Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1972-03-01 / 7. szám - Mózsi Ferenc: Gondolatok az anyanyelv tanításáról
A legfontosabb különbség, amely a kontrasztív elemzést az elődeinek tartható nyelvészeti és módszertani fogalmakról megkülönbözteti, az, hogy a kontrasztív nyelvi elemzés szoros és szerves kapcsolatba hozta egymással a fenti két, nyelvészeti és módszertani fogalmat. A kontrasztív nyelvi elemzés ugyanis mint nyelvészeti diszciplína a maga sajátos kutatási szempontjait a metodikától kölcsönözte. A kontrasztív nyelvi elemzés tehát a nyelvoktatás metodikai szempontú nyelvészeti diszciplínája. Művelői is főleg metodikusok. A nyelvoktatási metodika ennek következtében egészen közvetlenül tudja felhasználni azokat az eredményeket, amelyeket a kontrasztív szempontú nyelvi elemzés nyújt. Ez a kapcsolat a nyelvészeti kutatás és a módszertani alkalmazás között olyan szoros, hogy nem is lehetséges a kétféle kutatásterület határait élesen megvonni. Ezt a szoros kapcsolatot fejezi ki elnevezésük azonossága is: kontrasztív nyelvi elemzés, illetve a kontrasztivitás alkalmazása az idegen (kiemelés tőlem] nyelvoktatás metodikájában.“ (dr. Bánó István: A kontrasztivitás elve és annak gyakorlati felhasználása az idegen nyelvek oktatásában. ÍNYT. 1970. 3. szám] 9 Szatlimári István: Az anyanyelv és a tanult nyelv kapcsolata a nyelvtanulás folyamatában. Az idegen nyelvek oktatásának időszerű kérdései. (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957, 99. 1.) 10 Kodály Zoltán: Vessünk gátat nyelvünk romlásának (A zene mindenkié, Zeneműkiadó, Budapest, 1954. 61. old.] Ugyanez a gondolat Goethe: Maximen und Reflexionen című művében így hangzik: „Wer fremde Sprachen nicht kennt, weiss nichts von seiner eigenen.“ 11 PI. Derne László egyik előadásában tömören így utal erre a sajátosságra: „Mint szlovákiai sajátosságot meg kell említenünk: a szlovák nyelv hatására (melyben a h zöngés, sőt zöngésítő hang] megesik, hogy egyesek magyar beszédében a h zöngétle- nítő hatása elmarad; s így a helyes vákhat, dophat helyett vághat, dobhat stb. hangzik... (I. m. 185—186. 1., de hasonló utalásokat találni másutt is a szerzőnél.) 12 „Ahol az összevetett nyelv jelenségei párhuzamosak, hasonlók az anyanyelv megfelelő jelenségeihez, ott a jelenség gyakorlati elsajátítására kevesebb időt és energiát kell fordítani. Ezekben az esetekben támaszkodni lehet a tanulóknak ama ösztönös és természetes törekvésére, hogy az idegen nyelv jelenségeivel szemben úgy járjanak el, ahogyan az anyanyelv megfelelő jelenségeivel szoktak eljárni. Ezek az ún. transzfer jelenségek ... Ahol viszont a két nyelv (kiemelés tőlem) jelenségei jelentős mértékben eltérnek (interferencia jelenségek)... ott szükség van az eltérések tudatosítására, természetük feltárására. A megfelelő alkalmazási jártasságok, illetve készségek érdekében sok és sokféle gyakorlatot kell velük kapcsolatban elvégezni... (dr. Bánó István: i. m.) 13 Ezzel kapcsolatosan Hegedűs József rendkívül érdekes hipotézisére hivatkozunk: „...Ha hihetünk abban ,hogy létezik egy általános emberi nyelvi (pontosabban: nyelvtani) képesség, akkor hihetünk egy egyetemes nyelvtan létezésében is. A hitnek semmi akadálya, de még — mindamellett, hogy ilyen irányú feltételezésünket megengedhetjük — további megerősítést is igényelhetünk egy olyan területről, amelynek első hallásra semmi köze sincs a nyelvhez. Esetleg úgy véljük, hogy a tudománynak egy egészen elütő tartományáról van szó. Ez az agymechanizmus és az emberi beszéd tanulmányozása s az ettől várható eredmények kérdése. A biológiai kutatásoknak ez a részterülete ugyan még nem tört be meghatározó erővel a nyelvtudományba, de az eddig leszűrt tapasztalatok máris joggal keltenek olyan gyanút, hogy az emberi beszéd az emberi agyműködés sajátos „felépítménye“. Ez látszólag nem érinti a nyelv belső (legalábbis strukturális) szervezettségét — nem érinti látszólag (ha ugyan ez pontos kifejezés) a „felszíni“ struktúrát, de nagyon is érinti az ún. „mély struktúrát“, vagyis, mondjuk, azt a dinamikus mechanizmust, amely minden pillanatban a felszínnek és a mélységnek dialektikus egysége. Lehetetlen volna ugyanis elképzelni, hogy létezik egy „mély struktúra“ csak úgy önmagában véve. A felszíni és a mély struktúra egyazon szintetikai képleteknek a kölcsönösen összefüggő, de valamiféle időleges fázis-eltolódású változatait jelzi...“ (Hegedűs József: A nyelvtani tudatról és készségről. A nyelvészet és a nyelvoktatás kölcsönhatása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970. 55. old.) 14 Hegedűs József i. m. 57. 1. 15 Dr. Szemere Gyula: A magyar nyelvtan tanítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1969. 20. 1.) 201
