást csak úgy adhatnak. Nagy jelentősége van ezzel kapcso189