Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1972-05-01 / 9. szám - Mózsi Ferenc: A kétnyelvűségről
A kétnyelvűségről MÖZSI FERENC A nemzetiségi iskolák egyik sokat vitatott kérdése a kétnyelvűség. Az alábbiakban erről az 1968—69-ben oly sokat vitatott kérdésről közlünk egy tanulmányrészletet, eleget téve annak az igénynek, hogy elvi síkon magyarázzuk az opportunizmus egyoldalú elfogultságát. A nemzetiségi iskolában az ösz- szes állampolgár közötti gondolat- cserét lehetővé tevő többségi nyelv (az Li2, a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelv) elsajátításának foka változó. Általában, ha az alapiskolát végzett tanuló nem kerül megfelelő nyelvi környezetbe, a pasz- szív (vagy ettől csak valamivel magasabb) kétnyelvűség szintjére süllyed. Viszont szlovák nyelvi környezetben könnyen eljuthatnak a kétnyelvűség állapotába (Li = L2, azaz ambilingvális egyénné válnak). Ezért vitatott kérdésként szokott felmerülni, hogy „az egész csoportokra terjedő tartós nyelvi érintkezéskor a bilingvizmus rövid közbeiktatott periódus, s ezt az anyanyelv elvesztése követi, vagy keveréknyelv keletkezik (helyzet- nyelvtípusú, mint a Pidgin English, vagy anyanyelvi értékű, mint pl. a Haiti szigetén, Melanéziában beszélt kreol)”.1 Az ellentétes osztályokra tagolt társadalomra vonatkoztatva gyakran elhangzott az a nézet, hogy a kétnyelvűség az el- nemzetietlenedés előszobája, mert a kétnyelvűség csak átmeneti periódus az Li > L2 és az Li < Ľ2 folyamatában. A nyelvek egymásra hatása a nyelv és a társadalom szoros kapcsolatának függvénye, eredménye.2 „Ha a nyelvek egymás közti harcáról, az egyik győzelméről, a másik vereségéről beszélünk, ez mindig társadalmi vonatkozásban értendő, vagyis elválaszthatatlan attól a nyelvi közösségtől, amely a nyelvet anyanyelvként vagy második nyelvként használja. Bizonyos külső erők (gazdasági, politikai elnyomás, számbeli egyenlőtlenség, alacsonyabb műveltségi színvonal) arra vezetnek, hogy valamely nyelvi közösség tagjai gyakrabban és végül sokkal könnyebben beszélik a második nyelvet, környezetük nyelvét, mint anyanyelvűket. Az anyanyelv lassan elsorvad, megtelik a másik nyelvből származó és nem asszimilált nyelvi elemekkel (itt is a szókészlet mutatja először az idegen hatást), idegen hangok-fonémák kerülnek be a nyelvbe, sőt a legszilárdabb alaktani rendszerbe is behatolnak az idegen formakészleti elemek és nyelvtani kategóriák. Ez a kevert nyelv valóban alkalmatlan társadalmi funkciója betöltésére: elhal anélkül, hogy beszélői fizikiailag kipusztulnának. Ezek nyelvcsere révén új nyelvet kezdenek használni.”3 A történelem sok ilyen esetről tájékoztat4, azonban ennek ellenkezőjére is van példa. Mert a nemzeti öntudat, a nemzeti függetlenség elhalóban levő nyelveket keltett életre (ilyen például az ír; az ó-héber az i.e. első évezred közepe táján holt nyelvvé vált, s ma Izrael hivatalos nyelve stb.). Éppen ezért ott, ahol az anyanyelvi 261
