Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1970-09-01 / 1. szám - Kmeczkó Mihály: Májustól - Szeptemberig
tekintettel — nem. Az irodalmi színpad legfőbb kritériuma a rugalmasság! Nemcsak a költészethez és a prózához nyúl biztos kézzel: minden művészeti ággal szívesen összeházasodik. Vitára adott okot továbbá a BratisJavai (Duna utcai] ÄK „Forrás“ irodalmi színpadának bemutatkozása. Műsorukat Radnóti Miklós verseiből állították össze „Az égre írj“ címmel. A bíráló bizottság legnagyobb kifogása az volt, hogy a műsor nem keltett feszültséget a nézőben, dramaturgiai szempontból statikus volt. A vélemények természetesen itt is megoszlottak. Igaz, hogy az összeállítást rövidíteni kellett volna, mert több olyan vers is egymás melíé került, amelyek dramaturgiai pongyolaságot okoztak, csökkentve ezáltal a drámaiságot. A közönség ugyanakkor egészen kitűnő rendezői megoldásoknak is szemtanúja lehetett: pl. a költő és felesége „párbeszéde“; zenei aláfestésként a közeledő katonák észbontó menetelésének imitációja. Az összeállítás kitűnő kereszt- metszetét adta a Radnóti-életmünek, és nagyon jól kidomborította annak eszmeiségét. A statikusság inkább az első díjjal jutalmazott műsort, a Losonci Építkezési Szakközépiskola „Korunk“ irodalmi színpadának „Népballadák“ című összeállítását jellemezte. A rendezői elképzelést sem sikerült hiánytalanul megoldaniuk: a harmadik ballada kissé „kilógott“ a keretből. Az előadássorozat érdekes színfoltja volt a Kassai Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola „Glóbusz“ bábszínházának fellépése. Kicsik és nagyok egyaránt önfeledten tapsoltak az ötletes báboknak, a kitűnő műsornak. A színjátszók közül érdemes megemlíteni a legjobb férfialakításért kapott külön- díj birtokosát, a „Huncut kísértetek“ szolga szerepét játszó G. Molnár Lászlót, aki magas színvonalú előadási képességével nemcsak a közönség szívébe lopta be magát, a zsűri is nagy elismeréssel nyilatkozott róla. Kulcsár Tibor, a darab rendezője (az előadást egyébként első díjjal jutalmazta a bíráló bizottság] nehéz feladatra vállalkozott, hogy a mai ember számára is élvezetessé varázsoljon egy izzig-várig archaikus színművet, amely telis-tele van hosszú lélegzetű dialógusokkal. A dialógusokból adódó nehézségeket gyors szövegmondással próbálták áthidalni a szereplők (a Bratislava! ÁK diákjai], amely sajnos nem mindig vált a darab előnyére ... A prózamondóktól és szavalóktól öröm volt hallani a kulturált artikulációt, a szép, irodalmi kiejtést és az átélt, logikus szövegmondást. Mindössze egy-két versenyzőről lehetett volna behúnyt szemmel is megállapítani, Dél-Szlovákia melyik vidékéről érkezett. Igaz viszont az is, — s ez különösen a prózamondókra volt jellemző —, hogy amint telt az idő, s előadás közben mutatkozott rajtuk a fáradtság, egyre nehezebbé vált számukra az önkontroll, s a kiejtésre már nem tudtak tökéletesen összpontosítani. Valószínűleg ennek tulajdoníthatók a „bakik“ is. A sok pozitívum ellenére akadt kifogásolni való is: egyes versenyzők a kelleténél többet éltek a mimikával, mások a hangszínt hangerővel próbálták pótolni; aránylag sok volt a pátoszos előadás — általános meglepetésre —, különösen a prózamondóknál. Az előadók közül azok nyújtottak legtöbbet, akik a szöveg átélt, „logikus“ tolmácsolására törekedtek, s nem akartak mindenáron „szavalni“. A zsűri leginkább az előadott művek megválasztását kifogásolta. Sok olyan alkotást hallhatott a közönség, melyek már nagyon közismertek (tankönyvekből, előző versenyekről, rádióból, tévéből], s ennélfogva vesztettek versenyhatásukból. Öncélú lenne minden előadói verseny, ha csak a megjelenítést, a tolmácsolást jutalmaznák. Az előadók feladata: kiváló tolmácsolással a művészetek újabb és újabb tájaira kalauzolni a hallgatót, a közönséget. Kevés mű hangzott el a világirodalom alkotásai közül, s még kevesebben választották a csehszlovákiai magyar irodalomból. Ügy tűnt — s ez jó jel! —, a versenyzőket nagymértékben foglalkoztatják az emberiség sorsproblémái. Az viszont már elgondolkoztató, hogy csak elvétve hallottunk könnyedébb fajsúlyú, humoros művet. A túlzott komolyság a komolykodás zsákutcájába vezethet! Ami még feltűnő volt: a III. kategória versenyzői (16 —19 éves középiskolások] közül csupán egyetlen egy kislány szavalt szerelmes verset. Hihetetlen, hogy csak ilyen százalékban foglalkoztatja őket a szerelem! Ügy tűnik, a fiúkat jobban érdekli a technika, mint az irodalom: alig lehetett egy- párat felfedezni a versenyzők között! Mindnyájunk örömére a Szlovákiai Magyar Diáknapoknak lesz folytatása. A szervező bizottság döntése alapján a rendezvény vándorjellegű, minden évben Dél- Szlovákia más-más városa lesz a házigazdája. „Vigyázó szemünket“ már a II. Diáknapokra vetjük, ígyhát bőven lesz idő és mód az említett hiányosságok kiküszöbölésére.
