Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1971-05-01 / 9. szám - Egri Ferenc: Értékes véleménycsere
Kedves olvasó! A Szocialista Nevelés „zártkörű“ olvasótábora előtt merjük csak leírni: Egyetlen életpálya sem teremt olyan közvetlen emberi kapcsolatokat, mint a pedagógusé. A bíró, az ügyvéd mindig valamilyen erkölcsi vagy társadalmi konfliktus során találkozik hivatása során az emberekkel. Az orvoshoz is egészségünk veszélyeztetettségekor fordulunk. A pedagógus azonban éveket tölt el tanítványaival, és a tanítványok életük legfogékonyabb éveit töltik a pedagógussal. Tudjuk, nem mentes ez a gondolat a szakmai elfogultságtól, azonban itt, ilyen diszkrét „magunk közt“ mégis megkockáztatjuk: egy pálya sem nyújt ennyi alkalmat a meleg emberi kapcsolatok megteremetésére. Mégis, mintha valami törés állt volna be. Sokasodnak a panaszok — a tanító-tanuló, a tanító-tanítótárs viszonyára. „Az iskola igazgatója voltam — írja az egyik kartárs levelében —, de egészségi okokból le kellett mondanom e tisztségről. Most az iskolán tanítok, illetve csak szeretnék tanítani, mert a kartársak szinte lehetetlenné teszik részemre az életet. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, énekkart szerveztem, szánkózni jártam délután tanítványaimmal, irodalmi kört hoztam össze az iskolában — de néhány hónap után feladtam a küzdelmet. A kartársak azért, hogy bebizonyítsák: itt semmit sem lehet tenni, „sok a bejáró tanuló“, a tanulók „túl vannak terhelve“, mindent elkövetnek, hogy kezdeményezéseimet megbuktassák. Két- három méregkeverő csinálja ezt — egyszerűen: emberi irigységből. Irigyek a szülők bizalmára, a gyerekek szeretetére és hálájára ...“ Egy másik levél arról számol be, hogy „színdarabot tanítottam be, ezzel a gyerekek a városban meg a környező falvakban óriási sikert arattak. Azóta kibírhatatlan a helyzetem. A kollégák a hátam mögött „cirkuszosnak“ csúfolnak. S mindezt csak azért teszik, hogy nekik ne kelljen semmit sem csinálniuk. A legsajnálatosabb, hogy még az iskola igazgatója is — nehogy összetűzésbe kerüljön a kollégákkal — az ő pártjukat fogja ...“ Sok-sok a levél, a panasz, s majdnem mindegyik végén ott a kérdés: kérem, ne szóljon senkinek, mert ha megtudják, hogy panaszkodtam, végem van. A pedagógus az emberi kapcsolatok mestere. A közösség megteremtése, az egymást segítő elvtársias atmosz megteremtése a pedagógia eredményességének alapvető feltétele. Ügy látszik, az 1968—69-es évek politikai acsarkodása kihatott a legbensőbb emberi kapcsolatokra is. Mit kellene tenni? Talán a panaszlevelek végéről
