Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1971-10-01 / 2. szám - Baji Ferencné: Szemléltetés, hatékonyság a számtantanításban / Az alsótagozati nevelés életéből
így kérdezhetnek maguk a tanulók: öthöz még mennyi kell, hogy hét legyen? A tanulók látják, értik, mondják, hogy még kettőt kell adni hozzá... A piros pontok maguktól magyaráznak. Ugyanerről a dominóról leolvashatják a bontás két példáját is. Nemcsak ismereteket nyújtunk a tanulóknak, hanem arra is képessé kell őket tennünk, hogy önállóan tudjanak újabb, korszerűbb ismereteket szerezni, és a megszerzett ismereteket alkotó módon tudják felhasználni. E képesség fejlesztését már az első osztályban kell kezdeni. Növelni kell a tanulók aktív tanuló-perceit. Erre igen alkalmas a dominó-bélyegző. Különösen a mennyiségi összefüggések begyakorlására és annak ellenőrzésére. Pl.: Kilences körben számolunk. Rajzoltatunk a füzetbe bélyegzett dominóba 5 kék, és 4 piros pontot. Ezután kérdést teszünk fel a tanulóknak, hogy „tudnál-e ebből egy másik példát csinálni“. Hosszab gyakorlás után (bármely számkép alapján) kis kivétellel minden tanuló segítség nélkül fel tudja írni az alábbi változat valamennyi esetét. (Jelen példával kapcsolatban lásd a 3. sz. képen.) Ezzel elérjük a feladatok variálásának elsajátítattatá- sát. A mennyiségi összefüggések kapcsolatának megtalálása a tanulókban nagy érdeklődést, egészséges versengést, játékos izgalmat és mindezekkel együtt igen jelentékeny aktivitást vált ki. A dominó-bélyegzőt felhasználhatjuk feladatlapos munkáknál, mind az első, mind a második osztályban. Kezdjük a feladatlapos munkát minél korábban, és végeztessük minél rendszeresebben! Már az első osztályban rajzos utasításokkal lehet dolgozni. о о о о = 7 A feladatlapos munka a megszokottól eltérő tevékenységet jelent a tanulók számára. Mindez nem megy máról holnapra. Korszerű oktatásunk egyik célkitűzése az önállóságra való nevelés. Az önálló munka feladatlapos formája változatossá, vonzóvá teheti a foglalkozásokat, és magas szint érhető el a tanulók önállóságában, önálló gondolkodásában, az ismeretek önálló alkalmazásában. A feladatlapra bélyegzett dominó segítségével csoportos foglalkozást is hozhatunk létre. Nézzünk egy példát. A tanulókat két csoportra osztjuk: A csoport 6 kék és 4 piros pontot, а В csoport 4 kék, és 3 piros pontot rajzol az üres dominóba. A számképnek megfelelően, a jól látható színek szerint, a dominó alatt leírják a tanultak alapján a variációs lehetőségeket (2 ösz- szeadás, 2 kivonás, 2 bontás és 2 pótlás, lásd a 3. sz. kép szerint!). Nem egy tanuló bajlódik a táblánál, hanem minden gyermek önállóan a füzetében, vagy feladatlapon dolgozik, minden feladat az összes tanulónak szól. Az önállóan megoldott feladatok eredményei nyomán a számolás iránti érdeklődés fokozódik, a sikerélmény újabb problémákkal való küzdelemre serkent. A bélyegezhető dominót felhasználhatjuk a második osztályban a húszas számkörben: tíz átlépése összeadással és kivonással, a tízes átlépésre vezető bontásoknál és pótlásoknál. = 12 ••• • • = 13 A tanulók maguk rajzolják be a hiányzó pontokat és leírják alatta számokkal a megoldott példát. Az első osztályhoz hasonlóan húszas számkörben a tízes átlépésével a két színnel jelölt dominó alatt valamennyi ismert számviszonyt, összefüggést felsorolhatják, megoldhatják a tanulók. Érdekes, változatos módon használhatjuk fel a nagyobb méretű ötös vagy tízes dominót a második osztályban, esetleg a harmadik osztályban is (nagysága 2 vonalköznek felel meg, de üres karikákkal van ellátva, lásd a 4. és 5. sz. képen!). Az üres karikákba rajzolt pontok szemléltetik az összeadás és a szorzás kapcsolatát, valamint a bennfoglalást. 38