Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1971-02-01 / 6. szám - (sz): Az iskolai ünnepségek rendezéséről / Figyelő
Figyelő Az iskolai ünnepségek rendezéséről KÖZNEVELÉS Az ünnepek és ünnepségek elsősorban arra szolgálnak, hogy valamely közösségben vagy bizonyos közösségek között erősítsék az összetartozás kötelékeit, s hogy tagolják a társas élet menetét, kiemeljék fordulópontjait. A nemzetközi ünnepektől a családi ünnepekig mindenütt megtaláljuk ezt a funkciót. Az iskolai ünnepélyek lényegében két nagyobb csoportba sorolhatók: részben magának az iskolai életnek, a gyermek- és ifjúsági mozgalomnak a ciklikus ünnepei (ilyen a tanévnyitó és tanévzáró ünnepély, a pioníravatás, csoportzászlóünnepé- lyek stb.), részben pedig olyan ünnepek, amelyek túlmutatnak az iskolai közösségeken (az NOSZF ünnepségei és általában a legtöbb megemlékezés). A társadalmi ünnepeknek különösen nagy szerepet kell betölteniük az iskolai nevelőmunkában. Célszerű tantestületi megbeszélést is szervezni, ráirányítani a társadalmi ünnepek problematikájára, amint ezt a budapesti Országos Pedagógiai Intézet vitaanyaga is hangsúlyozza (lásd: Szocialista ünnepeink és az iskolai nevelőmunka, 1968, 15/16. sz. 621—627 old.). Az általános és középiskolák nevelőtestületei novemberben ezt a közreadott témát vitatják meg, melynek időszerűségét az elmúlt évek ünnepségeinek, megemlékezéseinek gazdag pedagógiai feladatai indokolják. A vita célja, hogy azonos szemlélet alakuljon ki az iskolai rendezvények pedagógiai funkcióját illetően. A vitaanyag a szocialista ünnepeknek a nevelés folyamatában betöltött helyét és szerepét vázolja. Többek között hangsúlyozza, mennyire fontos az ünnep időbeli — vagy pontosabban: történelmi — dimenzióinak számbavétele. Az ünnepély közösségszilárdító szerepét abban is felfedezhetjük, hogy megőrzi a múlt bizonyos tartalmait és formáit, hogy az idő által elválasztott nemzedékeket összeköti. Az iskolai ünnepélyeket — képletesen szólva — a társadalom és az iskola bizonyos fajta találkozásainak a színhelyévé kell tenni. Az ebből kővetkező feladatok megállapításában segíthet, ha tisztázzuk, milyen esetekben nem jön létre ez a találkozás. Néhány szélsőséges eset: — Az ünnepély középpontjában egy hosszú ünnepi beszéd áll, amely minden „szempontot“ lelkiismeretesen feldolgoz, de nincs rendező elve, ezért nem jut túl az elvont általánosságokon vagy felületes tényközléseken. — Éveken át ugyanaz a néhány tanuló „szolgáltatja“ a műsort, a többiek — meghallgatják. — Az ifjúsági mozgalom tevékeny és sokoldalú részvételével akciók sokaságát folytatják le, s ez nem is megy a tanulmányi munka rovására, csak éppen alig áll kapcsolatban az ünnep voltaképpeni tartalmával. Jelentős kérdés az ünnepek esztétikája. Nagy szerepet kell juttatni a művészeteknek, hogy a közös cselekvés, a fegyelem és a művészi élmények egymást erősítsék, és további tevékenységre késztessék a tanulókat. A továbbiakban az ünnepélyek, megemlékezések elvi és módszertani kérdéseiről, értékelési szempontokról olvashatunk. MÓDSZERTANI KÖZLEMÉNYEK 1968-as évi 6. számában Varsányi László ír az iskolai ünnepélyek nevelőhatása növelésének kérdéséről. Figyelmeztet, hogy legalább 1 héttel az ünnepély előtt készítsük elő a tanulóifjúságot az ünnep alap- gondolatának felelevenítésével világnézeti mondanivalójára. Ezt megbeszélhetjük az osztályfőnöki órán, jó alkalmat nyújt erre a faliújság egy-egy tanuló által írt cikke, illusztrációja. Legyen ez az eljárás az iskola életében hagyomány, és vegye ki belőle részét valamennyi osztályfőnök és osztály. (sz)
