Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)
1972-12-01 / 4. szám - Kedves olvasó!
Kedves olvasó! Arra kért minket, hogy a tanulónak a tananyaghoz való kötődése, attitűdje szempontjából elemezzük az egyes tantárgyak helyzetét. Iskolájában is javasolt egy ilyen felmérést, de a tantestület nem értette, miért nem a tanterv, tankönyv, tanítói módszerek, mégcsak nem is az eredmények oldaláról akarta ezúttal megközelíteni a tanítás-tanulás ezerarcú kérdését, hanem a gyermek érdeklődése, érzelmei, az egyes tantárgyakhoz való kötődés, az attitűd alapján. A felmérés jogosságát levelében Ön így indokolta: ha a sajtóban és a Szocialista Nevelés szinte minden számában azt hangsúlyozzák, hogy a műveltség ma már az ismeretek permanens megszerzésére való törekvés és nem az ismeretek halmaza, akkor a korszerű pedagógiának érdemes az attitűd-vizsgálatokból is visszakövetkeztetnie a tantárgypedagógia okaira. Mindez pedig a nemzetiségi iskolában még aktuálisabb, hiszen itt — a félreérthetetlen eredmények társadalmi bizonyítása mellett — az iskolához való viszony, a tantárgyhoz való kötődés — tekintettel a kétnyelvűségre és a bikulturálságra — még előbb, égetőbb igény... A felmérés — nem valósult meg. Mert — mint leveléből olvashattuk — a testület pedagógiai tanácsán „leszavazták“. „Nem az a fontos — hangzott az ellenvélemény — hogy a tanuló szereti-e a tantárgyat, milyen a viszonyulása a tananyaghoz, tiszteli, becsüii-e tanítóját, hanem, hogy tudja-e az anyagot.“ Ebben a rideg (minden valószínűség szerint csak felületes, ál-pedagógusi) szemléletben nemcsak az attitűd érzelmi elemének lebecsülése nyilvánult meg, hanem a tantárgy lebecsülése is, meg a pedagógus intellektuális élményének hiánya, sőt — félelem a gyermekek érzelmével való szembenézéstől. Az ilyen pedagógus ,,muszáj“-ból tanít, s valamikor régen — anyanyelvűnk emlékeztet rájuk — éppen az ehhez hasonló szemléletű konformista s a hivatásukhoz langyosan viszonyuló „ügyvédek ügye fogyott" el. S azóta nevezünk mindenkit '„ügyefogyott“-nak szakmára való tekintet nélkül, sőt egész személyiségét illetően, aki az idővel való versenyben nem állja meg a sarat. Ügyefogyottá válhat könnyen az a pedagógus is, akit — többek között például — nem érdekel tanítványainak kötődése a tananyaghoz, az általa tanított tantárgyakhoz, de szélesebb értelmezésben — nem érdekli őt a szülőnek a pedagógushoz, az iskolának a családhoz való attitűdje sem. Aki nem keresi a kortárs pedagógia nyújtotta lehetőségek felhasználásával a társadalmi igények minél teljesebb kielégítését, az belesüpped a mindennapok ingoványába, vagy — idővel — a rutin-munka idegőrlő taposómalmát hajtja csak. A tanulók gondolatainak és érzelmeinek feltárása, az ún. attitűd-vizsgálat jó és ügyes ötlet, mert sok mindenre felhívhatja a pedagógus figyelmét és hozzásegíthet a tanulás jó motivációs bázisa kialakításához. Az ilyen és hasonló pedagógusi feladatok jó megoldása nélkül, a problémák feltárása nélkül a párt kongresszusainak határozatai csak fiktív absztrakciót jelentenek. Mert a megvalósítás a pedagógus feladata, de ennek csak az önmagát állandóan (és szigorúan) vizsgáztató pedagógus tehet eleget. Aki pedig az ilyen többletet nem vállalja, az nemcsak, hogy belefárad a rutinmunka taposómalmába, hanem tanítványait is csömörbe fojtja, s keze alatt minden iskolai tevékenység az örömtelen formalizmusba torkollik. S az ilyen öröm- telen formalizmusnak jelszava az iskolában: mit, hol lehet kevesebb munkával elérni, hogyan lehet „olcsóbban“, jobb érdemjegyet szerezni. Az ilyen iskolában nem a tantárgyrajongó szeretete dominál — mely hangya szorgalmú munkára sarkall —, hanem a „tanári notesz“. Az ilyen iskolában előbb-utóbb minden tanuló egér-szürkén közepes, s belőle lesz majd felnőtt korában az Átlag Lajos... Persze nem csak azokra gondolok, akik osztályzataik tükrében közepesek (sőt egyáltalán nem rájuk!) hanem a kom- formista személyiség-alakulásuk, az érdeklődés-hiányuk, a negatív attitűdjük alapján közepesekre, azokra, akik még környezetük körülményeihez is csak közepesen tudnak alkalmazkodni, az unatkozókra. az egysíkú ítéletalkotókra, a dolgokat felületesen leegyszerűsítőkre. Az ilyen tanulókat nevelő pedagógusnak van miért félnie a tantárgyához váló viszonyulás feltárásától. „A tanulói-tantárgyi attitűdvizsgálatok jelentőségéről írjanak — kért minket olvasónk, — mert tantestületünk tagjai nem tudják:
