Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1972-01-01 / 5. szám - Jakabné L. Ilona: Érettségiző fiataljaink anyanyelvi művetsége / Középiskoláink számára
dalom-elméleti tételek a tanárnak, nem pedig a tanulóknak szólnak, s megfelelően átdolgozta őket. 2. Több tanár csak elemző szöveget adott meg ezzel a megjelöléssel: sokoldalú elemzés, de nem adott a jelölteknek ezzel kapcsolatban konkrét feladatot. így természetesen a másik végletbe esünk: nem tud a vizsgázó felkészülni a feleletre, mert nem tudja, mit is kezdjen a szöveggel néhány perc alatt. Arra nincs ideje, hogy minden szempontból alaposan elemezzen, s így aztán a legtöbb helyen legfeljebb a mondattani, esetleg a szófaj- tani elemzésre készült fel a vizsgázó, esetleg még arra sem várva, hogy majdcsak megmondja a vizsgáztató kérdezés közben, hogy mire kíváncsi. 3. Akadtak olyan magyar szakosok is, akik egyetlen mondattal fogalmazták meg az egyes tételeket, s így a nyelvi tétel a régi gyakorlatnak megfelelő, tankönyvi anyag reprodukálására késztető tétel volt (pl.: Az egyszerű mondat és fajai; A mondatrészek — mondattani elemzés; stb.). Ezekhez — ahol elemzés is szerepelt — adott a tanár egy szöveget, amelyet aztán a tétel szerint mondattani, esetleg szófajtani szempontból elemzett a jelölt. Kb. ezzel a három tételtípussal találkoztunk az érettségiken. Talán felesleges is hangsúlyoznunk, hogy a felsőbb szervek — és a helyes elvek — kívánalmainak az első típus felelt meg leginkább, ha nem ragaszkodnak szolgai módon a mintához, hanem javaslatnak tekintik, s ezt kellően adaptálják. Minden érettségi képet ad a tanár munkájáról is; arról, hogyan értelmezi a tantervi feladatokat, s mit tanított meg a tananyagból, illetve mit mellőzött. Nem volt véletlen dolog, hogy vizsgázó — ha csak az elemzendő szöveget kapta meg konkrét feladatok nélkül — csupán a mondattani és a szófajtani elemzésre készült fel. A legtöbb iskolában ugyanis csak két szempontú volt a sokoldalú elemzés. Voltak iskolák, ahol szépen oldották meg a több tagmondatból álló összetett mondatok elemzését, jól meghatározták a tagmondatok mondatrészeit is, még a szófaji elemzés sem hagyott kívánnivalót, de ennél tovább alig jutottak esetleg itt-ott a stilisztikai ismeretekig Még azokban az iskolában is nehézséget okozott a szóalaktani elemzés, amelyekben a minisztérium által mintaként kiadott, alaktani kérdéseket is tartalmazó tételeket használták fel. A második és a harmadik pont alatti tételtípusok esetében nagy ritkán fordult elő alaktani kérdés, s akkor is problémát okozott a felelőnek a válaszadás. Az egyetemi felvételi vizsgák tapasztalatai szintén a fentieket igazolják: elfogadhatóan elemzik a felvételizők a mondatokat a tagmondatok egymáshoz való viszonya, a mondatrészek szempontjából, tűrhetően megy a szófajmegállapítás is, de a szóalakok elemekre bontásában tájékozatlanok a vizsgázók. Márpedig az is a nyelv ismeretéhez tartozik, hogy a tanuló tudja, egy-egy szóalakban mi a tő, • milyen képző, jel, rag található benne, mert csak így lehet tudatosan és alkotó módon használni a nyelvet. Aki nem ismeri fel a szóelemeket, az csak ösztönös nyelvhasználatra képes; nem tudja, melyik képző milyen jelentésmozzanattai toldja meg az alapszó jelentését, nem fedezi fel a személyragok jelenlétét, nincs tisztában a viszonyragok mondatrész-meghatározó szerepével stb. S a szóelemek találkozásának határán előforduló hangtani jelenségeket sem ismeri fel, pl. a hasonulásokat, összeolvadást, ez aztán rányomja bélyegét a tanuló helyesírására is. Talán nem lesz felesleges, ha a Bölcsészettudományi Kar magyar nyelvi és iro dalmi tanszékének felvételi vizsgái szövegéből említünk néhány olyan feladatot, amellyel a vizsgázók nagy része nem tudott megbirkózni. A tollbamondásban előforduló tetsszen szóalakot a vizsgázók nagy része tetszen alakban írja le, mert nem tudatosította, hogy felszólító módú igealakról van szó, amelyben a módjel hasonulása miatt hosszú sz (ssz) betűt kellett írnunk. (A kiejtésben a tetszik alak tsz hangkapcsolata is hosszú, s ehhez képest a „tetsszen“ alak tsz kapcsolatát sem ejtjük hosszabban, tehát a kiejtésre nem lehet támaszkodnunk.) Ebben a mondatban például: Meg vagyunk elégedve a szállással és az ellátással, csak meglegyen a tanuláshoz szükséges szabad idő is — a meg igekötő helyesírását vétették el sokan: egybeírták a meg és a vagyunk szót (megvagyunk), illetve külön a meg és a legyen szót (meg legyen). A földrajzi és intézménynevek bizonyos típusainak a helyesírásával (Kelet-Szlovákia, Keletszlovákiai Vasművek) jóformán egyetlen felvételiző sem volt tisztában. Problémát okoz a j hang kétféle jelölése. (Sok olyan ly-es szó van, amellyel még csak nem is találkoztak a jelöltek, de az ismertebb szavak esetében sem mindig tudják eldönteni, j vagy ly van-e a szóban.) Például az alábbi szavakat sem tudta egyetlen jelölt sem hiba nélkül leírni: gerely, pikkely, karéj, segély, paraj, gally, íj, héj, boly, táj, moly, bivaly, zsivaj, sirály, szabály, tutaj, tartály, még a leg155
