Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 10. szám - Flórián László: Könyvekről / Könyvekről
megválogatnunk. Pl. a „What is this?“, „Who is this?“ kérdésekre a feleletek („Не is a...“, „She is—“, „It is __“) csak a személyes névmás alakjaiban térnek el egymástól. Hasonlóan ha a kérdés „What is the boy doing?“, akkor a tanulóknak ugyanazt a grammatikai időt kell a válaszban alkalmazniuk, amelyet a kérdésben hallottak, s ez egyúttal lehetővé teszi a válaszok könnyű ellenőrzését is. Vigyáznunk kell azonban kérdésfeltevéskor arra, hogy a kérdésben ne használjunk olyan igeidőt, amelyet addig még nem tárgyaltunk, vagy hogy a feleletben ne forduljon elő ismeretlen igealak. Ügyelni kell a kezdőknél arra is, hogy ne variáljuk túlságosan az alapkérdést „What height is it?“, „How high is it?“, „What is its height?“ vagy éppen „What is it like?“), mert az meghaladná a tanulók képességeit. Épp ebbe a hibába esnek a leggyakrabban a kezdő oktatók — állapítja meg Gurrey. A legegyszerűbb indításhoz kell folyamodnunk, amikor is a válaszok csak Igenlők vagy nemlegesek lehetnek. (Pl. „Is it large or small?“) Csak sokkal később hagyhatjuk magára a tanulóra a döntést is. („What is it like?“) A sorozatokban realizálódó kérdésekben elő kell fordulnia az igeidőnek (Tense), az egyes és többes számnak (Number), és a lehető legtöbb szónak a megtanult szókészletből. E három rész önálló gyakorlása és megfelelő elsajátítása után térhetünk át vegyítésükre. A csupán egy-két típusmondatra támaszkodó ismételt gyakorlás unalmassá válhat, amit pl. a tartalmi, a szókincs állandó változtatásával küszöbölhetünk ki, kezdve az osztályban előforduló tárgyak nevezéktanával, és folytatva a piacon, erdőben, garázsban, hivatalban megfigyelhető helyzetekkel. Magasabb fokon, amikor megkezdtük az olvasást is, igen hasznos az olvasott szöveggel kapcsolatos kérdések feltevése. Ezáltal nemcsak a szókincset és mondatfelépítést, hanem a nyelvtan egészét és a helyes fogalmazást is ellenőrizhetjük, miközben mindenkor ügyelünk arra, hogy a kérdések csak a szövegben előforduló részletekre terjedjenek ki. Az ismertetett 'kérdésfeltevő módszerrel egyben ellenőrizzük a tanulók válaszait; a módszer csak véletlen és figyelmetlenség által elkövetett hibákat engedélyez. Később növeljük a kérdés nehézségi fokát, kérdezhetünk pl. az alanyra, tárgyra, sőt mindezek után már az állítmányra és az egész mondatra is. (Pl. „What is the boy doing?“ válasz 1. „The boy is carrying sticks.“, majd 2. „The boy is oarrying a bucket on his head.“ — mindig bővítve a válaszmondatot.) A kérdésekben azért ragaszkodunk a szöveg legapróbb részleteihez is, bogy megtanítsuk a tanulót a pontos, részletes olvasásra. Az effajta, részletekre irányuló kérdéseket „elsőfokú“ kérdéseknek neveztük el (Stage One Questions) — írja Gurrey. Az első év végén vagy a második elején a „kérdéssorok módszerére“ (Question Sequences) térünk át. Ez a módszer azon alapul, hogy bizonyos kérdéseket („Where is...?“, „When is...?“, „Why is...?“) mindig meghatározott sorrendben teszünk fel, s így a tanulók megszokják a sorrendet, és már előre felkészülhetnek a válaszadásra. PL: A „Where does Ann go to buy food?“ alapkérdésből logikusan következik a másik kettő: „When does she go...?“, „Why does she go...?“; vagy: „Where did the boy go in the lorry?“ — „When did he go in it?“ és „Why did he go in it?“. A következő fok jóval később (a harmadik évben) az ún. „cselekvéslánc“ (Action Chains), egy sorozatayi (láncolat) cselekvés, történés kronologikus, egymás utáni sorrendben. A cselekvéseket a tanulók egyenként vagy kisebb csoportokban ismétlik. Vegyük például a „vízforralás cselekvásláncát“: „I am filling the pot with water... I am now carrying it home... I am now putting it on fire ... .. .Now it is boiling.“ Ha igazi lábast használunk, annál jobb, így ti. mélyebben rögzül a tanulók emlékezetében az egész sorozat. Az egyszerű „vízforralás lánca“ főleg fiatalabb tanulók számára megfelelő; idősebbeknek részletesebben kell kifejezniük magukat; bővíthetjük pl. számukra a láncot: „megtalálni a lábast“, „kimosni, vízért menni a kúthoz“ stb. E gyakorlattípus tovább fejlődhet tehát az osztállyal, mivelhogy a nyelvtanítás különböző fokán különféle témákat alkalmazhatunk. Felsőbb osztályokban már egész kis „történeteket“ alakíthatunk ki, amelyeket a tanulónak önállóan kell — a megfelelő igeidőket is igealakokat alkalmazva — elmondania. A kezdő számára nehezebb találnunk olyan cselekvésláncot, amely elég egyszerű és elég ismert, de mégis hasznos a gyakorlat szempontjából. Ilyenkor pl. jónak tűnik egy olyan mindennapi téma, mint a tanuló hazaérkezése az iskolából: „When I arrive home I always greet my parents ... then I put my books on the table ... then I take off my scheel uniform... then I put on my cloth ...“. Ezen a példán az általános jelen idő (Simple Present Tense) használatát — az állandósult, szokássá vált cselekvés kifejezését — szemléltetjük és természetesen gyakoroltatjuk a tanulókkal. 313
