Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)

1971-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Levél az első osztályok tanítóihoz / Kedves olvasó!

Kedves olvasó!

Levél az első osztályok tanítóihoz

Tudom, hogy mit jelent az első osztályban tanítani. Ha az egyetemi professzor azzal büszkélkedhetne, hogy „mit“ ad elő, akkor az első osztály tanítója ugyanolyan büszkélkedve mondhatná, hogy ő „hogyan“ tanít. Mert az első osztályban való tanításhoz valami csodálatos érzék kell, amely egyesíti magában az édesanya szeretetét, a nagyszülők türelmét, a jó pedagógust jellemző szüntelen tanulást, ötletfrissítő olvasást, időtrabló eszközkészítést, az iskolát, a tanulást, a betűt megkedvelteim tudást. Szóval mindazt, ami a tanítót valóban TANÍTÓVÁ teszi. Persze nem azt akarom én ezzel mondani, hogy az első osztály a legfontosabb — mert ez nem állja meg a helyét. Minden osztálynak megvan a maga jelentősége, szakmai szempontból a maga specialitása. De az első osztálynak, mégis mintha valamivel több specialitása lenne. S most, 1971. szeptember 1-től a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű alapiskolák első osztályában még egy ilyen specialitással több lesz: tanítani kell a szlovák nyelvet.

A nyár végén 46, első osztályban tanító pedagógussal találkoztam, s bevallom azóta a hétfő óta sok mindent másképpen látok. Már nem félek, hogy a szlovák beszélgetésből „tortúra discipulorumot“, egy valamilyen gyermekkínzó tanítást „produkál“ a tanító. Tudom, hogy mindenki megérti: nem az elrettentés a cél, hanem a megszerettetés. A játékosság, a dramatizálás, a gyermekek örömteli csacsogása, az idegen nyelven szólni tudás ösztönző ereje. Valaki megkérdezte: hogyan osztályozzunk? Be keli vallanom, a kérdés meglepett. Nemcsak azért, hogy az illető nem studírozta át a kézikönyvet, hanem a szemlélet. Hogyan osztályozzon? Hát, ha ez a fontos, akkor megértem, hogy miért bukik a magyar hatéves gyerekekből 40 %-kal több, mint az ország többi 6 éves gyermeke közül. Kicsit gondolkodtam, majd kérdéssel válaszoltam: Kedves kartársnő, hány gyermek bukott osztályában énekből? Most ő csodálkozott el, majd szégyenkezve válaszolt — egy sem. Én viszont most már kíváncsian kérdeztem: És hánynak volt négyese, hármasa, és miért? Vajon azért, mert nem veszi komolyan az éneklést? Vajon azért, mert nem tanít énekelni? Nem — hanem azért, mert meg kell kedveltetni az éneket, a dalolást — no meg a szlovákul szólást is! A szocialista pedagógia tanítása szerint az oktatás-nevelés kétoldalú (biopolárisj folyamat, a pedagógus és a tanító kétoldalú tevékenysége. Az elhangzott kérdés és a statisztika sajnos még mindig arra enged következtetni, hogy ennek a folyamatnak csak az egyik oldala, a pedagógusok tevékenysége áll az előtérben, és a tanulók aktivitása a háttérbe szorul. Az iskola „százéves gyakorlattal“ egy-két éven belül megfojtja a gyermekben a spontán érdeklődést. Pedig nincs szomorúbb látvány, mint az előadó tanító és и hallgató tanuló. A hátratett kézzel ülő, semmi érdeklődést nem tanúsító tanuló! Figyeljék meg: az első osztályban 30 kar lendül fel — és az ötödik osztályban talán három. A szlovák beszélgetés azonban — túl a tárgyi ismeretek nyújtásán — legyen a gyermeki aktivitás megőrzésének eszköze! Ne ijesztgesse senki sem a gyermeket, sem a szlovák nyelvvel sem pedig a rossz jeggyel! Ebből a tantárgyból nincs sem ötös, sem négyes — de még hármas is csak ritkán...

Igen ám, de mit csináljunk mi, akik nem tudunk olyan jól szlovákul — kérdezte néhány tanító. A válasz egyértelmű: a kézikönyvben minden beszélgetés le van írva, s mivel ezeken a mondatokon amúgy sem szabad [a nyelv struktúrájából adott nyelvi modellekre való tekintettel!) változtatni, nem okozhat gondot a tanítás. Gondot mondtam, mert többletmunkát igen is okoz: ugyanis jól fel kell készülni a tanítási órára mindenkinek, tekintet nélkül arra, hogy tud vagy nem tud szlovákul. Pontosan meg kell tanulnia (ha másképp nem megy, hát akkor legalább jó kiejtéssel meg kell tanulni olvasni!) mindenkinek a közölt szöveget, s minden áldott nap beszélnie kell a tanítónak (először odahaza hangosan), majd beszéltetni kell az iskolában — hangosan, kórusban — a gyermekeket.

Amióta találkoztam Önökkel, attól a hétfőtől már nem féltem úgy a gyermekeket az első osztálytól. Nem féltem őket a számtantól, írástól, olvasástól és énektől vagy